A Müpa idén harmadik alkalommal rendezi meg összművészeti fesztiválját, amelynek alapértéke a 213 éve született zeneszerző életművét is jellemző műfaji sokszínűség és formai gazdaság. A harmadik Liszt Ünnepen izgalmas könnyű- és komolyzenei programok, tánc, jazz, képzőművészet és irodalom, sőt az egész családnak szóló élmények is várnak október 11. és 22. között, több fővárosi helyszínen is.

A fesztivál egyik legizgalmasabb eseménye Liszt befejezetlen operájának hazai premierje. A Sardanapalo David Trippett zenetörténésznek és csapatának köszönhetően vált előadhatóvá, és a Staatskapelle Weimar előadásában először hangzik fel hazai koncertteremben. Szintén zenetörténeti jelentőségű esemény Kurtág György egyetlen, Fin de partie című operájának hazai bemutatója, amelyre a milánói debütálással szinte egy időben kerülhet sor. A kortárs komolyzene másik korszakos jelentőségű képviselőjének, Ligeti Györgynek a szellemét pedig a Ligeti-centenárium alkalmából Borbély László, Csalog Gábor és Palojtay János idézi meg a Musica ricercata-ciklusból és Ligeti etűdsorozataiból válogatott darabokkal.

Liszt művészetében nagy szerep jutott a népzenei hagyománynak, ezt most a Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkciója hozza közelebb a közönséghez. 

De egy igazi roma lagzi tradicionális pillanatai és hangulata is beköszön a fesztiválra a Boban Marković Orkestar, a Parno Graszt, Lakatos Mónika és a Romafest Gypsy Dance Theatre közös produkciója által.

De egy igazi roma lagzi tradicionális pillanatai és hangulata is beköszön a fesztiválra a Boban Marković Orkestar, a Parno Graszt, Lakatos Mónika és a Romafest Gypsy Dance Theatre közös produkciója által.

Izgalmas programnak ígérkezik a jazzt és az elektromos zenét kombináló fiatal lengyel zongorista-zeneszerző, Hania Rani koncertje, bár erre már csak a szemfülesebbek tudnak jegyet vásárolni. A legfrissebb hazai könnyűzenei újdonságokat, előadókat és formációkat pedig az Akvárium Klubban rendezendő Isolation Budapest minifesztivál mutatja majd be.

A zenei programok mellett más művészeteknek is jut hely, a Margó Irodalmi Fesztivál, az Art Market Budapest képzőművészeti vásár és a PONT Fesztivál is várja a látogatókat a Liszt Ünnephez kapcsolódóan. A programok között bizonyára mindenki talál majd kedvére valót.

Az esemény részletes programja itt olvasható.

Címkék