A karácsony az év egyik legkülönlegesebb időszaka, így volt ez már 200 évvel ezelőtt is. Az első feldíszített fáktól kezdve a korcsolyapályán suhanó koronahercegen át az egyedi élményt kínáló ajándékboltig az adventi szezonban mindig volt és van, ami lenyűgözi a karácsonyra készülődő budapestieket.
A feldíszített fenyő az 1800-as években terjedt el, ma pedig már elképzelhetetlen nélküle a karácsony, az adventi vásárok már 150 éve is várták a látogatókat, a műjégpálya pedig 1870-ben nyitotta meg kapuit. Az ünnepek elengedhetetlen része az ajándékozás, és úgy mint régen, ma is csodás meglepetéseket szerezhetünk be a belvárosban a fa alá.
A legelső karácsonyfa
A karácsony ma elmaradhatatlan jelképe, a feldíszített fenyő 200 évvel ez előtt, az 1800-as években, német mintára terjedt el Magyarországon. Az első karácsonyfát egyes források szerint Brunszvik Teréz grófnőnek köszönhetően állították fel. A grófnő az általa alapított első magyar kisdedóvóban, az I. kerületi Mikó utca 8. szám alatt kis növendékei körében, fenyőfával ünnepelte a karácsonyt 1828. december 24-én. A fadíszítés szokása a polgárság körében gyorsan elterjedt, a polgári családoknál dolgozó, majd később családot alapító cselédlányok pedig hamar elvitték vidékre is a karácsonyfa-állítás hagyományát. Az első köztéri karácsonyfát 1927-ben állították.
Ünnepi forgatag a karácsonyi vásárokon
Ugyancsak régre nyúlik vissza a karácsonyi vásárok története: a régi Városháza előtti téren – a Belvárosi-templom mellett, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél – is rendeztek vásárt, de 150 éve jelenik meg az adventi forgatag a Vörösmarty téren, az 1860-as évektől kezdve pedig tartottak fenyővásárokat is, főleg a Duna-parton és a tereken.
Korcsolyázás hercegi társaságban
A napjainkban az adventi időszakkal szintén egybeforrt a korcsolyázás. A Városligeti Műjégpálya érdekes módon karácsony után, egy januári napon nyitotta meg először a kapuit: Kresz Géza 15 társával együtt 1869. december 2-án alapította meg a Pesti Korcsolyázó Egyletet, melynek a városi tanács díjtalanul engedélyezte, hogy a Városligeti-tó egy részét korcsolyapályává alakíthassák. Az egylet saját költségén egy kis, fából készült melegedőt épített, és korcsolyázók 1870. január 29-én Rudolf koronaherceg részvételével ünnepélyesen megnyitották a városligeti pályát, a mai Városligeti Műjégpálya elődjét, ami a következő évtől már szerves része lett az ünnepi látványosságoknak.
Karácsonyi mesevilág a belvárosban
Ahogyan 200 éve mindig, úgy 2023-ban is találunk ünnepi újdonságot a karácsonyra készülődő Budapesten: a Szent István Bazilika lábánál megnyílt exkluzív pop-up butikban, a The—Bar Giftshopban nemcsak a tökéletes ajándékot szerezhetjük be, miközben szakértő segítséggel merülhetünk el a luxusitalok világában, de egyedülálló kóstolási élményre is bejelentkezhetünk. A karácsonyi csodavilágot megidéző, zöldbársony ékszerdoboz a Diageo Magyarország és a Zwack Unicum Nyrt. luxus pop-up üzlete, és az egyik legtökéletesebb helyszín, ha ünnepi hangulatba szeretnénk kerülni az idén.
A budapesti karácsonyi vásár forgatagától mindössze pár lépésre található üzletben a vásárlók részére olyan egyedi készítésű parfümgyertyával kedveskednek, amelyek nem csak tökéletesen illenek az italok aromájához, hanem akár a The—Bar Giftshop Pop-Up Store különleges atmoszféráját is otthonaikba csempészik. Érdemes azonban sietni, mert igazi karácsonyi csodához méltón a The—Bar Giftshop is tünékeny: a luxusüzlet mindössze két hétig tart nyitva, december 6. és 20. között kínál egyszeri és megismételhetetlen élményt a prémium italok iránt érdeklődőknek.
Az ajándékboltról itt találtok további infókat.
(Borítókép: Fortepan)