Az nem kérdés, hogy imádjuk a fővárost, hiszen itt mindig történik valami, azonban a városi lét amellett, hogy nagyon izgalmas tud lenni, egy állandó felfokozott állapotot követel. Szerencsére már számos olyan hely van Budapesten, amely a nyugalom oázisát jelenti, ahol testileg és lelkileg is feltöltődhetünk, visszatalálhatunk önmagunkhoz, és egy megtartó közösség részeseivé válhatunk. Ilyen sziget a DownDog Jógastúdió is, mely három helyen várja azokat, akik szeretnének pár órára kikapcsolni a városi nyüzsgésből, és visszatalálni önmaguk legjobb formájához.
A jógázás jótékony hatásait talán nem kell felsorolnunk, de ha valaki eddig esetleg ódzkodott volna tőle, hogy kipróbálja, annak azért ajánljuk, mert a jóga jóval több egy sima mozgásformánál. Nemcsak rugalmasabbá és könnyedebbé válhatunk a különböző ászanák gyakorlása során, de megtanulhatunk mélyeket lélegezni, megnyugodni, kikapcsolhatunk a mindennapi stresszből, és a saját tempónkban elindulhatunk azon az önismereti úton, ahol megtanulhatunk jóban lenni önmagunkkal.
A DownDog Jógaműhelyt Pelsőczy Petra alapította 11 évvel ezelőtt, aki esztétika és film szakos bölcsész diplomával érkezett a jóga világába, és kezdetben stresszoldásként járt jógaórákra.
„Minden gyakorlás után szinte lebegtem, könnyűnek és kiegyensúlyozottnak éreztem magam. Bármennyire is zaklatottan érkeztem, az óra utáni könnyedség garantált volt” – mesélte kezdeti élményeiről a DownDog alapítója.
„Minden gyakorlás után szinte lebegtem, könnyűnek és kiegyensúlyozottnak éreztem magam. Bármennyire is zaklatottan érkeztem, az óra utáni könnyedség garantált volt” – mesélte kezdeti élményeiről a DownDog alapítója.
Petrát elkezdte egyre jobban érdekelni a jóga világa, ezért elvégezte a hatha oktatói tanfolyamot, később pedig gyerekjóga és vinyasa oktató lett. A DownDog Jógastúdiót 2011-ben nyitotta meg társaival együtt a Blaha Lujza tér közelében, ezzel pedig szinte úttörőnek számítottak, hiszen akkoriban még kevés jógázásra alkalmas hely volt a fővárosban. A kezdetektől fogva számos remek oktatóval dolgoznak, és olyan megtartó közeget sikerült kiépíteniük, hogy az évek során további két stúdió is nyílt, az egyik az Oktogon közelében, a másik pedig Budán, a Hűvösvölgyi úton.
„A Downdog Jóga Egyesületet azért hoztuk létre, hogy a hozzánk járó emberek életminőségén és testtudatán javítsunk. Fontosnak tartjuk átadni azon ismereteinket és tapasztalatainkat, melyek közelebb viszik a gyakorlót az egészségtudatos életmódhoz, és hogy ráérezzenek: az irányítás képessége mindenkiben adott- és tanulható” – meséli Petra.
„A Downdog Jóga Egyesületet azért hoztuk létre, hogy a hozzánk járó emberek életminőségén és testtudatán javítsunk. Fontosnak tartjuk átadni azon ismereteinket és tapasztalatainkat, melyek közelebb viszik a gyakorlót az egészségtudatos életmódhoz, és hogy ráérezzenek: az irányítás képessége mindenkiben adott- és tanulható” – meséli Petra.
A DownDog igazából sokkal több mint egy átlagos jógastúdió, inkább egy közösség, ahová bátran bekapcsolódhatunk, sőt a kisebb korosztályt is várják a gyerekjóga- és mesefoglalkozások, melyeket Kecskés Karina tart. De részt vehetünk arcjóga workshopon Döbrösi Laurával vagy teljesen kikapcsolhatunk a rohanó hétköznapokból a kapolcsi jógás-kerámiás elvonuláson.
Az óráknak az adja meg az egyedi hangvételét, hogy a jógaoktatók minden alkalommal beleviszik az egyéni érdeklődésüknek megfelelő technikákat, így garantált, hogy mindig tanulhatunk valami újat. Van, aki csodálatos hangfürdőkkel zárja az órát, más mantraénekléssel fejezi be az óra végi relaxációt, Petra pedig hárfázni szokott a relaxációk alatt.
Tehát ha szeretnénk megtalálni a nyüzsgő fővárosban a béke szigetét, ahol visszatalálhatunk önmagunkhoz, és ahol remek oktatók és egy kedves, vidám közösség vár ránk, akkor mindenképp látogassunk el a DownDog Jógastúdiók egyikébe.