A Fővárosi Önkormányzat eddig is több módon nyitotta meg a város kormányzását a budapestiek előtt. Idén harmadik alkalommal a városlakók dönthetnek a Közösségi Költségvetés forrásainak felhasználásáról, de civil munkacsoportok, közösségi gyűlések, polgári kezdeményezések során is alkalma volt a budapestieknek véleményt nyilvánítani, vagy alakítani a főváros terveit, akár a Fővárosi Közgyűlés napirendjét. A Budapesti Lakógyűlés célja, hogy konkrét, ezúttal a fővárosi közlekedést is érintő kérdésekben közvetlenül a budapestiek dönthessenek.

A Lakógyűlésen minden 14 évnél idősebb lakó- vagy tartózkodási címmel rendelkező budapesti vehet részt. A szavazás tisztaságát és anonimitását egyedi azonosító kód biztosítja, amelyet névre szóló levélben kapnak meg a budapestiek. A levelek kézbesítése elkezdődött, a szavazáshoz szükséges kódok folyamatosan érkeznek a postaládákba.

A szavazófelület a Budapesti Lakógyűlés honlapján május 4-én délután nyílt meg. A lakók egyéni azonosító kódjukkal az online felületen pár perc alatt, vagy személyesen a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján tudnak válaszolni a Budapest és a Lánchíd jövőjét meghatározó kérdésekre.
Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
