Valamennyien ismerjük az érzést, amikor a várva várt nyaralás vagy egy hétvégi kiruccanás után elveszetten lépünk vissza a mókuskerékbe. Július 27. és augusztus 2. között viszont nem kell ettől tartanunk, hiszen nyoma sem lesz az unalomnak a fővárosban: izgalmas koncertek, vásárok és családi programok színezik ezt a hetet. Péntek este a Depeche Mode koncertjén bulizhatunk, augusztus 2-án az Architectsén, de még a legkisebbek is rophatják a kimondottan nekik szervezett Pöttömkerten. Megfelelő hidratálás mellett – akár a Craft Beer Budapesten kóstolható sörkínálattal – kimozdulhatunk a Lupára, ahol gyerekprogramokra és éjszakai csobbanásra készülhetünk.

Július 27., csütörtök

Willany Leó x Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény – Chill Garden

Egymásra hangolódás, együttműködés, figyelem, elfogadás, tolerancia – ezek mind az improvizáció alapjai. Játékosság, humor, dráma, teatralitás – ezek mind a Willany Leó jellemzői. A társulat idén már második alkalommal működik együtt a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény csapatával, július 27-én a Chill Garden eseménysorozat részeként.

Az improvizációs előadáson négy táncművész és egy zenész együttműködésével lépnek fel a házban. A performance fő kutatási témája a házban található kiállított tárgyak, alkotások időre és emberre gyakorolt hatása lesz, illetve az előadók személyes és kollektív viszonyulása a térhez.

További infók

Trükk

Semmi sem az, aminek látszik. Már ha látszik egyáltalán bárminek. De mi is a trükk? Csalafintaság, szemfényvesztés, furfang és rejtély. Mutatványok és ellentmondások kelepcéje, amiből csak a megfejtés jelenthet kiutat. Ugyanakkor a trükk nem minden esetben ártatlan. A kellemes érzéki csalódások világa csapdákat és csalódásokat is rejtegethet.

A Nyolcésfél július 13-án nyíló kiállításán olyan művészek alkotásait láthatjuk, akiknek nézőpontjaiban közös a titokzatosság: a bemutatott fotóik közül némely már önmagában is trükk, annak dokumentációja vagy éppen annak leleplezése.

További infók

Július 28., péntek

Depeche Mode (UK)

Öt év után, 2023-ban ismét turnéra indult az idehaza is közönségkedvenc Depeche Mode. A július 28-án a Puskás Arénát is érintő Memento Mori-turné a zenekar azonos című, 15. stúdióalbumának tavaszi megjelenését követően indul.

Andy Fletcher, azaz Fletch a Depeche Mode alapító billentyűse idén májusban hunyt el, így ez lesz az első turné és lemez, amelyen ő már nem működhet(ett) közre. A zenekar legutóbbi fellépéssorozata, a 2017–2018-as Global Spirit volt az addigi leghosszabb turnéja, a banda több mint 3 millió rajongó előtt játszott 130 koncert során Európa-szerte és Észak-Amerikában, amivel az év egyik legnagyobb bevételét hozó turnéját produkálták. 

További infók

Viadukt kézművesvásár a Rakparton

Július 28-án, pénteken kézművesalkotók és -művészek veszik birtokba a pesti alsó rakpartot, mi pedig egész nap kedvünkre válogathatunk az ékszerek, a kerámiák sokaságából. A hűvös italokat és a kraft söröket a Viadukt Terasz csapata biztosítja, és a vásár alatt megtekinthető lesz Tripsánszki Dávid kiállítása is. Este pedig a Rythmic Steps csapata biztosítja a panorámához passzoló háttérzenét.

További infók

Július 29., szombat

Gyerekprogramok és éjszakai csobbanás a Lupán

Július 29-én, a Strandok Éjszakáján már délelőtt 10-kor elkezdődik a programsorozat Budapest „mediterrán tengerpartján”, a Lupán. Napközben a gyermekes családok, a napfürdőző strandolók és az aktív beach- és vízisportolók élvezhetik a homokos partot és a türkizkék vizet. Délutántól szolid partisorozat adja meg a hangulatot mindehhez, és ezúttal éjfélig csobbanhatunk a holdfényes nyári éjszakában.

További infók

Craft Beer Budapest – Kert Edition

Fél év után visszatér a Craft Beer Budapest, ezúttal a budapesti kraftos sörkertekre fókuszálva. Július utolsó hétvégéjén a Jégkertbe, a Mad Garden Budába, a Mad Kertbe, a Horizont Taproom Teraszára, az Élesztő Teraszára és a Jónás Craft Beer & Foodhoz látogathatunk el a pontgyűjtő füzetekkel, jobbnál jobb söröket kóstolva. Az izgalmas programok mellett azért is lesz érdemes beszállni a játékba, mert így minden vendéglátóhelyen az első pohár ház sörét fél áron vehetjük meg.

További infók

30Y, vendég: Lázár tesók

A 30Y egy 2000-ben alakult pécsi rockzenekar. Több mint 20 éve meghatározó szereplői a hazai könnyűzenei klub- és fesztiváléletnek, évente nagyjából hetvenszer lépnek színpadra. Az elmúlt huszonkét évben megjelent 11 nagylemezük, tucatnyi online terjesztett független hanganyaguk, több mint 20 videóklipjük. Július 29-én, szombaton a Budapest Parkot töltik meg, a vendég pedig a Lázár tesók lesznek.

További infók

Július 30., vasárnap

Pöttömkert 2023

Idén két alkalommal vehetik birtokba a lurkók a Budapest Parkot, hogy felhőtlenül kikapcsolódhassanak. Koncert, színház és sok-sok interaktív játék vár minden kisgyermekes családra július 30-án 14 órától. Lehet majd társasjátékozni, hangszert kipróbálni, alkotni és persze ugrálni, táncolni, bulizni. A zenéért a Rutkai Bori Banda és az Eszter-lánc duett felel.

További infók

ZHU Lakoma – nyári kiadás

Július 30-án újra jön a ZHU Lakoma, amikor megtudhatjuk, hogy mit jelent az igazi kínai eszem-iszom. A Nagymező utcai ZHU & CO-ban olyan autentikus ételeket kóstolhatunk, amiket Kínában ünnepi alkalmakkor esznek. Nincsenek külön adagok, mindenki egy tálból szed, úgyhogy a közösségi élmény sem marad el, a szakácsok pedig mesélnek is a falatokról.

További infók

Tánc a Parkban: Hodorog András és a Tázló

Idén is folytatódik a Városliget Tánc a parkban című sorozata, amelynek keretében a Zene Háza szabadtéri színpadán július 30-án egy igazi legendát láthatunk-hallhatunk: Hodorog András klézsei furulyás érkezik, aki a táncházmozgalom fontos szereplője volt, számos táncházzenész mestere, és most a Tázló kíséretében fog muzsikálni.

További infók

Július 31., hétfő

Ünnepelj a 75 éves Gyermekvasúttal!

A forgalom megindulásának napra pontosan 75. évfordulójára emlékezve július 31-én, hétfőn izgalmas programokkal várják a családokat és persze minden egykori úttörő- és gyermekvasutast az első szakasz végállomásán, Széchenyihegyen.

Az állomás területén 10-től 16 óráig járműbemutatók és gyerekprogramok fogadnak: felszállhatunk a mozdonyok vezetőfülkéjébe, a kisebbeknek lesz ugrálóvár és a Gyermekvasút környékét bemutató óriás társasjáték is. Az állomás üzemi épületében, az 1948-as megnyitás után pár évig a járművek karbantartásának helyszínéül szolgáló „motorszínben” a kisvasút elmúlt 75 évének tárgyi és fényképes emlékeiből tavasszal nyílt alkalmi kiállítás vár minket. A nosztalgia-motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsira és a postakocsira is felszállhatunk: a postakocsiban ünnepi emlékbélyegzés, a szalonkocsiban filmvetítés lesz. A Gyermekvasút járművei kicsiben LEGO-bemutatón is felsorakoznak.

További infók

RAMAZURI – élő zenés tánccirkuszi felfordulás

A RAMAZURI látványos, élő zenével kísért és akrobatikai elemekkel tarkított tánccirkuszi kavalkád, melyben derűs és szellemes koreográfiák követik egymást. Újszerűségével, derűjével és magával ragadó lendületével egy bő év alatt a Társulat egyik legnépszerűbb produkciója lett, melyet már több mint 10 ezer ember látott különböző országokban és városokban. Augusztus 31-én, hétfőn 20 órától különleges helyszínen, a Városmajori Szabadtéri Színpadon nézhetjük meg a különleges előadást! (x)

További infók

Augusztus 1., kedd

CICC!

A macskák különleges személyisége évezredek óta vonzza az emberiséget, inspirálva a képzőművészeket is. Az ókori Egyiptomban úgy tekintettek az állatokra, mint isteneik megnyilvánulásaira, és a kora középkorban is nagy becsben tartották őket, hiszen a termésre veszélyes rágcsálók elszaporodásának megakadályozásában nagy szerepük volt. Az érett középkori Európában azonban már sokan ártó lényt láttak, ördögi lelkeket sejtettek bennük, a boszorkányokkal és az eretnekekkel kapcsolták össze őket.

A kor képzőművészetében, főként a kódexek lapjain furcsa, groteszk, olykor humoros és talányos macskaábrázolásokkal találkozhatunk. Maga a cicatéma és a -motívum az évszázadok során egyre változatosabb formában került feldolgozásra, valamint további jelentésrétegekkel gazdagodott.

A Hegyvidék Galéria kiállítása a legfrissebb kortárs alkotásokon keresztül kívánja bemutatni, hogy milyen sokrétűen, többféle értelmezésben és stílusban lehetséges a macskákat ábrázolni, sokszor jelenkorunk problémáira reflektálva, aktuális kérdéseket felvetve vagy a személyes kapcsolódásokat, élményeket feldolgozva bársonytalpú kedvenceinkkel.

További infók

Augusztus 2., szerda

Architects (UK)

Az Architects az egyik legismertebb brit metalcore-csapat, akik minden egyes albumukkal képesek meglepni rajongóikat. Csakúgy, mint legutóbbi, The Classic Symptoms Of A Broken Spirit című lemezükkel is tették, amellyel nem féltek lesöpörni mindent, amit az emberek addig a bandáról hittek, és olyan fontos témákat dolgoztak fel, mint a mentális egészség és a démonaikkal való küzdelem.
 
A zenekart legutoljára 2019-ben hallhattuk a Budapest Parkban, augusztus 2-án pedig új lemezükkel térnek vissza a hazai közönséghez.

További infók

Ha további programokat böngésznétek, ide kattintsatok!

Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!

Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék