Számoljuk vissza a napokat tavaszig, és folyamatosan csekkoljuk az időjárást, de már nem kell sokáig várni, ahogy ezt a tavasz hírnökei is jelzik, amihez az Alcsúti Arborétumban egy Hóvirágünnep is társul. Elérkezik az első farsangi mulatság is az Orczy térre, de még számos télfeledtető programot találtok a listánkban!

Február 16., csütörtök

Pass Andrea: Újvilág

Pass Andrea drámájából készült osztálytermi előadás, az Újvilág a 16 éves Kata történetén keresztül a kirekesztő gondolkodást vizsgálja. A szülei válását, majd az Újvilág lakótelepre költözést megszenvedő, barátokat, valódi támaszt és leginkább önmagát kereső lány két, szélsőséges nézeteket valló telepi sráccal barátkozik össze. A három fiatal egyre nagyobb haraggal fordul a bajok okozóinak vélt társadalmi csoportok ellen, míg a szülők generációja tehetetlenül sodródik az eseményekkel. Az előadást csütörtök este nézhetjük meg a MANYI-ban.

További infók 

Szusimánia – a Japán Alapítvány vándorkiállítása

szusi, melyet a japán ételek egyik fő képviselőjeként tartanak számon, ízvilágával, letisztultságával, kifinomultságával és az egészségre gyakorolt pozitív hatásával világszerte nagy népszerűségre tett szert. Április 2-ig a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban ez az étel áll a középpontban, a Japán Alapítvány vándorkiállításán.

A kiállítás célja, hogy vizuálisan tárja elénk, miben is rejlik a szusi vonzereje. Bemutatják, miképp honosodott meg Japánban, hogyan alkalmazkodott az egyes régiók természetéhez, éghajlatához és életmódjához, hogyan virágzott fel napjainkra a kultúrája, és milyen kihívások, lehetőségek rejlenek benne a jövőt illetően. A kiállításon egy olyan részt is kialakítottak, ahol megtapasztalhatjuk, milyen érzés betérni egy tokiói szusiétterembe, és nemcsak a gasztronómiába, de a japán kultúrába és történelembe is bepillantást nyerhetünk.

További infók 

„Az erotika a halál ellenszere” – Gyuricza Gergely kiállítása

Budapest lassan kezd felzárkózni az olyan nagyvárosokhoz, mint Berlin, legalábbis abból a szempontból, hogy már itthon is egyre kevésbé tabu nyíltan foglalkozni a szexualitás kérdésével. Szerencsére egyre több kiállítás reflektál a témára, tavaly például Szombat Éva „I Want Orgasms Not Roses” fotókiállítása aratott hatalmas sikert. Idén Gyuricza folytatja a sort, aki kortárs pop-art festményeivel, vagány női aktokon keresztül foglalkozik az erotika és a modern párkapcsolatok dilemmáival. A Klauzál 6. Projekt Galériában február 16-án nyílik meg a kiállítás, melyet komplex szakmai workshopok kísérnek majd az irodalom és a pszichológiai ismeretterjesztés jegyében. (x)

További infók 

Február 17., péntek

Fuzzy Earth: Unfortunate yet Brave Species

Fuzzy Earth kollektíva legújabb installációja, az Unfortunate yet Brave Species a kihalt Rapa Nui (húsvét-szigeti) ökoszisztéma biológiai feltámasztásának kísérletét és annak etikai következményeit vizsgálja Gedeon Tekla és Sebastian Gschanes munkáin keresztül. A kiállítást 17-én Esteban de la Torre zenei performansza nyitja meg, és március 9-ig látogathatjuk a K11 Laborban.

További infók 

Dollár Papa Gyermekei: Kék lagúna – premier

Ördög Tamás munkáit, legyen szó filmről vagy színházról, eddigi tapasztalataink szerint érdemes figyelemmel követni. Február közepén egy újabb Dollár Papa Gyermekei-előadást nézhetünk meg a Trafóban, Henry De Vere Stacpoole 1908-ban megjelent, A kék lagúna című regénye alapján. A történetet valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, mindannyian találkozhattunk már több sikeres és kevésbé sikeres filmes feldolgozással. Azt pedig, hogy a hajótörött szerelmesek hogyan boldogulnak egy lakatlan szigeten és a Trafó színpadán, február 16-án és 17-én nézhetjük meg.

További infók 

Február 18., szombat

Mardi Gras Karnevál a MONYO TapRoomban

Mardi Gras karnevál a böjt kezdetét jelölő ünnepet jelenti spanyolul, és az amerikai társadalom legősibb fesztiváljaként tartják számon. Most ez a parádés hangulat költözik a MONYO TapRoomba február 18-án, így egész napos programsorozattal, autentikus ételekkel várnak bennünket a szervezők.

A New Orleans-i konyha meghonosításáról a PostBalaton és a néhai, méltán híres SoulFood séf-tulajdonosa, illetve a MONYO család egyik legfrissebb tagja, Greilich Gülü Attila fog gondoskodni, és olyan fogásokat hoz el nekünk, mint a dél-amerikai kreol paella, a jambalaya, valamint a New Orleans-iek egyik legtradicionálisabb étele, a gumbo. A beöltözés nem kötelező, de javasolt, és a nap folyamán utcazenészek is tiszteletüket teszik a Taproomban, hogy autentikus New Orleans-i skálákkal és dallamokkal színesítsék a napot.  

További infók 

Éjszakai korcsolyázás a Városligeti Műjégpályán

Február 18-án a Városligeti Műjégpálya jegére bulihangulat költözik, és egészen hajnali 1-ig korcsolyázhatunk majd. Az este első felében a jégpálya rezidens DJ-je, Antal Imi mixeli majd a slágereket, majd Regán Lili hozza el a legmenőbb zenéket.

További infók 

Borjour MAGNUM 2023

Az ország legnagyobb borkóstolóján, a Borjour MAGNUM-on idén február 18-án vehetünk részt. A Budapesti Kongresszusi Központban 200 borász kiállító kóstoltatja több mint ezer borát, rajtuk kívül kereskedések és gasztronómiai kiállítók várnak bennünket. Ahogy megszoktuk, mesterkurzusok, előadások és élményprogramok is látogathatók lesznek az eseményen.

További infók

Február 19., vasárnap

I. Orczy téri Farsang

Kicsiket és nagyokat várnak az első Gólyában megrendezett farsangi mulatságra február harmadik vasárnapján. Érkezhetünk jelmezzel vagy anélkül, de a szervezők mindenképp készülnek: lesz zenebona, maszkkészítés, jelmezverseny, jelmezbemutató, tombola, játékok, fánk és tea.

További infók

Kézművesvásár a MANYI-ban

Kézművesalkotók csempésznek kis napfényt a februári napokba egy workshoppal, handpoke-kal és bulival egybekötött vásár során. 19-én a MANYI-ban több mint 20 kézműves hozza el a portékáját, a tetoválásokról pedig liltattooth gondoskodik. A vásár után Gil Pom, akris és benc rakosgatnak soul, funk, jazz talpalávalót.

További infók 

OURABURA launch party és workshop

Az OURABURA egy interaktív, fenntartható ruhamárka, melyet mindannyiunk személyes történetei inspirálnak. Azt vallják, hogy a ruhák nem eldobható, értéktelen tárgyak, hanem életünk és személyiségünk szerves részei. Első official kollekciójuk és egyben a márka elindulásának ünneplésére február 19-én várnak minket is az új showroomba, melynek a lulo (RE) ruhajavító műhely ad helyet. A nyomdázóworkshopon elkészíthetjük a saját OURABURA felsőnket, és kézműves sörökre, behűtött italokra is számíthatunk.
 
További infók 

Február 20., hétfő

MÖRK FreeRide

Teljesen improvizatív MÖRK-koncertre invitálnak bennünket a MANYI-ba február 20-án. A már létező dalaikat most félreteszik, és csakis a jelen energiáiból, a közösen létrejövő hangulatokból táplálkoznak. Egyszerre utazhatunk a zenekarral a múltuk improvizatív szobakoncertjeinek szabad, kísérletezős hangulatába és vehetünk részt vadonatúj MÖRK-dalok létrehozásában.

További infók 

Kezdjétek a hetet a megújult Csemegében!

A Kecskeméti utcában, a nor/ma pékség mellett egy megüresedett néhai csemegeüzlet kapott új belsőt és tartalmat, de még milyet! Reggeliző, csevegő, natúrborozó, randihely, vacsorahelyszín lett egyben, a hét második felétől amolyan egész napos bázis. Emlékezetes és minőségi ízekkel, sok tapasztalattal felvértezve várják a vendégeket, amiről érdemes egy unott hétfői napon megbizonyosodni!

További infók 

Február 21., kedd

Hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban

Lassan, de biztosan érkezik az enyhe időjárás, tavaszodik, úgyhogy érkeznek a tavasz hírnökei is. Február 14-én kezdődik a Hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban, amely mindennap 10-től 17-ig lesz látogatható. A virágzás függvényében kb. 4-5 hétig gyönyörködhetünk a helyi hóvirágmezőben.

További infók 

Február 22., szerda

Jóga a kupolatérben

Jóga és tárlatvezetés – ezeket a szuper tevékenységeket köthetjük össze február 22-én a Magyar Nemzeti Galéria eseményén. Kovács Eszter jógaoktató, a Mat on the Moon alapítója segít nekünk ellazítani a testünket, a pihentető relaxációval és légzőgyakorlatokkal pedig teljes lesz a kikapcsolódás. A mozgást megelőző tárlatvezetésen Szinyei Merse Pál, Claude Monet és id. Markó Károly tájképei lesznek a fókuszban.

További infók 

ANALÓG Magazin-kiállítás

Februárban lesz kétéves az ANALÓG Magazin, ennek örömére ismét megrendezik a szülinapi kiállítást, az elmúlt évad számaiban megjelent fotósok munkáiból. A kiállítás a magazin 2022-es, 12 címlapos alkotójának képeiből áll össze. 

További infók 

Ha további programokat böngésznétek, ide kattintsatok!

Címkék