Elindulunk hazafelé este, sötétedés után, és teljesen természetes, hogy az utcán lámpák világítják meg az utunkat. Az is magától értetődik, hogy a lakásba lépve egy mozdulattal világosságot teremtünk, felkapcsoljuk a villanyt. Talán bele sem gondolunk, hogy akár száz-kétszáz évvel ezelőtt sokkal nehézkesebb és tűzveszélyesebb volt világítani magunk körül, sőt, az is a fejlődés eredménye, hogy igényünk van fent maradni, miután lemegy a nap.
Fáklya, mécses, petróleumlámpa
Az emberiség történetének hajnalán tűzzel világították meg a barlangot, vagy azt a hajlékot, ahol őseink menedéket találtak. ám ekkor leginkább főzésre, melegedésre és a vadállatok elijesztésére használták a tüzet. A világítás, mint funkció valószínűleg nem volt fontos, hiszen őseink életmódja sokkal inkább alkalmazkodott a sötétség-világosság természetes ciklusához.
A tűzrakás, mint zárt helyiségben való fényforrás rengeteg hátránnyal bírt. Tűzveszélyes volt, sok esetben túlzott meleget adott, ráadásul rengeteg füst és korom került a levegőbe. Ez akkor is kellemetlennek bizonyult, ha egészségre káros hatásával abban a korban még nem voltak tisztában. Ma már azonban tudjuk, hogy az égés során milyen káros anyagok szabadulnak fel, akár hasonló történik a dohányzás alkalmával is. A cigaretta égése során keletkező füst ugyanis közel 7 ezer vegyi anyagot tartalmaz, amelyek közül 93-ról állapította meg az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala (FDA), hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre. Ezért az a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk. Ne szokjunk rá, vagy ha már élünk vele, akkor mihamarabb szokjunk le róla.
Az első direkt világításra használt eszközök a fáklyák voltak, ezek – a tűzrakással ellentétben – elmozdíthatóak voltak, arra a helyre lehetett vinni őket, ahol szükség volt fényre. A következő előrelépés a világítástechnológia terén a kanóc megjelenés volt, megszülettek a mécsesek és a gyertya, melyek zsírból vagy méhviaszból készültek. Általában állati eredetű hulladékból csináltak faggyúgyertyákat, de ezek nem csak kormoztak, hanem nagyon kellemetlen szagokat is árasztottak. A gyertya tömegtermelésének kezdete a 19. századra tehető, ekkor jelentek meg a gyári előállítású sztearingyertyák, melyeket rövid időn belül a petróleumlámpák váltottak. A polgárosodás szimbólumaként ismert eszközzel azonban rengeteg gond akadt: lángja kormozott, szénmonoxidot termelt, ráadásul naponta kellett újratölteni. A 19. században az olajfinomítás még kezdetleges volt, nem tudtak mindig kellő tisztaságú petróleumot előállítani, így előfordulhatott, hogy túlzottan belobbant, tűzveszélyes volt.
A mindent megváltoztató villamos energia
Az emberiség a történelem folyamán fokozatosan elszakadt a természet ritmusától, ugyanis az iparosodás folyamata megkívánta, hogy nagy tömegek kezdjék meg vagy fejezzék be a napi rutint olyan napszakban, amikor sötét van. A 19. században vált nyilvánvalóvá, hogy mindenképpen szükséges az olcsó és nagy üzemidejű fényforrás létrehozása. A villanykörte feltalálását Thomas Alva Edison amerikai feltaláló nevéhez szoktuk kötni, akinek izzója 1879-ben majdnem tizennégy órán keresztül bocsátotta ki magából a fényt. Ám sok más ember munkája és felfedezése juttatott el odáig minket, hogy egy egyszerű kapcsoló megnyomásával fény árasztja el az otthonainkat.
A 19. század második felétől sorra jelentek meg az új és új szabadalmak a világítástechnológia terén, amelyek közül számos magyarok nevéhez fűződik. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. mérnökei, Dr. Just Sándor és Hanaman Ferenc 1904-ben szabadalmaztatták a volfrám izzószál gyártási eljárását. Ezek az izzószálak hosszabb élettartammal világítottak, mint a korábbi szénszálas megfelelőik. Bródy Imre pedig az izzólámpa töltésére használt nitrogént kriptongázra cserélte.
És mi volt a helyzet a főváros utcáin?
Az utcák közvilágítása, mint a nagyvárosi léttel járó közszolgáltatás szintén a 19. században terjedt el. A magyar főváros területén először Budán lett valamiféle közvilágítás: 1777-ben olajlámpákat szereltek fel az utcákon, majd 1790-től a pesti oldalon is fokozatosan az utcakép részévé váltak a világítóeszközök. Az olajat később petróleumra cseréltek. A közvilágítással párhuzamban megjelent a lámpagyújtogató mint foglalkozás, az ő feladata volt, hogy éjfélig világítsanak a lámpák. Az utcai világításban jelentős előrelépés volt a gáz megjelenése, Londonban már a 19. század legelején gázvilágítást alkalmaztak az utcákon. Magyarországon egy 1850-es császári rendelet írta elő a városok részére a közvilágítást, az 1873-as városegyesítéskor közel 2200 lámpa világított meg a budapesti főtereket, bár ezek egy nagy része ekkor még nem gázzal, hanem olajjal működött. A közvilágítás terjedésének sebességét jól mutatja, hogy 23 évvel később, a Millenniumot ünneplő Budapesten nagyjából 12 000 köztéri lámpa biztosította a fényt sötétedés után.
Az elektromosság a 20. század első felében jelent meg, az ekkor üzembe helyezték ívlámpák már árammal világítottak. Budapest lemaradásban volt olyan vidéki városokhoz képest is, mint Temesvár vagy Mátészalka, és nem is a városvezetés, hanem magánvállalatok biztosították a szolgáltatást. Az ívlámpák után a fénycsövek, majd a nátriumlámpa is megjelentek a budapesti utcákon, a 21. században pedig olyan technológiák is használatossá váltak, mint a kompakt fénycsöves fényforrású lámpatestek vagy a LED-technológiájú színváltós díszkivilágítás.
Amint láthatjuk, a tudomány és technika fejlődésének köszönhetően lehetővé vált, hogy a világítást az emberek biztonságosabban oldják meg. A dohányzás területén is történt változás. A változások ellenére továbbra is az a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk, de aki az ismert kockázatok ellenére sem hagy fel a dohányzással, tájékozódhat az ártalomcsökkentés lehetőségeiről. Ma már vannak olyan égés és füst nélkül működő technológiák, amelyek a cigarettánál lényegesen kevesebb káros anyagot bocsátanak ki.
Ilyen a dohányt nem tartalmazó nikotinpárna, az e-cigaretta vagy a dohányhevítéses technológia. A károsanyag-kibocsátás csökkenés és az egészségügyi hatás vizsgálatára azonban hosszútávú kutatások szükségesek. A tudomány mai állása szerint nem elsősorban a nikotin, hanem az égés során keletkező füst és kátrány felelős elsősorban a dohányzással kapcsolatos megbetegedésekért. Azonban ezek a füstmentes alternatívák sem veszélytelenek, hiszen tartalmaznak például nikotint, amely függőséget okoz, valamint egyéb negatív hatásai mellett megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást. Kizárólag a nikotin- és dohánytartalmú termékek végleges elhagyásával csökkenthetőek teljes mértékben a dohányzás ártalmai. Ezért aki elhatározza, hogy leszokik, azt ebben támogatni kell.
A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.
(Borítókép: Getty Images)
