A XIII. kerület az elmúlt évtizedben hatalmas fejlődésen ment át, hiszen épp itt volt az ideje, hogy Pest visszakövetelje magának a Duna-part közelségét. Most egy újabb, eddig elhanyagolt rész újul meg, az egykori Láng Gépgyár rozsdaövezeti területén a tervek szerint egymilliárd euró értékű, környezettudatos városnegyed épülhet, számos szolgáltatással és új funkcióval, na meg egy kéthektáros közparkkal, amelyek új színt hozhatnak nemcsak a XIII. kerület lakóinak, de az egész városnak az életébe.

Az elhanyagolt városi ipari területek fejlesztésére elindított rozsdaövezeti akcióterv célja, hogy egészséges lakó- és munkakörnyezetet alakítson ki a rozsdaövezetek helyén, mindezt a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével. A program a főváros „szétterülésének” megállítására is törekszik, azaz elhanyagolt, de értékes, jól megközelíthető területeket éleszt újjá a Budapest központjához közeli helyszínek rehabilitálásával.

Elsőként a volt Láng Gépgyár területe újulhat meg, a Főváros és a kerületi önkormányzat egyetértésével. A fejlesztő a jelenlegi tervezési fázis szerint együttesen mintegy 410 000 négyzetméternyi földfelszín alatti és feletti területet alakít ki. A tervek alapján a kéthektáros közpark mellett lakóépületek, irodaházak, hotelek épülnek fel, valamint a fennmaradó részeken a tervek szerint földfelszín alatti parkolókat alakítanak ki, mindezt újszerű, energiatakarékos, innovatív megoldások bevezetésével.

Az önkormányzat és a kerületi főépítész által is támogatott koncepció szerint a város felől érkezőket egy fokozatosan emelkedő épületegyüttes fogadja, és az épületek csak a telek északi részén érik el a 65 méteres magasságot, ezáltal az új negyed harmonikusan illeszkedik a városszövetbe. A közel tíz hektáron elterülő fejlesztés lakásai és irodaterei új szintre emelik az innovációt, mivel az okosotthonrendszerek kiépítése mellett kiemelkedően nagy hangsúlyt fektetnek a megújuló energia kihasználására is.

Címkék