A Katalin utcától Emerenc otthonáig – Szabó Magda Budapestje

Aki ismeri Szabó Magda életrajzát, olvasta a vele készült interjúkat és pár könyvét is, az könnyedén össze tudja párosítani a fikciót az önéletrajzi elemekkel. Látszólag legalábbis, hiszen ha összevetjük a különböző életrajzi elemeket, rengeteg ellentmondásba ütközünk. Regényfigurái és helyszínei azonban mind valós személyekről és az írónő által jól ismert helyekről vannak mintázva, így ha kicsit megkapargatjuk a felszínt, megtaláljuk, honnan az ihlet!

Szeredás Emerenc és a Júlia utca

Az ajtó volt Szabó Magda egyik, ha nem a legnagyobb könyvsikere. A történet főszereplője a mitológiaivá varázsolt házvezetőnő, aki több mint 30 éven át tartja rendben az írónő és férje háztartását, kvázi családtaggá válva közben. A regénybeli Emerenc egy utcában lakik az írónővel, aki az ablakból rálát alkalmazottja lakására – ez pedig a valóságban is így volt. Emerenc alakját Szabó Magdáék bejárónője, Szőke Julianna ihlette, aki két házra lakott (a 7-es szám alatt) az írónő pasaréti otthonától, amely a Júlia utca 3. szám alatt található. Ha sétálunk egyet a Júlia utcában, nemcsak Szabó Magda és Szobotka Tibor egykori lakhelyét nézhetjük meg kívülről, de Szőke Julianna földszinti lakására is rápillanthatunk. Érdekesség, hogy a könyvből készült filmet nem a Júlia utcában, hanem a két megállóval odébb lévő Lotz Károly utcában forgatták. 

Hol van a Katalin utca?

A Katalin utca című Szabó Magda-regény 1969-ben jelent meg – három család és harminc év történelmén és történetén keresztül boncolgatja, hogy meddig élnek a halottak és meddig élnek az élők. A történet a 30-as években kezdődik – a Held, az Elekes és a Bíró család tagjai szomszédok és barátok a Katalin utcában, mely a soha vissza nem hozható ártatlanságot és az elmúlt fiatalságot szimbolizálja.

 „...mikor a kocsi befordult a Katalin utcába, már igen. Látta a templomot, a templom előtt egy nő szobrát, a nő keréken állt, és látott egy szűk utcát, amelyben csak az egyik oldalon emelkedtek házak, a másikon nem volt épület, csak vastag derekú, alacsony hársfasor, melynek közein átcsillant a Duna. A házak mások voltak, mint amilyenekhez ő szokott: nyurga, zárkózott műemlék házak a Várhoz tapadva” – írja Szabó Magda a Katalin utcáról. 

Az I. kerületben azonban nem találunk olyan utcát, amelyre ez a leírás illene. Százötven évvel korábban, a Tabán fénykorában talán voltak olyan kisebb házak, melyek közvetlenül a parton álltak, de a 30-as években már csak nagy bérházakat találunk a vízivárosi Fő utcában és a budai rakparton. Ha mégis a Katalin utca hangulatát keressük egy-egy budai kóborlásunk alatt, a Víziváros mellett Felhévíz meredek utcácskáit is érdemes bebarangolni.

Születésnap és Zsófika

Szabó Magda költőként kezdte a pályáját, majd miután 1949-ben egy nap alatt odaígérték neki és visszavonták tőle a Baumgarten-díjat, tiltólistára tették, és 10 éven keresztül nem jelenhetett meg. Ebben a 10 évben általános iskolában tanított – akkor „gyűjtött anyagot” ifjúsági regényeihez, például a Mondják meg Zsófikánakhoz és a Születésnaphoz. Első munkahelye a Szinyei Merse Pál utcai általános fiúiskolában volt, a VI. kerületben, majd a VIII. kerületi Horváth Mihály téri bemutató gyakorló iskolába került. Bár a Mondják meg Zsófikánakban több helyen is az I. kerület szerepel mint az iskola helyszíne, Szabó Magda maga nyilatkozta egyszer, hogy ifjúsági regényei a VIII. kerület vidékén játszódnak, mert tanárszemmel azt a környéket ismerte legjobban, hiszen ott tanított 8 éven át. A Születésnap című regényben is fiktív utcanevek és intézmények szerepelnek – Eperjes Benjámin utca, Szivárvány Áruház –, azonban a leírás alapján könnyen rá lehet ismerni a VIII. kerületre.

„Az Eperjes Benjámin utca a Belváros egyik utcája, girbegurba, hosszú, szabálytalan. Valamikor nem is így hívták, hanem Kanál utcának, csak a felszabadulás után kapta ezt a nevet. Az utca olyan hosszú, hogy egyik vége elér a Forgács térig, a másik meg a Hal térbe torkollik. A Forgács tér és a mi utcánk sarkán van egy csudálatos Szivárvány Áruház... ő szereti ezt a lehetetlen utcát, amelyen egyetlenegy épület sem hasonlít a Körút vagy az Üllői út gyönyörű, új házaihoz.”

A Danaida

A Danaida, akárcsak annyi más Szabó Magda-regény, vidéken indul – onnan érkezik meg Csándy Katalin Budapestre közvetlenül az ostrom után. Azon kevés regények egyike, ahol a valóságban is létező közterületet emleget az írónő: „Katalin nemigen ismerte Budapestet, batyuzók igazították útba, mikor végre megérkeztek, s bár nem kellett messzire mennie a pályaudvartól, mégis megriadt... A pályaudvar melletti utca közepén kilométerhosszú, több méter magas törmelékhalom púposodott, oldalán piros vonatocska járt fel s alá, melybe még este is lapátolták a romot meg a hulladékokat ösztövér figurák... Katalinnak Surányi Miklósnét kellett keresnie a Podmaniczky utcában...” 
 
Szabó Magda maga is a háború után érkezett Budapestre, minisztériumi tisztviselőnek, így nagy valószínűséggel a romos fővárosra rácsodálkozó Katalinban önmagát rajzolta meg. 
A könyv másik felismerhető helyszíne ismét a VIII. kerület, még ha az utcák neve nem is az eredeti. 

„Könyvtáruk másik kerületben feküdt, nem a pályaudvar környékén, mint a lakásuk, a régi főváros egyik jellegzetes, nem finom negyedében, a Sáfrány téren. Itt valamikor egy rossz kis cukorkagyártó üzem volt a legjelentősebb épület, mellékutcáiban cigányok éltek, elég sok lumpenproletár, bizonytalan egzisztencia... Ezen a részen még jól látszott, hogy a főváros külön kis helységek egybeolvadásából keletkezett, hogy ez a kerület is miniatűr vidéki városka volt valamikor, aztán egy óriás test részévé vált... Szerette a Koszorú közt is... a Mák utca és a Koszorú köz sarkán a Krisztust, akit akkor, 1953-ban ugyan senki sem aranyozott vagy festett újra, s inkább formájával mutatta: azonos önmagával, de akit azért mégis megtisztelt valaki hébe-hóba pár szál virággal vagy gyertyácskával, olykor egy csúnya kis koszorúval is.” 

Az Őz

Az őz főszereplője, Encsy Eszter, Csándy Katalinhoz hasonlóan, egy Tisza menti kisvárosból kerül Budapestre közvetlenül a háború után, a húszas évei elején – a fiatal színésznő egész más utat jár be, mint a kötelességtudó könyvtáros. Az őz egy belső monológ, melyben Eszter életében először beszél őszintén az életéről – halott szerelme sírja mellett ülve, gondolatban végigjárja a múltját. A budapesti helyszínek elvisznek minket a Sas-hegyre, ahol a villája van a „város felett”, a Margitszigetre, a háborúban súlyosan megsérült, majd helyreállított Nagyszállóba, aminek újjáépítésében is részt vesz: „Az üdülőnek csak a pincéje maradt meg, abba beleborult a földszint meg az emelet. Hella meg se tudott szólalni, mikor meglátta. Az énekesek mind azt mondták: árt a hangjuknak, ha téglát hordanak vagy ásnak, Pipi ordított, ő reumás, nem tud talicskázni, mindenki csak tapogatta az ásót, merev lábbal járt, a nők köhögtek. Egy darabig csak ültem egy kupacon, röhögtem rajtuk, néztem a színészeket, hogy sírnak, aztán felszaladtam a romok tetejére, és kezdtem lehajigálni a téglákat és bádogdarabokat.”
De ha egy kicsit figyelünk, a Lendvay Színház név mögé bújtatott régi Nemzeti Színházat is felfedezhetjük a műben: „...egyszer bekísértél a színházba, és a Rákóczi úton, a Corvin felől egyszer csak kifordult Angéla? Ott ment előttünk, bordó ruhája villogott a nyári házak között.”