Magyarország egyik nagy pillanata kétségkívül az 1896-os millenniumi kiállítás volt a Városligetben, ahova tódult is a nép szemügyre venni, hol tart az ország – elsősorban iparilag és gazdaságilag. Természetesen az előkelőket is nagy számban várták, számukra is volt minden, mi szem-szájnak ingere, amiért érdemes lehetett kifáradni az akkori Budapest szélére.
A kiállításról mi is több ízben írtunk átfogó anyagot (például itt meg itt), ez a cikk így csupán egyetlen aspektusból vizsgálja most a kitelepülőket. Amikor szóba kerül az esemény, azt általánosságban úgy szoktuk értelmezni, mint ami nagyon jót tett a városnak: elkészült a kisföldalatti, megépült a köznyelvben ma már csak Vajdahunyad várának hívott, építészeti korstílusokat bemutató történelmi főcsoport, tereprendezve lett a Városliget. De ha megnézzük az eseményt részletesen dokumentáló, a korszak sztárfotósának számító Klösz Györgynek a képeit, szembetűnik, hogy az úri Magyarország igazából mennyire nem tudott és nem is akart mit kezdeni a társadalmi különbségekkel, habár érzékletesen bemutatta azokat.
![](https://welovebudapest.com/i/f9/fortepan-82969.exact1980w.jpg)
Amennyiben manapság szó esik a kiállításról, akkor általában a gyönyörű, palotáknak is beillő, reprezentatív pavilonok fekete-fehér képeit látjuk, esetleg a Néprajzi Falu különböző tájegységek építészetét bemutató házait, semmiképpen sem a farönkökből összetákolt breznóbányai juhászkunyhót vagy az ideiglenes kastélyokkal legkontrasztosabb makettet, a vándorcigányok rongyos sátrát. Pedig hát ezek is ott voltak,
a napernyős, kalapkölteményes dámák ezeket is megtekintették, hogy aztán beüljenek egy champagne-ra az egyik elegánsan kialakított étterembe, vagy nézzenek maguknak egy új gyémántcsecsebecsét.
a napernyős, kalapkölteményes dámák ezeket is megtekintették, hogy aztán beüljenek egy champagne-ra az egyik elegánsan kialakított étterembe, vagy nézzenek maguknak egy új gyémántcsecsebecsét.
![](https://welovebudapest.com/i/14/fortepan-82810-a-hubert-j-e-champagne-pince-szet-e-tterme.exact1980w.jpg)
Amikor az ember a Gundelig már nem mászik el
Minden jó expóhoz hasonlóan természetesen a millenniumi kiállításon is volt mit enni és inni: a kevésbé módosoknak ott volt az Ős-Budavárának hívott, középkori, illetve török stílusban felépített, talán vigalmi negyednek is hívható épületegyüttes, ahol volt borozó, vendéglő meg söröző is.
![](https://welovebudapest.com/i/4e/fortepan-82853-a-va-rosligeti-gerbeaud-kertje.exact1980w.jpg)
Az elit persze nem ide járt, hanem például a Gerbeaud helyi egységébe, amely a korszak divatos, eklektikus stílusában épült Király-pavilonban kapott helyett. A hangulatos kertben, illetve az elegáns beltérben is el lehetett fogyasztani a sétálgatás során elpazarolt energiát visszatöltő zserbószeletet.
![](https://welovebudapest.com/i/5f/fortepan-82956-a-va-rosligeti-gerbeaud-a-kira-ly-pavilonban.exact1980w.jpg)
De több pezsgőgyártónak is volt saját pavilonja, még kép is készült róla, hogy Ferenc József is meglátogatja a ma is létező, tradicionális technológiával készülő pécsi Littke Pezsgő kitelepülését, de talán elegánsabb volt beülni egy koccintással is egybekötött ebédre a ma már szlovák márkának számító, pozsonyi, 1825-ben alapított Hubert J. E. pincészet palotácskájába –
![](https://welovebudapest.com/i/e2/fortepan-82860-hubert-j-e-champagne-pince-szet-e-tterme-2.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/67/fortepan-82861-fortepan-82810-a-hubert-j-e-champagne-pince-szet-e-tterme-2.exact1980w.jpg)
ők voltak mellesleg az első gyártók a világon, akik Champagne régión kívül a francia pezsgőkészítési metódust alkalmazták. És akkor a francia barokk stílusban épült Franczia Étteremről már ne is beszéljünk, természetesen az esemény után ezt is elbontották.
ők voltak mellesleg az első gyártók a világon, akik Champagne régión kívül a francia pezsgőkészítési metódust alkalmazták. És akkor a francia barokk stílusban épült Franczia Étteremről már ne is beszéljünk, természetesen az esemény után ezt is elbontották.
![](https://welovebudapest.com/i/96/franczia-e-tterem-fszek-budapest-gyu-jteme-ny.exact1980w.jpg)
Gyémánttiarából sosem elég, de jöhet mellé egy új kád is
![](https://welovebudapest.com/i/27/fortepan-82954-a-breitner-testve-rek-e-kszerstandja.exact1980w.jpg)
A kiállításon sok pesti iparos is kiállított kisebb pavilonnal, netán csak vitrinnel – bár számos márka érkezett az ország különböző szegletéből is. A cél az volt, hogy a nagy számban megjelenő gazdagoknak megmutassák portékáikat, ezzel pedig új vásárlókat szerezzenek. Több császári és királyi beszállítói címmel büszkélkedő ékszerész is jelen volt, személyes véleményünk az, hogy a Károly körút 24. szám alatt egykor üzlettel rendelkező Kriegler Dávid standja volt a legesztétikusabb, aki több gyémánttiarával is készült – de hát ez nem is csoda, hiszen már a május 2-i nyitóünnepségen is nagy számban voltak jelen a szupergazdagok, csak a királyi családból 18-an.
![](https://welovebudapest.com/i/2a/fortepan-82955-kriegler-da-vid-pavilonja.exact1980w.jpg)
De a lakást/palotát csinosítgatóknak is érdemes volt kinézniük az expóra, ugyanis gyönyörű kádakat és fürdőszoba-berendezést találhattak ott József főherceg udvari beszállítójától, Knuth Károlytól – aki később a magyar távhőszolgáltatásban elért eredményeiről lett igazán híres a szakmában. Seifert Henrik és fiainak standján egy luxus szecessziós billiárdasztal volt a központi darab, de az építkezőknek is volt mit nézniük, például Hauszmann Sándor építő- és kőfaragómester pavilonját, aki tudását egy csinos márványpergolával mutatta meg – ami nélkül feltehetőleg nem is igazán volt luxus egy modern vidéki kastély.
![](https://welovebudapest.com/i/72/fortepan-82957-knuth-ka-roly-me-rno-k-e-s-gya-ros-pavilonja.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/66/fortepan-82968-seifert-henrik-e-s-fiainak-standja.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/0f/fortepan-83053-hauszmann-sa-ndor-e-pi-to-e-s-ko-farago-mester-pavilonja.exact1980w.jpg)
A kiállítás elegáns architektúrája mellett az olyan nüanszok is azt bizonyítják, hogy a cégek, akár az állami vállalatok is meg szerették volna szólítani az elitet, mint a Magyar Királyi Államvasutak pavilonjában lévő standrészlet: az egész falnézetet beborító festmény Abbáziából mutatta meg Fiume (ma Rijeka) látképét, kvázi kedvcsináló gyanánt, hiszen az 1873-ban átadott Budapest–Fiume vasútvonalnak hála gyorsan és kényelmesen le lehet jutni a birodalom második legnépszerűbb, az elitnek szóló üdülőhelyére.
![](https://welovebudapest.com/i/20/fortepan-82979-pscherhofer-samu-ka-rpitos-e-s-di-szi-to-mester-kia-lli-to-terme.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/09/fortepan-83584-bachruch-albin-csa-sza-ri-e-s-kira-lyi-udvari-e-kszere-sz-pavilonja.exact1980w.jpg)