A csapatépítés egy olyan tevékenység, amihez az embernek sosincs kedve, húzza a száját, próbál valahogy kibújni alóla, fikázza, hőbörög miatta – aztán mégis elmegy, élvezi, és utána lelkesen fel-felelevenít belőle pillanatokat a kollégáival, akikkel részt vett rajta. Az egyik (az egyszerűbb) eset az, amikor a csapat maga szervezi meg az építést, és elmegy közösen, akár több napra is valahova, ahol aztán jó alaposan – khmm-khmm – kiereszti a gőzt. A másik esetben pedig van egy másik csapat, egy külsős cég, amelyik arra szakosodott, hogy munkahelyi kollektíváknak szervezzen csapatépítést. Ezzel foglalkozik a BlueBerry is, akik megkerestek minket azzal, hogy szívesen szerveznek nekünk egy ilyen csapatépítő eseményt, aminek a helyszíne a hazai kisüzemi sörfőzés egyik bázisa, a Kőbányán található MONYO volt. Ez pedig a délutáni-esti program tematikáját is meghatározta.
Azt, hogy egy csapatépítő sikerrel jár-e, azon lehet lemérni, hogy élvezik-e a kollégák, és működik-e az, ami a tevénykenység nevében is benne foglaltatik, vagyis hogy épül-e a csapat, jobban összekovácsolódik-e. A mi esetünkben simán kijelenthető, hogy működött a dolog, a kezdeti zavart toporgás elég hamar átváltott felhőtlen szórakozásba és nevetgélésbe, az ellazulás végül mindenkinek ment, amiben természetesen benne voltak a MONYO kiváló és finom sörei is.
A BlueBerry által megálmodott csapatépítő játék öt feladatból állt össze, melyek a MONYO sörfőzde történetén, valamint a kreatív módon e köré felépített mitológián alapultak.
A BlueBerry által megálmodott csapatépítő játék öt feladatból állt össze, melyek a MONYO sörfőzde történetén, valamint a kreatív módon e köré felépített mitológián alapultak.
Ezen a pontján a beszámolónak óvatosan kell bánni a szavakkal, mert hiba lenne bármit elárulni a feladatokról, de azzal talán nem spoilerezünk, ha annyit mégis megosztunk, hogy a feladatok között volt ügyességi, keresős-kutatós és kreatív-alkotói is, és volt, amit kisebb-nagyobb csapatokra osztódva kellett elvégezni, meg olyan is, amit egyénileg. Vesztes csapat pedig nem volt, hisz a cél a szórakozás volt, és azt megkaptuk a BlueBerry kétfős legénységétől.
A feladatok után került sor arra, hogy behatóbban tanulmányozzuk a MONYO-t és söreit.
A feladatok után került sor arra, hogy behatóbban tanulmányozzuk a MONYO-t és söreit.
Előbb egy üzemlátogatáson ismerkedtünk meg a sörfőzés mikéntjével, a folyamattal és a bonyolultnak látszó gépmonstrumokkal. Azt nem állítjuk, hogy mostantól akár mi is főzhetnénk sört otthoni körülmények között, vagy hogy legmélyebb álmunkból felébresztve azonnal sorolnánk a folyamat elemeit, de mindenképpen érdekes volt megismerni azt, hogy az a ránézésre egyszerű alkoholos ital, ami korsóban, pohárban vagy pikolóban elénk kerül, milyen nem egyszerű gyártási folyamat végére válik iható itallá.
Az üzemlátogatást követő kóstoláson már egészen más szemmel tekintettünk az elénk került, különféle ízvilágú sörökre. Erre a MONYO rendezvénytermében, a MONYO Taproomban került sor, ami igazából egy jobb fajta söröző, ami ráadásul iradatlan nagy is, így rengetegen elférnek benne – szoktak is itt rendezvényeket tartani, a céges bulitól az esküvőig. Merthogy nemcsak inni, de enni is lehet, italból pedig nemcsak sör van, hanem mindenféle izgalmas üdítők is, ugyanis a MONYO már azt is gyárt, például limonádékat meg egy igazi különlegességet, a Cascara Colát, ami a Club-Mate Cola komoly kihívója lehet. De van DJ-pult, sőt akár még koncertet is lehet tartani a tényleg méretes helyen, és nem hiányozhatnak a kocsmajátékok sem, mint a csocsó meg a darts.
A MONYO Taproomot nemcsak rendezvényekre lehet kibérelni, hanem bizonyos időpontokban bárki előtt nyitva áll.
A MONYO Taproomot nemcsak rendezvényekre lehet kibérelni, hanem bizonyos időpontokban bárki előtt nyitva áll.
Csütörtökönként délután 17 óra és este 22 óra között például mindig nyitva van, ilyenkor főzdetúrákat tartanak, de aki csak a sörre kíváncsi, a főzésre nem, az is beülhet MONYO söröket és üdítőket kóstolni. Most készült el a konyha is, ahol ehetünk mexikói kaját (taco), vagy pizzát, BBQ-t, belekóstolhatunk a cajun konyha ízeibe, de lesznek a későbbiekben különböző sörök felhasználásával készült ételek is, pl. porteres marharagu). A Taproom előtt kerthelyiséget is találunk, így akár a szabad ég alatt is sörözhetünk. Fontos tudni még azt is, hogy havonta egy-két szombati napon tematikus rendezvényeket tartanak, ezekről a MONYO honlapján és közösségi média felületein értesülhetünk.
A csapatépítő végén nemcsak vicces-mulatságos élményekkel távoztunk, hanem egy kis ajándékcsomaggal is, melynek része volt az a dobozos sör is, aminek a címkéjét mi magunk terveztük – ahányan voltunk, annyiféle készült. Ez volt az egyik feladat, ennyit talán elárulhatunk, meg azt is, hogy a sört is el kellett nevezni, mi pedig a szerkesztőség egyik kutyáját választottuk ihlető forrásul, így lett a sörünk neve Angry Peggy. Pedig egyébként nem is dühös fajta, csak hát ő nem lehetett ott a csapatépítőn, miközben a csapat tagja, és ez minden bizonnyal dühítette kicsit.
Építs csapatot a BlueBerryvel!
Ha te is szeretnél a kollégáiddal olyan remek élményekben részesülni, mint amilyenben részünk volt, fordulj bátran a BlueBerryhez, és kérj tőlük ajánlatot! A kisebbtől az egészen nagy csapatig minden méretre van megoldásuk.