A Bachtrack klasszikus zenei szakportál listáján a Budapesti Fesztiválzenekar egyetlen nem nyugat-európai, illetve nem amerikai zenekarként a 8. helyen végzett. A kritikusok Fischer Ivánt a karmesterek nemzetközi top 10-es listáján a 6. helyre választották.

A Bachtrack által felkért kritikusok 2023-ban szinte teljes egyöntetűséggel a Berlini Filharmonikusokat tekintik a világ legjobb szimfonikus zenekarának, és karmesterét, Kirill Petrenkót a legkiválóbb zenei vezetőnek. A top 10 zenekar listájára a BFZ mellett három amerikai, három német, egy brit, egy osztrák és egy holland együttes került fel.

A listát értelmező cikk egy erőteljes közép-európai tömböt lát megformálódni a világ legjobb zenekarai között, amelyhez a berlinieken kívül a Lipcsei Gewandhaus, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, a Bécsi Filharmonikusok és a Budapesti Fesztiválzenekar tartozik. A portál szerint a BFZ helyezése pozitív értelemben a leginkább meglepő fejlemény a listán, a zenekar messze „felülteljesít” helyzetéhez képest a nehézsúlyú versenytársak között.  

„A Bachtrack grémiuma egy jellegzetesen nyugat-európai és észak-amerikai hangsúlyú zenekritikusi közösség álláspontját fogalmazta meg, véleményük voltaképpen a klasszikus zenekultúra hangja, s ez még inkább felértékeli az elismerést” – mondta Erdődy Orsolya, a BFZ menedzser-igazgatója.

„A Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Times, a La Stampa, az El Pais, a Le Figaro, a Die Presse, vagy a New Yorker zenekritikusai szakmai tapasztalataikra, koncertélményeikre, a BFZ-vel készült felvételekre alapozva döntöttek úgy, hogy rangos pozíciót jelölnek ki zenekarunknak a legjobbak között – akár amerikai, francia, olasz, vagy skandináv formációk előtt. Fischer Iván és a BFZ nemzetközi sikere természetesen szorosan összefügg, zeneigazgatónk helyezésében pedig bizonyára kifejezésre jut a más zenekarokkal, például a top10-ben szintén szereplő Concertgebouw-val végzett munkája is.”

A BFZ közel másfél évtizede szerepel a szimfonikus zenekarok nemzetközi toplistáin. A Gramophone már 2010-ben a világ 9. legjobbjának ítélte, tavaly pedig – szakmai minősítés és közönségszavazás után – Az Év Zenekara díjával is a BFZ-t tüntette ki.

Címkék