Induljunk üzleti útra, nyaralni vagy egy távol élő családtagot meglátogatni, kevésszer gondolunk bele abba, hogy mennyi apró folyamatot kell összehangolni a repülőtéren ahhoz, hogy zökkenőmentesen utazhassunk. Amíg mi a terminálon a járatunkra várva vásárolgatunk vagy nézelődünk, netán iszunk egy jó kávét, addig a háttérben jókora logisztikai rendszer és sok ember összehangolt munkája szükséges ahhoz, hogy simán eljuthassunk az úti célunkig szállító járathoz. Ellátogattunk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, és betekintést nyertünk ezekbe a folyamatokba, miközben olyan, az utasok elől elzárt részekre is belestünk, ahova amúgy tilos a bejárás.
Megérkezünk
A legtöbbünk számára a repülőtérre való megérkezés azzal veszi kezdetét, hogy csomagjainkkal átlépünk egy forgóajtón és felnézünk a járatinformációs táblára. Azt azonban jóval kevesebben tudjuk, hogy a táblán látható adatok pontossága egy tizenkét órás műszakokban dolgozó, 5 fős csapatnak, a repülőtéri üzemirányításnak köszönhető. Az üzemirányító központ a 2A Terminálban helyezkedik el, fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tartalékhelyiség is van belőle az irányítótoronyban. Működésük sosem állhat le, hiszen ők felelnek a repülőtér erőforrásainak kiosztásáért, attól kezdődően, hogy melyik gép pontosan hova érkezik, a check in pultokon át, a kapuk, a poggyászkiadó szalagok működéséig és a különböző járatokhoz rendeléséig.
A feladatok rendkívül összehangolt munkát követelnek meg a csapattól. Míg mi, laikusok csak különböző színű és méretű nyilakat látunk a számítógépeken, addig az itt dolgozók kis és nagy repülőgépeket, utasszámokat, érkezési és indulási helyeket is ki tudnak olvasni ezek színéből, alakjából. A rendszer nagyon komplex, figyelembe kell venni nemcsak az utasok számát, hanem például a különböző országokból érkezőkre vonatkozó eltérő határátlépési szabályokat is. Fő a biztonság, ezért máshova érkezünk, ha a schengeni övezetből jövünk, mint amikor a régión kívülről.
Az üzemirányításnál, hatalmas monitorok előtt, más-más kolléga rögzíti a beérkező adatokat, kezeli a repülőgépeket, és szintén máshoz érkeznek a kapukkal és rakodási pozíciókkal kapcsolatos információk. Mindez rendkívül egyszerű lenne, ha nem kéne annyiféle tényezőt tekintetbe venni, például a pályák szennyeződését vagy az időjárási viszonyokat is. A rendszer, amiben az üzemirányításon dolgoznak, az AODB. Ez küldi a szükséges adatokat a reptéren zajló munkafolyamatok helyszínére. Tehát ameddig mi fölnézünk a járatinformációs táblára, a háttérben öt ember figyel nagyjából 15 monitort és rakja össze az ehhez szükséges adatokat.
Csomagjaink útja
Érkezés után többnyire elindulunk feladni csomagjainkat. Erre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren többféle lehetőségünk is nyílik. Választhatjuk a csomagfeladás hagyományos módját. Ezt talán ismerjük: adategyeztetés és mérés után csomagjaink eltűnnek a futószalagon. Ha viszont gyorsan, sorban állás és kontaktus nélkül szeretnénk bőröndünket leadni, akkor ezt az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszer segítségével tehetjük meg.
Az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszer
Az új rendszer használatakor beszállókártyánk alapján, mérést követően magunk nyomtatjuk kofferünk címkéjét, majd egy automata feladópulton el is indulnak csomagjaink a poggyászszortírozó felé. A szolgáltatás egyelőre a Wizz Air (bizonyos járatoknál), Air France/KLM, az Aegean és a Norwegian légitársaságok járataihoz kapcsolódóan érhető el, de hamarosan még többen csatlakoznak a rendszerhez, ami egyre kényelmesebb lesz, valamint igénybe vehetjük már a Kálvin téren is, ahol emellett csomagmegőrző is nyílt. Az önkiszolgáló poggyászfeladóról ITT olvashatunk még.
Nagyon fontos, hogy bőröndjeinket helyesen címkézzük föl, ugyanis a szállításukkal megbízott cégek munkatársai ennek alapján összegzik az információt. Ez pedig nem egyszerű, hiszen azután, hogy a poggyász eltűnik a szemünk elől, egy közel 2 kilométer hosszú szalagrendszerre kerül, majd pedig a hatalmas osztályozóba, ahol a földi kiszolgáló cégek megkezdik a szortírozást és az ellenőrzést, kézi leolvasó segítségével a címkéken szereplő vonalkód alapján.. A túlméretes csomagok szállítására pedig külön lift szolgál, hiszen ezek könnyen elakadhatnának a poggyászszortírozóig vezető átadóban.
A szortírozó hatalmas szalagrendszere leginkább egy steampunk film díszletére hasonlít, de nyilván jóval okosabb és összetettebb annál. A megfelelő címke azért is fontos, mert a szalagok fölött elhelyezett kamerák ennek segítségével szükség esetén nemcsak azt látják, hogy az adott csomag melyik járatról érkezik vagy melyikre kerül, hanem azt is, ha például az egyik poggyász a kelleténél hosszabb ideig kering, így a gazdátlan táskákat később könnyebb azonosítani és a következő járattal a tulajdonos után küldeni.
Biztonsági ellenőrzés és indulás
Mialatt poggyászaink tőlünk külön folytatják az utazást, mi is átjutunk a biztonsági ellenőrzésen. Fontos, hogy egyszerre maximum tíz darab, 100 ml-nél nem nagyobb kiszerelésű folyadék lehet nálunk, átlátszó, zárható műanyag tasakban. A laptopot és a kisebb műszaki eszközöket viszont a korábbiaktól eltérően már nem kell kivenni a kézitáskából, amit speciális, röntgensugaras gép segítségével ellenőriznek. A kézipoggyászban nem szállítható tárgyak közül a 100 ml-nél nagyobb folyadékokat külön kukába, míg a légiközlekedésre veszélyes tárgyakat, például nagyobb késeket és ollókat erre kialakított speciális tárolóba helyezik. Nem árt azt is tudni, hogy értékmegőrző szolgáltatás is elérhető a repülőtéren, ahol a kézipoggyászban nem szállítható tárgyakat utazásunk végéig napidíjért elhelyezhetjük. A szolgálatatást az Excess Baggage biztosítja az utasok számára.
Ha átjutottunk az ellenőrzésen, többnyire a Duty Free Shopban és a többi üzletben szoktunk bámészkodni, vagy egy jó adag tejszínhabos kávé társaságában hangolódunk a nyaralásra. A háttérben viszont komoly munka zajlik. Miután az üzemirányítás-rendszerből megérkezik az információ, hogy melyik kapunál fogunk beszállni, a földi kiszolgáló cégek dolgozói megkezdik a felkészülést az utasok beszállítására és a csomagok elhelyezésére.
Az érkezők
A repülőgépek alapvetően önállóan, a légiforgalmi irányítás utasításai alapján közlekednek a futópályákon, gurulóutakon. Azonban a legnagyobb repülőgépek, vagy helyismerettel nem rendelkező pilóták sárga-fekete kockás autót követve érkeznek a parkolóhelyükre. A VIP utasok, vagy rosszabb időjárási viszonyok (például köd) is szükségessé tehetik a felvezetést. A folyamatot az új, 1. utasmólóról néztük meg, ahonnan az eddigi buszozás helyett már gyalogosan is megközelíthetjük a járatunkat. Miután a gép megérkezik, a felvezető autót vezető AOO, vagyis repülőtérforgalmi felügyelő beintegeti a gépet. Ezt a folyamatot marshallingnak hívják, lényege, hogy nemzetközileg ismert egységes kézjelek segítségével közlik a pilótákkal a gurulás, beállás vagy indulás szempontjából fontos információkat, a fordulás megkezdésétől a megálláson át a hajtóművek beindításáig, beleértve az olyan különleges eseteket, mint a hajtóműtűz.
Az állóhelyre történő begurulás végeztével a repülőgép kerekei alá féktuskó kerül, a földi kiszolgáló cégek pedig megkezdik az utasok kiszállítását és a csomagok kirakodását. A folyamatok pedig kezdődnek elölről, újabb gépek érkeznek, újra munkába lendül a repülőtér profi logisztikai gépezete, hogy mi minél gyorsabban, kényelmesebben és zökkenőmentesebben utazhassunk.
Cikkünket a Budapest Airport támogatta.