Egy olyan kiállításra, ami a kerékpárokról szól, azzal is illik menni. Odaér az ember, leszáll a bringájáról, bemegy a hatalmas méretekkel bíró csarnokba, és miközben végignézi a hazai kerékpározás történetéről szóló, Bringára váltva címet kapott kiállítás bőséges anyagát, úgy érzi magát, mintha még mindig a kétkerekűjén ülne, pedig már bent áll a kiállítótérben és a lábain. De a végső konklúzió mégiscsak ez: öröm lesz úrrá rajtunk, meg büszkeség is, hogy mi is ennek a sokszínű társaságnak a tagjai vagyunk.
A kiállítás egyik célja pedig ez lehet, hogy megerősítse az embert, aki még nem bicajozik rendszeresen, és rábírja arra, hogy bringára váltson.
A kiállítás egyik célja pedig ez lehet, hogy megerősítse az embert, aki még nem bicajozik rendszeresen, és rábírja arra, hogy bringára váltson.
A Bringára váltva című kiállítás tehát a bicajozás történetét mutatja be, és szinte hiánytalanul. Már utána merült fel bennünk, hogy talán egy olyan tábla még elfért volna, ami felsorolja a nagyon hivatalosan hangzó kerékpár szó összes szinonimáját, mert kimondottan sok van belőlük. Némi túlzással mondhatjuk azt is, hogy ahányféle bicaj létezik, a szavakból is kábé ugyanannyi van (csak pár: bringa, bicaj, kétkerekű, drótszamár, bicikli, canga). A kiállításon megismerjük a kerékpáros kultúra kialakulását, a legfontosabb alkatrészek változásait, a kerékpártervezés folyamatát, a bringafajtákat, pár hamvába holt prototípust, és még a bringás közösségekről is kapunk határozott képet, nem beszélve a kerékpáros versenysportokról.
Ha valakinek nem volt eddig még világos, most kiderül számára, hogy a bringázás nem csupán sport vagy hobbitevékenység, hanem a legtöbb bringás számára életmód, melynek köszönhetően nemcsak magára néz másképpen, miután két kerékre vált, de a városra is, amelyben él. Persze nemcsak városon belül lehet kerekezni, hanem azon túl is, és a kiállítás erre is kitér, bemutatva a legnépszerűbb hazai bringatúra-útvonalakat, tavak körüli körtúrákat, sőt bemutatja azt is, kik a leghíresebb, gyakran egészen extrém távokat megtett és közben extrém kalandokat átélt bringás őrültjeink.
A kiállítási tárgyak jelentős része természetesen kerékpár, amit elsősorban gyűjtőktől kapott kölcsön a múzeum.
Ezek között ott van az E.T. „repülő” bringája, a BMX banditák BMX-e,
Ezek között ott van az E.T. „repülő” bringája, a BMX banditák BMX-e,
de láthatunk az 1800-as évek második feléből származó, muzeális kerékpárokat, fából faragott és korabeli futóbringát (mellette a mai, gyerekek által használt verziója), klasszikus retró Csepelt, a Weiss Manfréd által gyártott Pálmát, egy eredeti Favoritot, a Specialized S-Works Tarmac országúti kerékpárját, egyedi építésű Dózsát és több velocipédet is. Erről például megtudjuk, hogy komoly egyensúlyérzéket követelt a használata, és külön technikája volt annak, hogyan kell felülni rá. Amit aztán ki is próbálhatunk, ugyanis a kiállított velocipédek mellett áll két replika is, amikre fel lehet ülni. A kiállítás egyik erénye is ez: interaktív, és vannak kipróbálható dolgok, még egy bringás játékkal is játszhatunk egy hatalmas képernyőjű tévén.
Az, hogy éppen most készült el a kiállítás, nem véletlen. 10 évvel ezelőtt még nagyon kevesen kerékpároztak, és az a pár, már meglévő bringaút sem volt hálózatba kötve, mint manapság. Nem létezett a Budapest–Balaton kerékpárút sem. Akkor még kimondottan veszélyes volt a Nagykörúton tekerni. A bringások megtűrt és lenézett közlekedők voltak az utakon. És bár a Covid idején sokan pattantak kerékpárra, mégsem ekkor indult be a bringásodási folyamat, a kényszer inkább csak felgyorsította a változást. Ma már kimondottan jól állunk, de – ahogy mondani szokás – van még hová fejlődni. Reméljük, fogunk is, és az ilyen remek kiállítások, mint amilyen a Közlekedési Múzeumé is, segíthetnek ebben.
