A századforduló magyar képzőművészetének egyik legkülönösebb alakja volt Gulácsy Lajos, aki művészi szempontból kívülálló volt, ugyanakkor műveit már a maga korában értették és kedvelték. Képeit álomszerűség, játékosság és a hétköznapi hangulatok megidézése jellemezte, és ezek hol együtt, hol pedig külön jelentek meg munkáiban. A Magyar Nemzeti Galériában április 7-én megnyitott és egészen augusztus 27-ig megtekinthető Na’Conxypan hercege című életmű-kiállítás nemcsak az eddigi legteljesebb bemutatása Gulácsy művészetének, de eddig nem látott művek is láthatók a tárlaton, illetve kortársak párhuzamos képei és festményei Gulácsyról.
Gulácsy Lajos talán legismertebb – és az egyik legjobb – festménye, Az ópiumszívó álmának készítési időpontja 1913–1918, és bár a mű egy kábítószeres víziót mutat be, az valójában nem más, mint a festő fokozatosan megbomló elméjének vizuális kivetülése. Merthogy szegény Gulácsy Lajos nagyon szomorú véget ért: 1932-ben hunyt el Lipótmezőn, melynek már 1924-től volt állandó lakója. Az 1882-ben született, érzékeny, sőt gyenge idegrendszerű művészt az I. világháború kitörése sokkolta annyira, amin képtelen volt úrrá lenni. Bár voltak rövidebb gyógyulási szakaszai, de 1919 után már állandó kezelésre szorult, állapota rohamosan romlani kezdett, mígnem végleg eluralta elméjét a rögeszmés őrület.
Azt egy percig sem állítjuk, hogy Gulácsy művészetébe vagy személyiségébe kódolva volt az őrület és a szomorú vég, de az biztos, hogy kívülálló alkat volt, aki a saját jelenével nem volt teljesen kibékülve, ezért az álmok világába menekült, meg a(z itáliai) múltba, és egy olyan vidékre (a marsi Na’Coxypan), amely soha nem létezett, pontosabban az alkotó fejében, majd egyes képein igen. Míg Gulácsy kortársai inkább Párizsba mentek tanulni, fejlődni és képezni magukat, addig ő Firenzébe, Velencébe, Genovába, Chioggiába, Comóba és Bellagióba. Rajongott az itáliai mesterekért, a rokokóért, a reneszánszért és a preraffaelita művészekért. Saját képeinek jelentős része is Olaszországban készült.
Gulácsy bizonyos szempontból a mostani cosplayesek elődje is volt. Imádott különböző szerepekbe bújni, jelmezeket ölteni, majd lefesteni magát ezekben. Belebújt az általa nagyon kedvelt Dante, illetve híressé vált szereplői bőrébe, de volt, hogy velencei márkinak, lovagnak, szerzetesnek, spiritualista mágusnak, piperkőc gavallérnak adta ki magát, és annak is öltözött, sőt a játék addig fajult, hogy még Na’Coxypan hercegének szerepét is eljátszotta olykor. Ehhez pedig különböző neveket is kitalált magának. Előbb időről időre Magyarországról Itáliába „menekült”, onnan pedig a múltba, egy saját maga által fejlesztett saját világba.
Amilyen szenvedéllyel festette meg Na’Coxypan különös birodalmát és önmagát a különféle szerepekben, ugyanúgy vitte vászonra a természetet, a számára lenyűgöző tájakat és benne az embereket. Hétköznapi jeleneteket varázsolt álomszerű hangulatúvá. Egyediségét, eredetiségét és különösségét pedig nemcsak az utókor értékelte nagyra, hanem a kortársai is. Számos gyűjtője és méltatója akadt, folyamatosan dolgozott, mégis állandó anyagi nélkülözésben élt. Barátai között nem csupán képzőművészek, de a színházi és irodalmi élet jeles képviselői is akadtak. Ő sem csak festett, hanem díszleteket tervezett, könyvillusztrációkat készített, sőt színdarabokat is írt, meg egy regényt is, amelyet leginkább a sci-fi jelzővel lehet illetni.
A Magyar Nemzeti Galéria életmű-kiállítása az eddigi legteljesebb Gulácsy-tárlat. A 200 körüli mű között 84 festmény szerepel, mellettük rajzok, illusztrációk és kéziratok. De láthatunk a kiállított művek között Gulácsyt ábrázoló és mások által készített fotót és festményt is, illetve olyan alkotásokat, amelyek még sosem szerepeltek kiállításon, például azért, mert csak nemrég azonosították be, hogy azok is Gulácsy képei. A rövid, de hatalmas életmű darabjait pedig külön témákba rendezve és új összefüggésekbe helyezve nézhetjük végig. Ami pedig további bónuszként szolgál, hogy az életmű-kiállítást kíséri egy kisebb tárlat, amely a tanítványa, Fáy Dezső és jóbarátja, Keleti Arthúr művészetével foglalkozik, ezzel is elmélyítve, színesítve és árnyalva azt a képet, amit Na’Coxypan hercegéről a Gulácsy-kiállítás elénk tár.
