Végre itt a nyár, a jó idő, süt a nap. Ilyenkor minden megszépül kicsit: a kedvünk, a természet, ami csodaszép tud lenni a ragyogó kék vízfelületekkel és az éggel, valamint a burjánzó, buja, zöld növényzettel. Szinte hallani a zsongást, döngicsélnek a rovarok. Ez az év azon időszaka, amikor a legtöbben elutaznak nyaralni, kezdődik a fesztiválszezon és beindulnak a bulik. A társasági élethez ma már szervesen hozzátartozik, hogy ha már végre találkozunk, koccintsunk is néhányat a barátainkkal. Ámde közben gondolunk-e egészségünkre is?

Nyári gondtalanság = könnyelműség?

Itt a nyár, elővehetjük a bringánkat, és kisebb-nagyobb túrákat tehetünk vele a városban, a város körül, de akár a Balatont is körbetekerhetjük. Egyre többen rollereznek, görkoriznak a parkokban. A játszótereket elözönlik a gyerekek, szaladgálnak, nevetgélnek. Az emberek munka után találkoznak a barátaikkal, és a kiülős éttermek, kávézók, bárok megtelnek emberekkel. Hétvégente kerti partykat rendezünk a barátainkkal, és jól mulatunk.  

Kinyitnak a szabadtéri szórakozóhelyek is, beindulnak a szabadtéri koncertek, fesztiválok, melyek vonzzák a fiatalokat. Vagyis Budapest megtelik hangokkal, színekkel, ízekkel, egyszóval ÉLETTEL.

Kinyitnak a szabadtéri szórakozóhelyek is, beindulnak a szabadtéri koncertek, fesztiválok, melyek vonzzák a fiatalokat. Vagyis Budapest megtelik hangokkal, színekkel, ízekkel, egyszóval ÉLETTEL.

Társasági szokásaink tükrében

A társasági élethez ma már szervesen hozzátartozik, hogy ha már végre találkozunk, koccintsunk is néhányat a barátainkkal. Ámde közben gondolunk-e egészségünkre is? Ha igazán egészségtudatosak vagyunk, tisztában vagyunk az alkohol egészségre ártalmas hatásaival, és valószínűleg alkohol helyett inkább egy könnyű limonádéval koccintunk. Többségünk azonban időnként meg-megiszik egy-egy pohárral, amivel nincs is semmi gond, ha alapvetően egészséges életvitelt folytatunk. Odafigyelünk a rendszeres testmozgásra, a megfelelő folyadékbevitelre, az egészséges táplálkozásra, valamint a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenésre. 

Mindez rendkívül fontos általános egészségünk fenntartása érdekében, ahogy társas kapcsolataink is, amely lelki egészségünk egyik alappillére.

Mindez rendkívül fontos általános egészségünk fenntartása érdekében, ahogy társas kapcsolataink is, amely lelki egészségünk egyik alappillére.

Máriatövissel a májvédelemért

Van azonban egy csodálatos szervünk, amely éjjel-nappal fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy megszabadítsa szervezetünket a méreganyagoktól. Ez a szervünk a májunk. Természetesen neki is az a legjobb, ha kíméljük, és egyáltalán nem terheljük méreganyagokkal. Létezik azonban egy különleges növény, úgy hívják máriatövis, amely májvédő hatásáról ismert. Állatkísérletekben több ismert májkárosító anyag (mérgek, gyógyszerek, mérgező gombák) hatása gátolható volt előzetesen adott szilimarinnal, mely a máriatövis legfőbb hatóanyaga. A máriatövis vegyületei megakadályozzák a toxinok bejutását a májsejtekbe.

 Antioxidáns hatása is jelentős, így mérsékli a mérgek által okozott oxidatív májkárosodást. Ezenfelül még a májsejtek regenerációját is elősegíti.

 Antioxidáns hatása is jelentős, így mérsékli a mérgek által okozott oxidatív májkárosodást. Ezenfelül még a májsejtek regenerációját is elősegíti.

A máriatövis neve és népies nevei (pl. Boldogasszony teje) egy legendára vezethetők vissza, mely szerint a levelek márványozottsága akkor keletkezett, amikor Jézus anyjának, Máriának a teje ráfröccsent a növényre. Terméseit, és az abból készült kivonatokat hasznosítják gyógyszerekben, étrend-kiegészítőkben a máj egészségének megőrzéséért, működésének támogatatásáért.

 A máriatövis jól tolerálható, hosszú távon is biztonságos, mellékhatások ritkán fordulnak elő. 

 A máriatövis jól tolerálható, hosszú távon is biztonságos, mellékhatások ritkán fordulnak elő. 

Fészkesvirágzatúakkal szembeni allergia esetén azonban keresztreakció előfordulhat. Étrend-kiegészítő formájában is könnyen elérhető, megvásárolható, ha úgy érzed, a májadnak is nyújtanál egy kis támogatást, hiszen fáradhatatlan munkájáért igazán megérdemli ő is a gondoskodást.

A cikk megjelenését a Stada Hungary Kft. támogatta.

Címkék