A Nyugati pályaudvarral átellenben, a tér sarkán három évvel ezelőtt nyitott meg a Blue Monkey Hot Dog nevű street food hely, ami teljesen felülírja mindazt, amit a hot dogról eddig tudtunk és gondoltunk. Bár a minta amerikai, a megvalósításhoz már helyi alapanyagokat használnak: a bucitól kezdve a virslin át egészen a bőséges feltétekig, a szószokig és a ragukig, ráadásul majdnem minden helyben készített, kézműves termék. Így nem csoda, hogy minden itt kapható hot dog egy csoda.

Te, aki hotdog-rajongóként belépsz a Nyugati téri Blue Monkey Hot Dog üzletbe, természetesen ne hagyj fel minden reménnyel a kedvenceddel kapcsolatban, de felejts el mindent, amit a hot dogról addig gondoltál és tudtál. Mert mi volt az? Egy átmelegített és hosszában kettévágott kiflibe egy akármilyen virslit raknak, arra pedig ketchupot, mustárt vagy majonézt, és már eheted is, de ahhoz, hogy jól is lakjál vele, legalább hármat le kell tolnod belőle. És még így sem tart túl sokáig a telítettségérzet. A Blue Monkey hot dogjai viszont teljesen más vonalat képviselnek: eleve nagyobbak, a kifli inkább bucinak mondható, a virsli minőségi, és az egész minden jóval meg van pakolva, a kísérőként melléhelyezett sült krumplit pedig még nem is említettük. 

A Blue Monkey mindennap nyitva van este 9-ig, és délelőtt 11-kor nyitnak, viszont már korábban elkezdődik a sürgés-forgás az üzletben, ugyanis a nap mindig azzal kezdődik, hogy helyben kisütik a friss bucikat (vagy kifliket, kinek hogy tetszik), amibe aztán a bőséges belevaló belekerül. A minta természetesen az amerikai hot dog, és az itt kapható variánsok között is szerepel olyan, a cheddaros Easy Cheese, a már nevében csípős Hot Chili vagy a szó szerint színpompás Neon Relic, ami egyenesen a tengerentúlról importált verzió. 

Összesen nyolcféle hot dog kapható, plusz mindig van egy szezonális termék is az étlapon. 

Összesen nyolcféle hot dog kapható, plusz mindig van egy szezonális termék is az étlapon. 

A nap mint nap helyben, frissen készített buci 22 centis, ami kisütve 140 grammot nyom, a komoly nyomozómunkával megtalált minőségi virsli 80 grammos, és erre jön még a mindenféle feltét, ami íztől függően 80 és 100 gramm között van, így egy Blue Monkey hot dog összesen 300 grammos, ami mellé ha odatesszük a sült krumplit is, simán kiad egy ebédet. Persze kérhetjük a hot dogot magában is, akkor 2 és 3 ezer Ft között fizetünk, de ha menüben szeretnénk elfogyasztani, krumplival és üdítővel, akkor egy ezrest még rá kell számolnunk a végső árra. 

Mi menüben kértük a hot dogot, és nemcsak hogy maximálisan jóllaktunk vele, de az összetett ízvilág is elvarázsolt. 

Mi menüben kértük a hot dogot, és nemcsak hogy maximálisan jóllaktunk vele, de az összetett ízvilág is elvarázsolt. 

Magyarországon egyébként régóta jelen van a hot dog, már a rendszerváltás előtt megérkezett, de azóta szinte alig változott valamit. Ha nagyon kritikus akar lenni az ember, akkor a hazai hotdog-piac túlnyomó részét igénytelennek bélyegzi, mert tényleg kevesen lépnek tovább a kifli-virsli-mustár triónál, épp ezért (is) értékelődnek fel az olyan helyek, mint a Blue Monkey – bár nagy hirtelenjében nem tudok másik hasonló helyet mondani, így ha ha tényleg jó hot dogra vágyom, őket keresem fel. Ráadásul központi helyen találjuk őket, a Nyugati téren, de nem a pályaudvari oldalon, hanem átellenben. A magyar hotdog-forradalom ugyan egyelőre még várat magára, de addig is itt van nekünk a Blue Monkey Hot Dog. 

Bár egyelőre még csak itt találjuk meg őket a városban, de már viszonylag régen kialakult egy stabil, visszajáró vendégkör, ami igazolja, hogy a Blue Monkey hot dogjainak van helyük a budapesti street food világban. A szezonban pedig járják a fesztiválokat és a szabadtéri rendezvényeket, így még több emberrel megismertetik a minőségi hot dogok világát, a visszajelzések kimondottan pozitívak. Ezért már keresik is az újabb helyet, ahol megnyithat majd a kettes számú Blue Monkey Hot Dog. Addig pedig szívből ajánljuk a Nyugati téri üzletet, ha valaki hamisítatlan, laktató, minőségi és ízbajnok hot dogra vágyik. 

Címkék

Elérhetőségek

Blue Monkey Hot Dog 1055 Budapest, Nyugati tér 6. Facebook-oldal