Október 14-én, szombaton színes kavalkádra, remek programokra és izgalmas koncertekre készülhetünk a Múzeumkertben a PONT Fesztiválon, ahol Nyugat-Afrika világát a Liszt Ünnep keretein belül fedezhetjük fel. Különleges zenés felvonulással indul majd a nap a Ballet Camarával, mely a Mikszáth térnél veszi kezdetét és a Nemzeti Múzeum kertje lesz a végállomás. A fesztivált a Grammy-díjas Bassekou Kouyate koncertje, Jobarteh Kunda mesemondása és zenés, táncos, kézműves workshopok teszik teljessé. Lesznek finom falatok is és afrikai textilekből készült termékek vására is. A programok gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szólnak majd, így minden korosztály számára szuper élménynek ígérkezik a PONT Fesztivál!

A PONT Fesztivál 2017 óta repíti el Budapestre a világ csodáit, vagyis az UNESCO által szellemi kulturális örökségként jegyzett kincseket. 

Idén többek között Mali, Elefántcsontpart, Guinea, Bissau-Guinea, Szenegál világa, azaz Nyugat-Afrika kincsei érkeznek a Múzeumkertbe, különös tekintettel az évszázados múltú zenei és tánchagyományokra.

Idén többek között Mali, Elefántcsontpart, Guinea, Bissau-Guinea, Szenegál világa, azaz Nyugat-Afrika kincsei érkeznek a Múzeumkertbe, különös tekintettel az évszázados múltú zenei és tánchagyományokra.

A PONT Fesztivál küldetése értelmében nem pusztán bemutatja a távoli népek kulturális kincseit, hanem testközelbe hozza azokat, így október 14-én az egész család számára izgalmas programokkal telik meg a Múzeumkert.

Zenés felvonulással indul a nap a Mikszáth térről, ahol hallhatjuk és érezhetjük a djembék ritmusát, majd a Ballet Camara workshopjain elsajátíthatunk néhány alapritmust és alaplépést is. Készíthetünk sokszínű maszkokat, hangszereket, és közelebbről megismerkedhetünk a térség tradicionális és vibrálóan színes ékszereivel. 

A legkisebbek és a legnagyobbak is ámulhatnak a Jobarteh Kunda griot történetmesélő csodálatos mesekoncertjén, majd elmerülhetnek a ngoni hangjában. Utóbbit a Grammy-díjas Bassekou Kouyate hozza el nekünk, akit – a Mali Tina Turnereként is ismert – énekes felesége, Amy Sacko is elkísér. Mindezek mellett afrikai textilekből készült termékek vására, a régióból érkező táblajátékok, a Mester tér különleges játszóháza, gyerekeknek és felnőtteknek szóló kvízek és alkotósarkok várnak minden korosztályt az egész napon át.  

Éljétek át a világ csodáit a Hangvető és a Liszt Ünnep programján, a PONT Fesztiválon!

Címkék