Elkezdődött az új színházi évad, a 2022–2023-as, ami természetesen nem kevés színházi bemutatóval jár. Végignéztük a színházak – kicsik és nagyok, kőszínházak és alternatív társulatok – kínálatát, majd az ősziekből összeállítottunk egy listát (a jövő tavaszi bemutatókat egyelőre félretettük); darabok, amiket nemcsak megnézünk, hanem ajánlunk is az olvasóknak.

Vannak köztük komoly klasszikusok, kortárs művek meg olyan színdarabok, melyek annyira frissek, hogy még szinte meg sem száradt a tinta a szcenárión.

Hedda Gabler a Katonában

Henrik Ibsen drámáját Székely Kriszta rendezésében mutatják be a színház nagytermében október 15-én. A rendező nem először nyúl a norvég szerzőhöz, a Nóra – karácsony Helmeréknél a mai napig sikerrel fut a Katonában. De az öntudatra ébredő nő alakja mellett legalább ugyanennyire érdekelte mindig is a kevésbé népszerű, antihős Hedda Gabler – ahogy ő nevezte, a megmozdíthatatlan tárgy – tragikus és szomorú figurája is. Akinek megvan mindene, szép és okos, és mindent megváltoztathatatlannak hisz és akar – legalábbis addig, amíg bele nem szól ebbe a stabilnak tűnő életbe a valóság. Az új feldolgozásban a címszerepet Jordán Adél alakítja, mellette Bányai Kelemen Barna, Mészáros Béla, Mentes Júlia, Takátsy Péter és Kiss Eszter látható a darabban.

Bodó Viktor Kafkát rendez a Vígben

Franz Kafka rövid élete során keveset írt, de amit papírra vetett, az mind a világirodalom gyöngyszemei közé került. Akárcsak a többi műve, A kastély című regényének világa is abszurd és szürreális, ez pedig tökéletes terep a színész-rendező Bodó Viktor számára, mert az ő világa is ez a bizarrul furcsa, mégis vonzó, torzított valóság. A kastély hősét, K-t ifj. Vidnyánszky Attila alakítja, mellette láthatjuk még az abszurd fantáziával és groteszk humorral elkészített darabban többek között Hegedűs D. Gézát, Orosz Ákost, Kovács Patríciát és Radnay Csillát. Bemutató: október 8.

A szeretetről szól Pintér Béláék új bemutatója

Az UP Újpesti Rendezvénytér lett a Pintér Béla és Társulata új otthona, itt kerül bemutatásra október 1-jén legújabb darabjuk, Az imádkozó címmel. Az író-rendező-színész-társulatvezető szerint a szeretet legmagasabb és legmagasztosabb minősége a saját gyermekünk iránt érzett szeretet, az új előadás pedig az ezzel járó kérdéseket és pozíciókat járja körbe. Pintér Béla ezúttal „csak” írt és rendezett, a szereplők pedig Fodor Annamária, Jankovics Péter, Messaoudi Emina, Takács Géza és Szabó Zoltán. 

Tom Waits és William S. Burroughs az Örkényben

1990-ben bemutattak egy roppant különös „zenés mesejátékot”, amit Robert Wilson amerikai színházi rendező és képzőművész, valamint Tom Waits énekes-dalszerző, zeneszerző vittek színre, a darab szövegkönyvét pedig William S. Burroughs írta. Ez utóbbi azért is érdekes, mert A bűvös vadász (a Tell Vilmos-sztori) alapján készült mű történetében felbukkanó esemény – a fejtetőről nyíllal lelőtt alma – az író életében is felbukkan, csak neki nem sikerült jól céloznia, és ennek a felesége látta a kárát. A Polgár Csaba által rendezett darabot – melyben többek között Friedenthal Zoltánt, Für Anikót, Tenki Rékát és Csákányi Esztert láthatjuk – december 21-én mutatják be az Örkény Színházban.

Szálinger-ősbemutató a Radnótiban

Az elsősorban költőként ismert Szálinger Balázs Kályha Kati című új darabjának ősbemutatója a Radnóti Színházban lesz, és az érdekességét többek között az is adja, hogy a teljes társulat szerepel benne. A helyszín Nagybánya az I. világháború lezárása után közvetlenül, amikor a város román kézre kerül. A mű egy hatalmas tabló az itt élőkről, akik nap mint nap megfordulnak a település kocsmájában, a Kályhában, aminek tulajdonosa Kati – őt játssza a darab főszereplője, Kováts Adél. A Rusznyák Gábor rendezte előadást december 18-án mutatják be. 

A kommunista múlt karikatúrája a Soharózától a Trafóban

Szeptember 9-én mutatják be a Soharóza és a Catwalk Concert Productions közös darabját, a Keleti blokkot, amihez a volt szocialista országokból – konkrétan a V4-ek országaiból – is hívtak közreműködőket. Az előadás műfaja catwalk concert, amit még 2015-ben talált ki Nagy Fruzsina jelmeztervező és Halas Dóra zenész, és ami a színház, a kóruskoncert meg az extrém divatbemutató fura ötvözete. Az előadás célja nem a szocialista évtizedek megfejtése, hanem a különbözőségek és az egyezések megtalálása, és a múltbeli tapasztalatok jelenben való feldolgozása. 

Hannibál tanár úr az Átrium színpadán

Móra Ferenc nagy erejű novellájából Fábri Zoltán rendezett hatásos filmet, a kettőből pedig Deres Péter és Vidovszky György írt színdarabot, ami utóbbi rendezésében kerül bemutatásra. Nyúl Bélát, az óbudai gimnázium latintanárát Mucsi Zoltán alakítja majd, ami mindenképpen érdekes választás, pláne ha az ember a méltán népszerű színművész komédiás oldalát ismeri csak. A bemutató pontos időpontja még nem ismert: az Átrium novemberi bemutatót tervez, míg a rendező weboldalán december 3-a szerepel. 

Szenes Hanna titkos élete a Jurányiban

Bíró Eszter kelti életre a nyilasok által 1944. november 7-én, 23 éves korában kivégzett költőlány kevésbé ismert, kissé rejtélyes alakját, aki, miután kiképezték az angolok, visszatért Magyarországra, hogy a nácik ellen dolgozzon. A naplójából, verseiből, édesanyja és bajtársai visszaemlékezéseiből összeállított darab másik szereplője és rendezője Widder Kristóf. A darab, amit szeptember 29-én mutatnak be a Jurányiban, a Füge Produkció és a Szentendrei Teátrum közös előadása. 

Egy ifjú szerző első önálló, egész estés színdarabja a Centrálban

A magyartenger című darabot a 2019-ben Örkény István drámaírói ösztöndíjat, 2022-ben pedig Kortárs Magyar Dráma-díjat nyert fiatal alkotó, Bíró Bence írta, ez az első önálló színdarabja. A rendezői és díszlettervezői feladatokat viszont egy gyakorlott kolléga, Alföldi Róbert vállalta magára. A színdarab – melyben többek között Balsai Mónit, Fehér Tibort, Papp Jánost és Schmied Zoltánt is láthatjuk – egy kortárs családi dráma, ami 24 óra leforgása alatt játszódik egy Balaton-parti nyaralóban. A darabot novemberben mutatják be a Centrál Színházban.

Maró humorú darab napjaink Magyarországáról a Szkénében

Az Örkény István drámaírói ösztöndíjat elnyert darab ősbemutatója október 28-án lesz a Szkéné Színházban. A Fényeskedjék neki című darabot ugyanaz a személy írta és rendezte: Szivák-Tóth Viktor. A mű azt a helyzetet bontja ki maró gúnnyal, humorral, amikor meghal egy komoly múlttal rendelkező, nagy hatalmú ember, és az űr kitöltéséért, amit maga után hagyott, azonnal megindul a harc. A darabot öten játsszák: Török-Illyés Orsolya, Szikszai Rémusz, Márfi Márk, Enyedi Éva és Formanek Csaba. 

Brecht klasszikusa a Nemzetiben

Avtandil Varzimasvili, a grúz színházi élet kiemelkedő alakja rendezi vendégként Brecht A kaukázusi krétakör című klasszikusát a Nemzeti Színházban, a darab bemutatójára október 14-én kerül sor. A színdarab aktualitását természetesen a szomszédban dúló háború adja, hisz arról szól, hogy egy ilyen iszonyatos helyzetben hogyan őrizhető meg a szeretet és az emberi méltóság. 

Tracy Letts brutáliája a Thália Télikertjében

Az Augusztus Oklahomában című darab méltán népszerű szerzője, Tracy Letts írta a Killer Joe-t is, ami egy brutális és brutálisan vicces komédia. William Friedkin 2011-ben remekbe szabott, de sajnos alulértékelt filmet is forgatott belőle, a címszerepben a hátborzogatóan játszó Matthew McConaughey-vel. A Thália feldolgozásában Szabó Győzőre hárul ez a szerep, mellette Kuttner Bálint, Tóth Eszter, Bede-Fazekas Szabolcs és Szabó Erika játszanak a darabban, amit Mózes András rendezett és október 7-én mutatnak be. 

Címkék