Tomas és Bea egy párt alkotnak, és nem nehéz kitalálni, hogy ha neveik első két-két betűjét összeillesztjük, akkor megkapjuk a galériájuk nevét. Amikor megismerkedtek egymással, akkor az építészként végzett Tomas már aktívan foglalkozott a fotózással, Beát pedig csak érdekelte a fényképezés művészete. Logikus volt, hogy együtt ebbe az irányba mozdulnak el, így Bea elvégezte a MOME kultúramenedzsment szakát, hogy Tomas fotós tevékenységét segítse, ám ekkor egy ismerősük felajánlott nekik egy üresen álló pár négyzetméteres üzlethelyiséget használatra, ők pedig arra gondoltak, hogy ott nyitnak egy fotóművészetre koncentráló galériát, ami itthon elég kevés volt, külföldi példa ugyanakkor számtalan. Ez lett hát a TOBE első helyszíne, még a XIII. kerületben 10 évvel ezelőtt, 2013-ban. Eleinte Tomas egymaga jelentette a portfóliót, ami aztán szépen lassan nőni kezdett, és ma már több mint 20 művész tartozik hozzájuk.
A 2013 októberében megnyitott TOBE egy évvel később már megjelent az Art Marketen, ami abból a szempontból jelentős lépés volt, hogy a kiállított anyaguk egy olasz kurátort is levett a lábáról, aki meg is hívta őket a milánói vásárra. Erre végül 2016-ban került sor, de mint tudjuk, jobb későn, mint soha. A milánói kaland egyfelől kijózanító volt, mert be kellett látni, hogy ami Nyugat-Európában jól működik, az itthon nehezebben, másfelől pedig kinyitott több ajtót is előttük: pályázni kezdtek más nemzetközi vásárokra és fesztiválokra, ráadásul egyre nagyobb sikerrel. Közben azonban kinőtték a XIII. kerületi galériát – volt olyan kiállításmegnyitójuk, amit részben az utcán kellett megtartani, mert nem fértek be –, ezért 2017. május és november között új helyszínt kerestek, amit végül a VIII. kerületben, azon belül is a Palotanegyedben, a Bródy Sándor utcában találtak meg.
Ezzel pedig meglódultak a galéria dolgai. Egyre többet mentek külföldre (Milánó mellett Párizs, London, Amszterdam többek között), a portfólió és az elismerések száma egyre gyarapodott, és nagyobb kiállításokat is tudtak rendezni. 2019 volt a csúcsév, amikor végül is minden álmuk megvalósult, köztük a legnagyobb: nemcsak bejutottak a fotósok Mekkájának számító arles-i fesztiválra, hanem a fődíjat is elhozták. Ez pedig további ajtókat nyitott ki – na és akkor beütött a Covid, ami a kedvező folyamatokat egyszerűen leállította, mint minden mást is a világban. Két év sok idő, sokan és sokat felejtenek, de Tomas és Bea igyekeztek, amennyire csak lehet, jelen lenni, jelezni, hogy vannak, és hogy lesznek is, amint elmúlik az őrület. De az biztos, hogy amikor elvonult a járvány vihara, némiképp újra kellett magukat építeni, szerencsére azonban sikerrel vették ezt az akadályt is.
A TOBE a fotóművészetre esküszik elsősorban, de azon belül a keretek tágítására törekednek, és a hozzájuk tartozó művészek kiválasztásánál is fontos szempont, hogy bizonyítsák: a fotó és az abból kinövő művészet nagyon sokféle lehet. Ezen túlmenően pedig arra is figyelmet fordítanak, hogy a képzőművészet más ágaival is megtalálják a rokonságot, a közös kapcsolódási pontokat. Volt már olyan kiállításuk, melyen nemcsak fotók szerepeltek, hanem videós anyag, szobor és festmény is. Van ebben némi edukációs elhivatottság is, mert míg külföldön könnyebb az átjárás az egyes képzőművészeti ágak között, mind a művészek, mind a rajongók tekintetében, itthon kicsit lassabban törnek át a falak – de egyre kevesebb vagy vékonyabb falat kell már azért áttörni.
Az október 18-án megnyitott születésnapi kiállítás a TOBE portfóliójában szereplő 21 művész közül – akik között hazaiak és külföldiek egyaránt szerepelnek – 17 alkotó egy-egy munkáját mutatja be, csupa vadonatúj, a nagyközönség előtt még ismeretlen képet. A négy kimaradt alkotó közül egy most épp nem aktív, ketten kollázsművészek, és nagyon kilógtak volna a kiállítási anyagból, a negyediknek, Magyar Ádámnak pedig a TO BE Continued után nyílik önálló kiállítása a TOBE-ban. De addig még ne rohanjunk előre, hanem sétáljunk csak el a Bródy Sándor utcába, és ismerkedjünk meg a TOBE elmúlt 10 évével, mert nemcsak ők érdemlik meg, hanem mi is azt az esztétikai élményt, amit a képek megnézése közben kapunk. Ha van is bennünk némi ellenállás és előítélet a fotóval kapcsolatban, az biztosan megváltozik – méghozzá pozitív irányba – a TOBE kiállítási anyagát megnézve. Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy a galériát két nagyon kedves ember vezeti.
