Birodalmi fővárosnak indult, Budapest lett belőle, és még Podmaniczkynek is tetszene

Annyi minden történt Budapest történelme során, hogy hirtelen azt se tudjuk, honnan is indítsuk el ezt a cikket. Írhatnánk a soha véget nem érő városfejlesztésről, a fővárost egykor kialakító nagyjainkról, a furcsa legendákról meg a legöregebb épületekről és fákról, ám inkább

A fejlődő Pest és a kisvárosi Buda összeolvadva már birodalmi fővárosnak készült

Minden a Monarchia létrejöttével indult, amikor is hosszú tusakodás után végre sikerült a magyar és a birodalmi érdekeket összefésülni, ráadásul úgy, hogy viszonylag sok mindenben önállóak maradtunk. Mivel két egyenrangú állam szövetsége jött létre, evidens volt, hogy legyen egy olyan fővárosunk, ami egyenrangú Béccsel, úgyhogy már a kiegyezést követően megindult a szervezkedés a Duna két partján elterülő városok potenciális egyesítéséről.

Hosszú előkészítő munka kellett ahhoz, hogy Pest, Buda és Óbuda (meg a Margitsziget) összeolvadjon és létrejöjjön belőlük Budapest, de a kezdeti széthúzást a közös cél, vagyis a birodalmi fővárosi rang elérése hamar szertefoszlatta. Noha ma egyként tekintünk rájuk, a reformkorban még nagyon is különböző képet mutatott ez a három város, annyira, mint ma például Budapest, Szentendre és Vácrátót. 

Óbuda, annak ellenére, hogy a tatárjárásig királyi központ volt, a reformkorban már sokkal inkább hasonlított egy mezővárosra, ahol a szőlős és gyümölcsös vidéket egyemeletes házacskák törték meg. Buda már jóval magasabb ranggal rendelkezett: szabad királyi város volt, de inkább az elegancia és a kisvárosi hangulat meg a fejlődésnek gátat szabó hegyek jellemezték a területet. Mindezzel szemben állt a Duna másik oldalán Pest, ami a 18. századtól kezdve rohamléptekben fejlődött, a kereskedelem, a gazdaság és a szellemi élet központja volt, lényegében mindennek a kezdete és a vége. 

A Fővárosi Közmunkák Tanácsa már akkor létezett, amikor még nem is volt fővárosunk

Buda és Pest között hatalmas szakadék tátongott, és nemcsak földrajzi értelemben választotta szét a Duna. Míg az egyik az ország gazdasági és társadalmi fejlődésének a szíve volt (Pest), addig a másik a lelassult és beragadt, kissé poros(abb) múlt őrzője (Buda). Ahhoz, hogy az ilyen erős ellentétből valami olyan szülessen, ami felér egy világvárossal,elkötelezett emberekre és intézményekre volt szükség. Ilyen volt Podmaniczky Frigyes és a Fővárosi Közmunkák Tanácsa.

A tanácsot a magyar kormány hívta életre 1870-ben, aminek első elnöke maga a miniszterelnök, idősebb Andrássy Gyula lett. A Fővárosi Közmunkák Tanácsát azért hozták létre, hogy előkészítsék a városegyesítést, majd kiépítsék a világvárost, amihez olyan infrastrukturális megoldásokra volt szükség, mint a hidak, az utak és a közlekedés fejlesztése. Emellett arról is dönteni kellett, hogyan vezessenek egy ilyen hatalmas várost – ami ekkor még csak 10 kerületből állt –, és mit kezdjenek a régi rendszerekkel – egyidőben a főispáni rang bevezetése is felmerült (Budapest vezetőjeként), de ezt a korabeli önkormányzatok ellenezték, egyrészt a feudális hangzás miatt, másrészt azért, mert a vármegyéknek volt főispánjuk – az ellene szóló érveket a kormányzat figyelembe vette, és végül a főpolgármester, polgármester és alpolgármester címek mellett döntöttek.

Noha az FKT elnöke a mindenkori miniszterelnök volt, de valójában az alelnök, Podmaniczky Frigyes intézett mindent, ami a várossal kapcsolatos volt: rohangált a törvényhatóságok, a minisztériumok és a hivatalok között, vezetőkkel, mérnökökkel, építészekkel és fontos főurakkal találkozott. Lényegében az egész életét Budapestnek rendelte alá.

Aki nélkül Budapest biztosan másként festene: Podmaniczky Frigyes

Annak ellenére, hogy Podmaniczky Frigyes mennyi mindent tett azért, hogy Budapest létrejöjjön, nevét valószínűleg csak kevesen ismerik. Azt, hogy ő került a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöki posztjára, leginkább annak köszönheti a báró, hogy lojális volt a mindenkori kormányzathoz, gyakorlatias volt, és tekintéllyel is rendelkezett. Nem voltak magánéleti balhéi, soha senki nem látta részegen randalírozni a városban, ez persze azért is volt, mert nem volt magánélete.A felkérés a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy Szlávy József, a Magyar Királyság miniszterelnöke kinevezte.

A báró élete innentől nem volt játék és mese: töméntelen mennyiségű adminisztrációs és diplomáciai munka zúdult a nyakába, éjt nappallá téve dolgozott, és találkozott minden létező fontos emberrel. Bármilyen meglepő, Podmaniczky számára mindez kevéssé volt megterhelő: Budapest kiépítése és folyamatos fejlesztése a szenvedélye lett. 

A Lánchíd Palotában olyan munkálatokról tanácskoztak, mint aváros létrejöttéhez. 

Miután létrejött Budapest, annak vezetése is egyszerűbb lett, hiszen már nem 4 törvényhatóságot, hanem csak egyet kellett irányítani, egy olyan városi mag jött létre, amit már rendesen lehetett koordinálni és fejleszteni. Az egyesítés következménye volt az is, hogy robbanásszerűen megindult a társadalmi és a kulturális élet fejlődése. A régi, egyemeletes házacskák helyén pár év után már 3-5 emeletes bérpaloták magasodtak, létrejöttek a társadalmi terek, az üzletek, a gyárak, és ez a nagyváros a tőkét is bevonzotta.

Podmaniczky Frigyes rengeteg fontos történést végigasszisztált a város életében, levezényelte a Nagykörút, az Operaház, a Zeneakadémia megépítését, a földalatti elindítását, és még az Erzsébet híd átadását is megélte.