Már egy ideje ott van a tervek között a Városmajor megújítása, azonban a tervpályázat kiírására egészen mostanáig várni kellett. Buda legrégebbi közparkjának fejlesztése során bővítik a zöldfelületet, megújítják a játszóteret, új futókört és kutyafuttatót is elhelyeznek majd.

A 35 focipálya nagyságú Városmajor volt Buda első közkertje, ahol már a XIX. században is előszeretettel sétáltak a budai polgárok, az idők folyamán azonban a gyorsan növő város folyamatosan körbevette és bekebelezte a parkot. A megújulás során bővítik a zöldfelületet, tisztásokat és új vízfelületet hoznak létre, korszerűsítik a játszóteret, több korosztály számára is használható játékokat helyeznek el, valamint a tervek szerint egy kutyás élményparkot is kialakítanak. 

Ahogy Fürjes Balázs Facebook-oldalán is olvasható, a Budapest Fejlesztési Központ, a Városmajori Parkbarátok és a Fővárosi Önkormányzat közösen dolgozta ki a most indított tájépítészeti tervpályázatot, melynek célja, hogy a park zöld szigetként szülessen újjá, és a különböző parkhasználók is megtalálják a helyüket.

Címkék