A három séta Hild József polgári építészeti alkotásainak remekeit veszi sorra, bejárva az egykor német nyelven elnevezett utcákat, megismerve az építtető családokat, felfedezve az 1840 körül emelt, klasszicista stílusú házakat. 

Ingyenes sétasorozatot indít Hild József építészeti öröksége nyomán november 20-án az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet. A három alkalomból álló program során felfedezhetjük Hild József polgári és középületeit, képet kapva egyúttal e politikailag, gazdaságilag és művészetileg is fellendülő időszak történéseiről és hangulatáról. Hild József a hazai klasszicista építészet egyik legnagyobb alakja, aki a reformkori Pest arculatának kialakításában meghatározó szerepet játszott, de közismertek svábhegyi épületei is.

A három séta Hild József polgári építészeti alkotásainak remekeit veszi sorra, bejárva az egykor német nyelven elnevezett utcákat, bemutatva az építtető családokat, felfedezve az 1840 körül emelt, klasszicista stílusú házakat. A séta alkalmával a résztvevők választ kaphatnak arra, hogy miről árulkodik egy kilincs, egy lépcsőház, egy ablakkeret, hogyan éltek azok, akik ilyeneket készíttettek, miért látjuk még ma is lenyűgözőnek és elegánsnak ezeket a házakat, valamint hogy milyen ember volt Hild József, aki képes volt mindezt létrehozni.

Vasárnap 11 és 13 óra között, az első séta alkalmával Kiss Eszter, a Katona József Színház színművésze, a program szakmai felelőse irodalmi művekkel és művészettörténeti információkkal időutazásra várja az érdeklődőket.

A második séta alkalmával, november 27-én a Svábhegyen tekintik át a Hild-értékeket. A hegyvidéki program a mester villaépítészetének szép példáit veszi sorra, és a szintén itt élt Jókai Mór írásaiból válogatva idézik meg a Svábhegy egykori hangulatát. Hild József építészetének ma is élő, eleven példája a Budakeszi úton található Hild-villa, amelyet családja részére tervezett és építtetett 1844-ben.

December 4-én, a harmadik sétán a résztvevők az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetnek 2013 óta helyet adó épületet járhatják végig.

A sétákon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között. Regisztrálni a sétasorozatra itt lehet.

Címkék