A II. világháború előtt, Budapesten nyitott meg Európa első jógaiskolája

Élve eltemetve

Millenniumi ünnepségek, 1896. Harangzúgástól hangos a Városliget és környéke, díszmagyarba öltözött főméltóságoktól, művészektől hemzsegnek a kiállítások pavilonjai, mutatványosok, katonazenekarok szórakoztatják a tömeget. Képzeljük el, hogy ebben a közegben egyszer csak feltűnik két huszonéves indiai jógi, név szerint Bhimszén Ltap és Gópál Krisna, a láhóri egyetem orvostanhallgatói, Dananda Saraswati indiai védantamester tanítványai, hogy beálljanak a mulattatók sorába, és valami olyasmit mutassanak, amit magyar közösség addig nem látott. A két férfi üvegkoporsóba temettette magát, azt demonstrálva, hogy önszuggesztióval akár a tetszhalál állapotába is kerülhet az ember. Felébredésükre hét nappal később, pünkösdvasárnap este hét órakor került sor, mikor is a kíváncsiskodó tömeg előtt testük dörzsölgetésével leheltek beléjük újra életet.

Az esetről a jelen lévő Török Aurél orvos számolt be, aki hipnózisra gyanakodott, és egy bécsi orvosi lapban írt részletesen a megfigyeléseiről. Ő akkor még nem tudta, hogy a jógaórák végén alkalmazott relaxáció, az úgynevezett savászana (hullapóz) leghaladóbb változatát űző jógik, szerzetesek képesek arra, hogy akár élve eltemettessék magukat, majd hosszú idő múltával visszatérjenek éber állapotukba. A jógik emberfeletti mutatványa csodaszámba ment (és menne valószínűleg ma is), de nem volt benne semmi földöntúli: a kévala kumbhaka során a jógik nagyon ritkán, szinte alig vettek levegőt, így testük kihűlt, keringésük lelassult, és pulzusuk percenként 1-2 ütésre csökkent. A The Lancet című orvosi folyóirat is írt egy hasonló esetről: 1950-ben egy jógi, Shri Ramdasji egy, a két fiatal jógiéhoz nagyon hasonló „mutatványt” hajtott végre: 56 órán át volt a föld alatt, egy lepecsételt dobozban. 56 óra után egy lyukat fúrtak a betonkoporsó tetejébe, amin keresztül 6400 liter vizet juttattak be, majd betonnal tömték be a lyukat. Majdnem 7 órával később feltörték a koporsót, és a jógi életben volt.

Az eset szenzációnak jó volt, arra viszont nem elég, hogy a jóga gyakorlata Magyarországon is megjelenjen. 

Ehhez egy gazdag indiai uralkodó fia, Umáró Szingh kellett, aki elsőként kezdett hazánkban jógát tanítani. A szikh nemes regénybe illő módon került Budapestre. Még Pakisztánban ismerkedett meg a később híressé vált magyar énekesnővel, Erdőbaktay Gottesmann Mária Antóniával, a híres festőművész-orientalista, Baktay Ervin testvérével, aki akkoriban egy nemes hölgy társalkodónőjeként dolgozott. A fiatalok egymásba szerettek, és összeházasodtak, majd mikor Mária várandós lett, azt kérte a férjétől, hogy térjenek haza Magyarországra, így a házaspár 1912-ben Budapestre érkezett, ahol hamarosan megszületett első lányuk, Amrita, aki később India egyik kiemelkedő festője lett. Bár a család visszament volna Indiába, az I. világháború kitörése ezt megakadályozta. Nem maradt más, mint a jógaoktatás. A vállalkozás egyre sikeresebbé vált, sokan keresték fel Umárót – eleinte színészek, festők, írók, később civil budapestiek is látogatták az órákat. Miután a házaspár 1920-ban visszautazott Indiába, a jógakultúra alapjai már gyökeret vertek itthon.

Számos híresség, például Hamvas Béla, Jászai Mari, Kaczvinszky József, Schmidt József, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, Babits Mihály, Szabó Ervin, Szabó Lőrinc is érdeklődéssel fordult a jóga felé. 

Kodály Zoltán is rendszeresen jógázott. Bartók Béla így írt róla: „A század elején a legkülönfélébb apostolai támadtak az egészséges életmódnak. Kodály az elsők között igyekezett jónak látszó javaslataikat megvalósítani. […] Kodályék akkoriban (1910-es évek) vegetáriánus életmódot folytattak, lehetőleg nyers koszton, aludttejen és salátán éltek és másokat is igyekeztek erre rábeszélni. […] így én, Kodály hatására húsevés nélkül nőttem fel. A nap- és levegőkúra azonban mindnyájunknak bevált, és Kodály megmutatta a modern testedzés módszereit is.”

Az első jógaiskola Budán

Szintén egy indiai férfi és egy magyar nő kapcsolatának köszönhető az első jógaiskola megnyitása Budán. 1936-ban érkezett hazánkba Selvarajan Yesudian, hogy felsőfokú tanulmányait itt végezze. Azt mondják, rengeteg előzőélet-beli emlékképe ugrott be Magyarországról, és a magyar kultúrához való vonzódásáról árulkodik, hogy bár életének nagyobb részét később Svájcban töltötte, a svájci németet sosem tanulta meg, a magyart viszont kiválóan beszélte. A jóga iránti (később is töretlen) érdeklődést jól mutatja, hogy az 1941-ben megjelent Sport és jóga című könyve akkora sikert aratott, hogy három hónap alatt elfogyott az első kiadás ötezer példányban, és kevesebb mint tizennyolc hónapon belül a könyv eljutott a kilencedik kiadásig. 

Yesudian Budapesten ismerkedett meg Haich Erzsébet zongora- és szobrászművésszel, aki kiválóan ismerte a keresztény és a hindu bölcseletet, az óegyiptomi misztikát. A találkozásból életre szóló alkotói és spirituális kapcsolat lett. Közösen nyitották meg jógaiskolájukat Erzsébet tágas, napfényes budai műtermében, amely Európa első ilyen kezdeményezése volt. Óráikat orvosok, tanítók, hercegek, munkások, művészek is látogatták. 1943-ban még megjelent a Mi a jóga? című könyvük, illetve a Jóga-sport dióhéjban. A háború után azonban a Rákosi-féle bolsevik diktatúra nem nézte jó szemmel a jógakör működését, Erzsébet és Yesudian így kénytelen volt elhagyni az országot és Svájcban megalapítani jógaiskolájukat, ezért az első magyar jógaiskola bezárta kapuit. A tanítványok azonban nem széledtek szét. Bár a rendszer tiltott minden olyan ideológiát, amely valamilyen módon is kapcsolódott a valláshoz, az istenhithez vagy a transzcendenciához, Yesudian és Erzsébet tanítványai továbbra is összejártak titokban jógázni.

Ebben az időszakban csak szamizdatban terjedhetett a fiatal orvos, Weninger Antal 1939-ben írt jógakönyve, A keleti jóga. India misztikája és ősi gyógymódja is, valamint több más jógakönyv mellett Az idő partján, amely az orvosi egyetem jógatankönyve lett volna, ha a politikai rendszernek nem szúrta volna a szemét. Művének második, átdogozott kiadása csak 1988-ban jelenhetett meg, és sokakat indított el a jóga útján. Weninger ebben az időszakban maga is indított kis létszámú jógacsoportokat, 1991-ben tévésorozatban oktatta a jógát.

Az 50-es, 60-as években a jógaórák illegálisan, magánlakásokban működtek, hiszen a csoportos jógaoktatást betiltották, 

mégis dr. Hetényi Ernő vezetésével megalakult a magyarországi Buddhista Misszió, amely ellenőrzés alatt ugyan, de oktathatta és terjeszthette a jógát. A fokozatos politikai enyhülésnek hála a 60-as évek végén dr. Lemhényi Zoltán jogász elindította a Kaffka Margit Gimnáziumban csoportos és nyitott jógaóráit, ám a rendszeres zaklatások miatt végül ő is emigrálásra kényszerült. A 70-es években Tamkó Sirató Károly író, költő és műfordító nyitotta meg jógaiskoláját Budapesten, ami akkoriban kuriózumnak számított, ezért haláláig jól megélt belőle. Állítólag ha egy társaságban megkérdezték tőle, „No, Károly, tudsz-e még fejjel lefelé elmondani egy verset?”, ő azonnal két tenyerére állt, lábaival felfelé kalimpált, és megkérdezte, hogy melyik verset kezdje el szavalni. Akkoriban a rendszer ugyan nem támogatta, de már nem is támadta a jógát, és bár spiritualitásról nem eshetett szó, a jóga egészségre gyakorolt hatása kezdett elfogadottá válni.

A rendszerváltás után kinyílt a világ, de a jóga magyarországi meghonosítóinak hála nem kellett az alapjaitól bevezetni a köztudatba a keleti filozófiát és mozgásformát. Az első hivatalos modern kori jógastúdiók 2000 körül nyíltak meg a fővárosban, azóta pedig már számtalan helyen lehet jógázni városszerte, vagy jógás flash mobokon részt venni például a Hősök terén vagy a Bálnában. Egy kutatás szerint a jógázók kicsivel több mint fele Budapesten és környékén jógázik.

Mára a jóga nemcsak mainstream lett, de olyan változatai is megjelentek, amelyek egészen eltérnek a jóga hagyományától. A fővárosban kipróbálhatunk olyan, „fúziós” lehetőségeket is, mint például a technójóga, ahol – kicsit ellentmondásos módon – dübörgő elektronikus zenére lazulhatunk el. Magyarország első kisállatos jógája is Budapesten található: cicával, kutyával vagy nyuszival is jógázhatunk. Hogy mit szólna mindehhez Yesudian és Haich Erzsébet, azt nem tudhatjuk, de úgy tűnik, a modern kori jógaszemléletre leginkább a jógakörökben sokszor hangoztatott mondás igaz: ahány gyakorló, annyi jógastílus létezik.