Színes virágokkal, trambulinnal, rengeteg paddal és ücsörgőhellyel újult meg a terézvárosi Jókai tér, vagyis A magyar irodalom tere. A parkban olyan szerzőktől olvashatunk pár soros idézeteket, mint József Attila, Pilinszky János, Ady Endre vagy Kassák Lajos – közös bennük, hogy kötődnek Terézvároshoz.

A magyar irodalom tere lett a megújult Jókai tér, ahol most már színes virágok és rengeteg növény között ücsöröghetünk, beszélgethetünk, írhatunk egy verset vagy egy novellát, esetleg olvashatunk – akár a kedvenc könyvünket, akár a tér burkolatába vésett rövid idézeteket. „A Terézvárosi Önkormányzat projektjében a felújítás során egy szintbe hozták a teret a járdákkal, kicserélték az elavult utcabútorokat, valamint kerékpártárolókat és vizes elemeket is kialakítottak” – olvasható a Városháza Facebook-oldalán.

Terézváros életében mindig is meghatározó volt az irodalom: neves költőink és íróink éltek itt, ahogy több kiadó és kávéház is működött a környéken, elég csak a Művészre vagy a Japán Kávéházra gondolni, ahol többek között Mándy Iván, Rejtő Jenő, Kassák Lajos és József Attila is rengeteget időzött. Az új tér ennek a kulturális örökségnek állít emléket, ráadásul míg a gyerkőcök a trambulinon ugrálnak vagy a színes virágokra szálló pillangókat nézik, addig mi elolvasgathatjuk a térkőbe vésett rövid idézeteket – bár szerintünk a kisebbeknek is nyugodtan felolvashatjuk a szövegeket, ismerkedjenek csak az irodalom szépségével mihamarabb! 

Még csak pár napja adták át, de a parkot máris birtokba vették az arra járók: gyerekek merítették a játékvödrüket a tér közepén lévő sekély medencébe, ugráltak a trambulinon, szinte minden padon beszélgető vagy olvasó emberek ültek, ahogy a pergolás pihenőnél is minden hely foglalt volt. Jó hír, hogy a rengeteg fa kellemes árnyat ad a melegben, van ivókút és nyilvános WC is, és mivel nincs éjjel-nappal nyitva, ezért reméljük, ilyen rendezett is marad. Azt kicsit szomorúan konstatáltuk, hogy az idézetek viszonylag nehezen olvashatók, és ha már irodalom tere, mi örültünk volna egy POKET-automatának vagy egy olyan közösségi könyvtárnak, mint amilyen a Károlyi-kertben is van.

Címkék