Döntött az Oscar-díjra nevező magyar bizottság: jövőre Gauder Áron animációs mozija, a Kojot négy lelke című film szállhat versenybe a „nemzetközi film” kategóriában.
A Kojot négy lelke című filmről mi is írtunk, szerettük nagyon, így aztán a rendezővel, Gauder Áronnal is interjúztunk egyet. Most pedig örömmel jelentjük be, hogy ezt a filmet választották ki, hogy képviselje majd hazánkat a jövő évi Oscar-gálán – feltéve, hogy az amerikaiaknak is bejön majd a Bereményi Géza közreműködésével, Temple Réka producer vezetésével készült animációs mozifilm.
A Kojot négy lelke különleges hangulatú film, ami az indián teremtéstörténetet meséli el eredeti látásmóddal, a mitikus Kojot figuráját állítva a középpontba. A filmet mintegy 30 fesztiválon vetítették már nagy sikerrel, Sanghajban megkapta a legjobb animációs film díját, az animációs filmek Mekkájában, Annecy-ban a zsűri díját zsebelte be, míg a Los Angeles-i New Media Filmfesztiválon pedig a fődíjat, ami azért is szenzációs eredmény, mert ez az első animáció, ami fődíjat kapott a fesztivál eddigi 14 éve alatt.
A Kojot négy lelke történetét áthatja az indián kultúra, amivel Gauder Áron még gyerekként ismerkedett meg, azóta is inspiráló erővel hat rá. Cseh Tamással való megismerkedése még közelebb vitte ehhez a világhoz. A legendás dalszerző a magyar indián-amerikai kultúrkör nagy ismerője, népszerűsítője, atyja és tanulmányozója volt. Lefordított egy kötetre való indián népmesét, és a rendező számára ezek a történetek jelentették a sorvezetőt a film készítésekor, ráadásul a társ-forgatókönyvírója nem más volt, mint Bereményi Géza. A film az indiánok teremtésmítoszán keresztül az emberiség előtt álló kihívásokra hívja fel a figyelmet, és mivel ez tényleg mindenkit egyformán érint, ráadásul mint film is erős darab, könnyen lehet, hogy bekerül majd a nemzetközi mozifilmek végső mezőnyébe is.