Július 17-én lesz a premierje az ARTE európai kulturális tévécsatorna „Az én országom – Az én országom? Ukrán artisták művészet és háború között” című dokumentumfilmjének, melyet a Recirquel „My Land” című produkciójáról készítettek. Az alkotók hónapokon át kísérték a társulat tagjait, akiket franciaországi előadássorozatuk közben ért a háború kitörésének híre, és nyert pillanatok alatt teljesen új értelmet számukra a szülőföldjükhöz fűződő viszonyukról szóló előadás.

A Recirquel éppen történetének leghosszabb turnéján vett részt Franciaországban a My Land című produkciójával, amikor február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború egyetlen pillanat alatt alapjaiban formálta át a futó előadás jelentését és a produkció artistáinak életét. A társulat fiatal művészei Ukrajnából származnak, a Vági Bence művészeti vezető rendezte, négy évvel ezelőtt debütált, és azóta a világot bejárt My Land pedig az ő személyes történeteikről, szülőföldjükhöz, hazájukhoz fűződő viszonyukról mesél a cirkusz és a tánc eszközeivel.

A többszörös díjnyertes német Ilka Franzmann rendezte dokumentumfilm (Mein Land – Mein Land? Ukrainische Artisten zwischen Kunst und Krieg) a My Land alapjaira építve tárja fel a művészek kétségekkel teli napjait. Mi a művész felelőssége háború idején? Játszani vagy harcolni? A film e súlyos dilemmák és az Ukrajnából érkező drámai hírek mentén mutatja be a művészek egyéni sorsát, kétségeit és útkeresését.

Most elsőként látható magyar kulturális produkciót bemutató dokumentumfilm az ARTE műsorán, az alkotás a tévépremier másnapjától – az előadás Müpa által készített felvételével együtt – egész Európában elérhető lesz online angol, német, francia és spanyol felirattal.

Címkék