Ínség-szikla
Az Ínség-szikla, Ínség-kő vagy Ínség-zátony egy sziklaszirt a Dunában, a Gellért-hegy lábánál. A népnyelv szerint ez „Magyarország legalacsonyabb hegycsúcsa”. A zátony tengerszint feletti magassága 95,76 méter, ezért csak akkor látszik ki, amikor nagyon alacsony, 95 cm alatti a vízállás, ami sajnos az utóbbi években igen sokszor megtörtént. A legalacsonyabb vízállást 2018. október 17-én 17 órakor rögzítették, 41 cm-rel, ekkor 100 éves negatív rekord dőlt meg, de a tavalyi nagy aszály idején is felszínre bukkant a szikla, amikor augusztus 11-én a Duna 89 centiméterre apadt a folyó fővárosi szakaszán. A talpalatnyi kis zátony elnevezése a 60-as évek elején bukkant fel először a magyar sajtóban, és tévesen hiszi a közvélekedés, hogy az „ínség” az aszályos időkre utal. Az elnevezés sokkal inkább a hajósok ínségét fejezi ki, ugyanis a Gellért-hegynél összeszűkölő Duna-meder évezredek óta fontos átkelőhelynek számított, és a környékbeliek egyik legfontosabb bevételi forrása volt hajózás. Ha azonban a szirt kidugta a fejét, az ellehetetlenítette az átkelést.
Gerillawellness a Gellért fürdő alatt
A Gellértből a Dunába eresztett termálvízhez többen is járnak télen-nyáron tisztálkodni, mosdani, fürdeni – ezért hívják gúnyosan hajléktalanjakuzzinak azt a kis „fürdőhelyet”, ahová egyébként diákok is járnak afterozni vagy napfelkeltét nézni bulik után. A Duna változó vízállása miatt hol előbukkanó, hol eltűnő szabadtéri szpot a Gellért fürdő vízelvezetőjénél alakult ki, benne termálvíz bugyog, ezért a víz alapvetően higiénikus, ám a környezete igencsak elhanyagolt és szemetes. A természetes jakuzzit egyébként az S39 Hybrid Design nevű csapat újította fel lépcsőfokokkal, paddal és mozaikberakásokkal. Hasonló, termálvizes minimedence egyébként az Árpád híd pesti hídfőjének közvetlen közelében is található, és eldugottabb jellegénél fogva talán vonzóbb is a fürödni vágyóknak, ám azt nem árt tudni, hogy a hajóforgalom, a hidak és a sodrás miatt a pesti Dunába balesetveszélyes bemenni, a fürdőzésért ráadásul 150 ezer forint bírság is járhat.
Az odaveszett Fürdő-sziget maradványai
Budapest Atlantiszának, a Margit-sziget kis testvérének is nevezik a néhány száz évvel ezelőtt még javában élő Fürdő-szigetet, amely mára a földdel, pontosabban a Dunával vált egyenlővé. Már az ókori rómaiak is fürödtek az Óbudai-sziget szomszédságában, a Dagály Termálfürdő és a Rákos-patak torkolatának magasságában fekvő szigetecskén; az általuk itt hagyott épületek romjait Rómer Flóris híres régész-püspök tárta fel. A szigeten több száz bővizű karsztforrás fakadt, köztük 58,8 fokos is. Az 540 méter hosszú, 108 méter széles szigetet rengetegszer elöntötte az árvíz, ezért „valódi tüneménynek” is nevezték. Végül emberi beavatkozás miatt tűnt el az 1800-as évek végén, a hajózás megkönnyítését biztosító folyószabályozási munkák után. A gépek nemcsak a szigetet kotorták el, de a római kori emlékeket is megsemmisítették, csupán egy oltárkő maradt meg, amit az istenségként tisztelt Dunának építettek az ókoriak. Ám még ma is meleg vizű források szöknek fel a vízben, az egykori Fürdő-sziget területén.
Háborús robbanóanyagok
A budapesti Duna-szakaszon még mindig rengeteg a robbanóanyag a vízben – egyes becslések szerint akár több ezret dobhatott le a szövetséges légierő –, mivel a folyó mentesítése milliókba kerülne. Igaz, többször is megkísérelték már a különféle robbanóanyagok eltávolítását, például 1983-ban, amikor a Lánchíd budai pillére mellett találtak egytucatnyi robbanótestet, köztük bombát is. Ám voltak ennél érdekesebb felfedezések is: találtak például konténereket sok üveg pezsgővel, melyeket valószínűleg a Várban állomásozó egységeknél szolgáló tiszteknek dobtak le. A leghíresebb háborús dunai roncs egy, a pesti oldalon elsüllyedt uszály volt, amelynek inkább vélt veszélyeivel rengeteget foglalkozott a bulvársajtó. A hajóroncs első komolyabb vizsgálatára 1987-ben került sor, de a lemerülő búvárok csak néhány gerendát, láncot és egyéb érdekességet találtak körülötte, például egy hajóbárkáról származó öntöttvas oroszlánfejet. Két évvel később azonban a Reform újságírója megint bombák jelenlétét gyanította az uszályon, majd 2004-ben is arról kezdtek cikkezni, hogy az uszályon hétszáz tonna robbanóanyag és holttestek hevernek. A honvédség alakulatai, a tűzoltóság, a rendőrség, a polgári védelem, a katasztrófavédelem mind a helyszínre sietett, hogy aknamentesítsék az uszályt, noha valószínűleg tisztában voltak azzal, hogy nincs szó életveszélyes rakományról. (Ha szó lett volna, egy esetleges robbanás a Kálvin térig ledózerolta volna a pesti belvárost.) Az egykori uszály helyét ma egy sárga bója jelzi, amely alacsony vízállásnál látható.
Dunába szakadt hidak
Bár a budapesti Duna-hidak felrobbantása óta eltelt évtizedek során a hídmaradványok nagy részét kiemelték a vízből, sok darab máig a folyó fenekén hever. A szovjet hadsereg 1944 végén kerítette be Budapestet, a magyar fővárosért vívott csatában a hidak célpontok voltak. Rajtuk légvédelmi állásokat építettek ki, majd 1944 novemberében a német csapatok az összes hidat aláaknázták. A Pestbuda.hu cikkéből kiderül, hogy a várost ostromló szovjet csapatok 1945. január 9-én parancsot kaptak Sztálintól a hidak lerombolására és azok nehéztüzérséggel való lövetésére, ám végül a németek pusztították el a hidakat 1945. január 14–18. között. A háború után a roncskiemelés egészen 1958-ig tartott, de nem tudtak minden hídmaradványt a felszínre hozni, ezért alacsony vízállásnál ma is látszanak a Szabadság hídnál a régi, vízbe robbantott szerkezet egyes elemei a folyó fenekén.
