Az utazás hangjai: jellegzetes szignálok és történetük

A Tilinkó

„Pistike, mi a nagypapád? – Vasutas! – Hát az apukád? – Az isvasutas! – És te mi leszel, ha nagy leszel? Víz-ve-ze-ték-sze-re-lő!” Már Weöres Sándort is megihlette a híres-nevezetes MÁV-szignál, hiszen Az éjszaka csodái költeményében a fél pentameteren keresztül idézi meg a mindenki által jól ismert szignál ritmusát. A pályaudvaron felcsendülő dallammal kapcsolatban számos – téves – legenda él; az egyik az, hogy az Operaház egykori főigazgatója, Petrovics Emil komponálta, és minden lejátszás után 15 fillér jogdíjat kapott. Úgy tartják, hogy amikor felesége, Galambos Erzsi megtudta, mennyi pénz állhat a házhoz, elkezdte számolni, egy nap hányszor és hány állomáson csendül fel a dallam. 

Csakhogy a szignál alkotója nem a neves zeneszerző, hanem Székely Tamás volt, aki más zeneművet nem komponált, talán ezért is volt csalódott amiatt, hogy nem valódi fő művéről, a MÁV URH-rádióhálózatának kiépítéséről kérdezgették az újságírók, hanem a nyúlfarknyi dallamról. Az ötlet, miszerint szignállal kellene feldobni a „Figyelem, figyelem! A x. vágányra szerelvény érkezik…” kezdetű, unalmas figyelmeztetéseket, Tamai János, a Keleti pályaudvar vezetőjének fejéből pattant ki a jobb utasélmény elősegítésének érdekében. Mivel az állomásokon felszerelt hangszórók csak egy szűk frekvenciasáv, vagyis gyakorlatilag a beszédhang lejátszására voltak csupán alkalmasak, ezért a dallam nem lehetett hangfelvétel. Székelyt bízták meg a hangjelzés létrehozására alkalmas szerkezet, az úgynevezett Dallamgenerátor létrehozásával. A MÁV ezután pályázatot írt ki a szignál hangszerelésére, amire titokban Székely is nevezett. A befutó a D-A-H-A-Fisz-G-Fisz dallamsor lett, amiért Székely 3000 forintot kapott, valamint további 5000 forintot a jövőbeli lejátszásokért (mennyivel kedvezőbb alku lett volna a lejátszásonkénti 15 fillér…). Az a hír járja egyébként, hogy a kapott összeget örömében egy éjszaka elköltötte kollégáival a Kéhli Vendéglőben.

A szignál először a Keleti pályaudvaron csendült fel 1973 októberében, egységesen pedig 1974. november 7-én került megszólaltatásra minden pályaudvaron. Az utasok szerették – a Tilinkó nevet adták neki –, de voltak természetesen más javaslatok is. „Ha az ember utazik, minduntalan hallja, hogy a bemondó signálja megszólal… Ilyenkor mindig azt gondolom, mennyivel stílszerűbb volna, ha ez a signál a »Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára« volna. Gondolom, ez egy kis derűt is jelentene az utasoknak, és a célnak is teljesen megfelelne” – írta a MÁV igazgatóságának Papp László nyugdíjas, mire a vasúttársaság azt a választ adta, hogy „a javasolt dallam hosszú, eszmei mondanivalója egyáltalán nem illik a korszerűsödő vasúti vontatásra, a vasúti közlekedésre vonatkozóan kedvezőtlen élcelődésre adna okot”.

Ahogyan az lenni szokott, többen is próbálták beazonosítani a jellegzetes dallamot. A Pest Megyei Hírlap 1988-as évfolyamában az egyik újságíró azt írta, őt a Tilinkó Weygand Tibor: Jaj, de ravasz dolog ez a tavasz című dalára emlékezteti:

Másvalaki Johann Sebastian Bach Magnificatja Et exultavit tételével, a ritornell utolsó ütemével hozta összefüggésbe a szignált, amiben maga Székely Tamás is látott némi hasonlóságot:

A Tilinkó ma már sajnos nem minden pályaudvaron hallható az országban, és nem minden bejelentés előtt. Több vasúti szignált is használnak: nemzetközi és IC-vonatok érkezésénél és indulásánál is más szignál hallatszik, és más hazai vasútüzemek is rendelkeznek saját szignállal, így a GYSEV vagy a HÉV.

Bőrönd Ödön

„Bőrönd Ödön a Köröndön ül a kövön” – Tamkó Sirató Károly gyermekversét a Kaláka Együttes dolgozta fel, a dallam jellegzetes motívumát aztán a BKV használta szignálként a 2000-es évek elején, egészen 2014-es kivezetéséig. Minden megálló bemondásakor megszólalt a szignál, majd bemondták a következő megállót. Az Urbanista 2014-es cikke szerint 2001-ben a BKV egy meghívásos pályázaton kérte fel Gryllus Vilmost a szignál készítésére. Több pályázó közül a Gryllus-féle művet választotta a vállalat, a dallamot egy szintetizátorral játszották fel. Vitézi Ágnes, a BKV marketingosztályának akkori igazgatója akkor azt nyilatkozta: „Nem érezzük fricskának a nóta szövegét, elvégre meglehetősen hétköznapi szituáció, hogy az embernek várnia kell a buszra”, ugyanis a vers úgy végződik, hogy Ödön a 4-es buszra vár a bőröndön ülve.

Ahogy a MÁV-hangszórók esetében is, úgy a BKV-nál problémát okozott, hogy a szignált némelyik jármű hangszórója meglehetősen torzan, recsegősen játszotta. Az azóta használt szignálok keletkezéstörténetéről sajnos sokat nem tudni, de az utastájékoztató hangok letölthetőek a BKV oldaláról, például a Bőrönd Ödön is többféle változatban.

Az ikonikus Malév-szignál

A 2012-ben, 66 év működés után megszűnt Malév szignálja – de akár hívhatjuk dallamának is – Presser Gábor szerzeménye. A zeneszerző először visszautasította a légitársaság felkérését, de sok unszolásra végül abban maradtak, hogy ha valami érdemleges az eszébe jut, akkor jelez. Már a Malévtől kifelé menet, a lépcsőházban eszébe jutott a dallam, amit a taxiban hazafelé utazva ismételgetett magában, nehogy elfelejtse, majd otthon lejegyezte, és kész is lett az első változat. Az elkészült zene egy csapásra lett minden idők legsikeresebb közlekedésiszignál-zenéje. A régi Malév-pilóták és -dolgozók pedig mind a mai napig a saját himnuszuknak tekintik a zeneszerző művét. Azóta 23 változat is készült belőle, az egyik legkülönlegesebb a Rúzsa Magdi előadásában hallható Széldal. Nekünk mégis a szintetizátoros, igazi 80-as évek hangulatot árasztó változat tetszik a legjobban, amit sajnos repülőgépen már nem, de telefoncsengőhangként annál többet hallhatunk a városban járva-kelve.

Kapcsolódó cikkek

Haverom a kalauz – A 30 éves Városi Tömegközlekedési Múzeumban jártunk Szentendrén

Csilingel, gurul, zakatol – Gyönyörködjünk a városban különleges közlekedési eszközökről