Hasznos funkcióval bővült a FUTÁR alkalmazás, ugyanis mostantól a Budapest-bérlettel igénybe vehető vasúti járatok is megjelennek a felületen, így még könnyebben tervezhető az utazás Budapesten belül, valamint a főváros és az agglomerációs települések között.

A Budapest külső kerületeiben és az agglomerációban élőknek sokszor a leggyorsabb bejutást a fővárosba a vonat jelenti, azonban a BKK járataival összehangolt vonatos utazástervezés eddig nem ment zökkenőmentesen. De mostantól a BKK utazástervező alkalmazásában, a FUTÁR-ban a MÁV-START járatai is megjelennek, így akik vonattal érkeznek a fővárosba, vagy Budapesten belül közlekednek, gyorsabban, kevesebb átszállással érhetik el úti céljukat. Nem beszélve arról, hogy könnyebb lesz megtervezni, hogy a vonatról leszállva melyik BKK-járattal tudnak a leggyorsabban célba érni.

A böngészőkben, illetve az okoseszközök képernyőjén a BKK felszíni járművei, illetve a MÁV-HÉV szerelvényei mellett immár a vasúti szerelvények mozgását is nyomon lehet követni. Mindezzel a városon belüli vasúti utazás is könnyebbé válik, hiszen a Budapest-bérlettel többletköltség nélkül a közigazgatási határon belül is számos vonat vehető igénybe jelenleg is. Így már nemcsak a számozott elővárosi vasúti járatokat lehet figyelembe venni az utazás megtervezésénél, hanem azokat is, amelyek távolsági vagy éppen nemzetközi járatként közlekednek ugyan, de az agglomerációs forgalomban is utazhatunk velük – olvasható Vitézy Dávid Facebook-oldalán.

Címkék