Öt év után, 2023-ban ismét turnéra indul az idehaza is közönségkedvenc Depeche Mode. A július 28-án a Puskás Arénát is érintő Memento Mori turné a zenekar azonos című, 15. stúdióalbumának tavaszi megjelenését követően indul.

Andy Fletcher, azaz Fletch a Depeche Mode alapító-billentyűse idén májusban hunyt el, így ez lesz az első turné és lemez, amelyen ő már nem közreműködhet. A zenekar legutóbbi fellépéssorozata, a 2017-2018-as Global Spirit volt az addigi leghosszabb turnéja, a banda több mint 3 millió rajongó előtt játszott 130 koncert során Európa-szerte és Észak-Amerikában, amivel az év egyik legnagyobb bevételt hozó turnéját produkálták.

Címkék