Egészen pontosan 50 Things to Do in Europe Before You Die címmel jelent meg az említett cikk, ami egy európai bakancslistának is beillik – erre a listára került fel Budapest több ízben is. A társaság igazán illusztris, hiszen Firenzétől Krétáig, Isztambultól Koppenhágáig válogathatnak az olvasók az élmények között.
A több szerkesztő által összeállított lista szerint az egyik kihagyhatatlan budapesti élmény természetesen a gyógyfürdők kipróbálása, melyekre építészeti gyöngyszemekként is hivatkoznak. Ezek közül is a Gellért fürdőt, a Rudas fürdőt, valamint a felújítás miatt egy ideje zárva tartó Király fürdőt nevesítik.

A fürdők mellett a Római-part keltette fel leginkább a szerkesztők érdeklődését, ahol szerintük keveredik a Fellini-filmek és a Jersey Shore hangulata. A hekkezés mellett ajánlják természetesen a lángosozást és a fröccsözést is a Duna partján, a belvárosba való visszatérésre pedig a hajózást javasolják.

Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
