Kicsit előre hozta az ünnepvárást a Westend, hiszen már megnyílt a Tetőkertben a színes programokat felvonultató Winter Wonderland, ami egészen az év végéig vár minket. Korizhatunk a jégpályán, a gyerekeket körhinta várja, valamint a téli varázs elmaradhatatlan kellékei sem hiányozhatnak: a sült gesztenye és a forralt bor, a fűtött sátor, meg persze a finomságokat áruló fabódék és food truckok. Attól függetlenül, hogy idén lesz-e fehér karácsony, vagy sem, aki vágyik az igazi téli örömökre, az máris készítheti a jégkorit, a meleg ruhát, a sapkát, a sálat, a garantált jókedvről pedig a Westend Tetőkert gondoskodik majd.

A Westend tetején felépített téli csodaországban hétvégenként gazdag programkínálat várja az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat, családokat, baráti társaságokat és az üzletközpontban vásárlókat egyaránt. Ezen a hétvégén például bábelőadással, Pál Dénes-koncerttel és adventi koszorúkészítéssel, december 4-én pedig gyerekkoncerttel, kézműves foglalkozásokkal és persze a Mikulással készül a helyszín.

A december végéig tartó Winter Wonderlandben lesz ezenkívül grincsfa-készítés, további koncertek, de még jégtánc is. Sőt, a foci szerelmesei a labdarúgó vb mérkőzéseit is megnézhetik a helyszínen. A rendezvénynaptár rendszeresen frissül, melyet itt tudtok nyomon követni.

A város feletti korcsolyapálya folyamatosan nyitva van hétköznap és hétvégén is déltől este tízig a 15-16 óra közötti karbantartást kivéve. 10 év felett ugyan kell fizetni egy 1500 forintos belépőt, de ez aztán a Westend ajándékkártyával levásárolható az üzletközpontban. A pálya használata a VI és XIII. kerületi lakosoknak lakcímkártyájuk felmutatásával ingyenes. Természetesen, akinek nincs, korcsolyát is tud bérelni.

Körhinta nélkül talán nem is lenne igazi a varázslat, ezért a közkedvelt játékra szülői felügyelet mellett ingyenesen felülhetnek a 3 és 12 év közötti gyerekek. Ugyanígy a többi rendezvény látogatása sem kötött jegyvásárláshoz, ezeken a Westend applikációból ingyenesen letölthető kuponokkal lehet részt venni.

A Winter Wonderland a látogatóknak szánt programokon túl cégeknek is új és különleges helyszínül szolgálhat az év végi csapatépítéshez vagy közös ünnepléshez. Akinek még nincs ötlete, idén hol legyen a karácsonyi céges összejövetel, miért ne rendezhetné meg egy fantasztikus és központi elhelyezkedésű szabadtéri helyszínen a főváros felett? Egy ilyen évzáró program garantáltan emlékezetes élmény lehet a munkavállalóknak, de akár a céges partnereknek is.

A Westend Tetőkert és a Winter Wonderland programjairól itt találtok folyamatosan frissülő infókat.

Címkék