Öt év után, 2023-ban ismét turnéra indul az idehaza is közönségkedvenc Depeche Mode. A július 28-án a Puskás Arénát is érintő Memento Mori turné a zenekar azonos című, 15. stúdióalbumának tavaszi megjelenését követően indul.

A Memento Moriról Martin Gore így nyilatkozott: „A lemezen a világjárvány korai szakaszában kezdtünk el dolgozni, és témáit közvetlenül az aktuális időszak ihlette. Fletch halála után úgy döntöttünk, hogy folytatjuk, mert biztosak vagyunk benne, hogy ő is ezt akarta volna, és ez valóban plusz jelentést adott a projektnek.” Dave Gahan hozzátette: „Fletch szerette volna ezt az albumot. Nagyon várjuk, hogy megoszthassuk a rajongókkal, és hogy jövőre élőben is bemutathassuk a koncerteken.”

Andy Fletcher, azaz Fletch a Depeche Mode alapító-billentyűse idén májusban hunyt el, így ez lesz az első turné és lemez, amelyen ő már nem közreműködhet. 

A zenekar legutóbbi fellépéssorozata, a 2017-2018-as Global Spirit volt az addigi leghosszabb turnéja, a banda több mint 3 millió rajongó előtt játszott 130 koncert során Európa-szerte és Észak-Amerikában, amivel az év egyik legnagyobb bevételt hozó turnéját produkálták.

A 2023-as budapesti koncertre jegyeket elsőként a regisztrált Live Nation-tagok tudnak vásárolni 2022. október 6-án, 10 órától. A teljes körű jegyértékesítés október 7-én, 10 órakor indul. A koncertre különböző VIP-csomagokat is vásárolhatnak majd a rajongók.

Címkék