A domb, ami öregebb, mint a kerület, sőt az egész város
Amikor megáll az ember a Tamariska-domb legtetején, és belegondol abba, hogy ami a lába alatt van, az még a jégkorszak legvégén, a földtörténeti jelenkor kezdetének – ami 11 700 évvel ezelőtt volt – idején alakult ki, akkor megérzi önmaga kicsinységét és jelentéktelenségét. Ehhez képest értetlenül kapja fel a fejét akkor, amikor pedig azt hallja, hogy a különleges természeti értéket képviselő dombvidék csak 2012 óta természetvédelmi terület. Felmerül a kérdés: vajon hogyan élte túl és úszta meg az embert meg a természetet általában nem tisztelő tevékenységét ilyen hosszú időn át épen és sértetlenül az itt lakó homokigyep-életközösség?
Persze közel 12 ezer évvel ezelőtt a területen még nem a most itt található növények és állatok éltek, meg ember sem nagyon volt, nemhogy a tevékenysége, de ha csak az elmúlt 100-150 évet vesszük, és benne a csepeli ipar kialakulását, fel-, majd lefutását, meg a háborúk és forradalmak pusztítását, akkor talán jobban érthető a kérdés. Mindenesetre a Tamariska-dombon egyáltalán nem hagyott nyomot a múlt és az idő vasfoga, se az ipari meg a lakótelepi környezet, az pedig pláne nem, hogy még csak alig 10 éve számít védett természeti területnek. Ami már csak azért lett volna korábban is indokolt, mert a terület növényei és állatai között jó pár pannon endemikus élőlény található, vagyis csak itt élő, ún. bennszülött faj.
Különleges lakók egy romantikus tájban
Nemcsak a méretes homokbucka és környéke védett, de az itt élő állatok és növények egy része is. A domb az azt beborító tamariszkuszról (más nevén tamariska) kapta a nevét, de e jellegzetes külsejű cserjefajta mellett él itt még többek között homoki árvalányhaj, homoki fátyolvirág, homoki bakszakáll, kései szegfű vagy érdes csüdfű is. Kivétel nélkül mindegyik védett növény. Állatok közül elsősorban madarak figyelhetők meg a Tamariskán: rigó-, poszáta- és pintyfélék, fácán vagy erdei fülesbagoly.
A Tamariska-dombot és környékét egy ide-oda kanyargó és gyakran önmagát keresztező tanösvény hálózza be, amit, ha nem követünk állomásról állomásra, hanem csak úgy sétálgatunk rajta, akkor könnyen tűnhet úgy egy idő után, hogy nem is egy ösvényt találni itt, hanem legalább tízet. A fából ácsolt kerítéssel körbevett természetvédelmi területen az a legjobb, ha a bolyongást választjuk, és érzésből fordulunk erre vagy arra a viszonylag sűrű útelágazásoknál és kereszteződéseknél. Egyszerűen ez áll a legjobban ennek a sötéten-gótikusan romantikus és vadregényes vidéknek. Meg előbb-utóbb úgyis érinteni fogunk minden egyes tanösvényállomást – melyek természetesen tájékoztató táblák a dombról, annak történetéről, az itt élő állatokról és növényekről, de egy ide kötődő izgalmas-rejtélyes második világháborús sztoriról is olvashatunk.
Bunker, kálvária és szánkópálya
A Tamariska-domb különlegességét egy egyébként nem ideillő dolog is kiemeli. A két világháború között alakítottak ki a domb mélyében egy bunkert, amit a második világégés során fejlesztettek tovább, majd a járatrendszer az 1950-es években nyerte el végső formáját. Hosszú időn át üresen állt, nem nagyon tudtak vele mit kezdeni, majd jött az ötlet, és múzeummá alakították át (Csepeli Büszkeség Pont a hivatalos neve), ami 2016 óta látogatható. Két részből áll: az egyik a második világháborús időkről, míg a másik 1956-ról szól. Ha csak úgy arra járunk, nem fogjuk nyitva találni, a múzeumba előzetes bejelentkezéssel tudunk csak belépni, ez ügyben pedig a Királyerdei Művelődési Házat kell telefonon (278-2747) vagy e-mailben (kiralyerdeimuvhaz@csepelivaroskep.hu) keresni. Érdemes a parkban megejtett bolyongást feldobni egy bunkerlátogatással.
A Tamariska-domb és benne a bunker Csepel Királyerdő nevű részén található, és bár van a már említett főbejárata egy díszes kapuval, kisebb bejáratból több is van. A 148-as busszal érdemes érkezni Pesterzsébet irányából, de ha nem onnan jövünk, hanem a Boráros tér felől, akkor is át tudunk szállni a 148-asra valamelyik csepeli HÉV-megállóban. Bármelyiknél is tesszük, a Pinty utcai megállóig menjünk, ahonnan pár perces séta a Tamariska, ahol egyébként kálvária is van a stációk végén természetesen a 3 kereszttel, azokkal szemben pedig egy épített szánkópálya, amin még a tavaszi jó időben is látszik, hogy elég jó kis menet lehet – már persze akkor, ha hó is akad, nem csak a hideg. Ettől függetlenül a vadregényes és buja Tamariska-dombot minden évszakban ajánljuk, sőt, ha lehetne, kötelezővé is tennénk a látogatását mindenki számára, annyira remek hely.
