A Magyar Újságírók Országos Szövetsége már 1982 előtt is minden évben meghirdette a Sajtófotó Pályázatot, majd a díjnyertes képeket bemutatták egy klubnap keretében. 1981-ben azonban az a döntés született, hogy az addigi gyakorlattól térjenek el, gondolják át és újítsák meg a pályázat szemléletét. Így indult meg a máig tartó kiállítássorozat, mely minden évben az előző év sajtófotóinak díjjal jutalmazott legjobbjait mutatja be. A Magyar Sajtófotó Kiállítás idén 40 éves, ezért április 21. és május 29. között a Capa Központ egy átfogó kiállítással tiszteleg a kerek évforduló előtt.
Az első hivatalos Sajtófotó Kiállítást 1982-ben rendezték meg, a Műegyetem R-Klubjában. A nem várt nagy érdeklődésre való tekintettel egy évvel később már a BNV területére költözött a mustra, ami 1983-ban a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik leglátogatottabb eseménye lett. Később előbb a Budapesti Kongresszusi Központba, majd a Munkásmozgalmi Múzeumba költözött a kiállítás, amit aztán összekötöttek a World Press Photo kiállítással, és ekkor már a Néprajzi Múzeum volt a helyszín. 2001-ben vált szét a két kiállítás, azóta a magyar sajtófotómustra újra mint önálló esemény szerepel – és újra vándorol helyszínről helyszínre. Eleinte a Magyar Nemzeti Múzeum adott neki otthont, aztán ismét a Néprajzi Múzeum, majd pedig a Müpa.
A Capa Központban április 21-én nyíló kiállítás – melynek Bánkuti András fotóriporter, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya elnöke a kurátora – az elmúlt 40 évet foglalja össze, és több ezer kép átnézése után állt össze. Minden fontos fotó, fotósorozat és fotós helyet kapott, nem beszélve az eseményekről. Nemcsak jobbnál jobb képeket nézhetünk végig, hanem – némi külföldi kitekintés mellett – közelmúltunk legfontosabb belföldi közéleti, kulturális, politikai és sporteseményeit is, de helyet kaptak szocio-, természet- és divatfotók meg pár jellemző életkép is.
A régi nagy nevek mellett a rendszerváltás idején feltűnt újabb, sőt a 2000 utáni, legújabb nemzedék is képviselteti magát a kiállításon, tényleg csak pár név a sorból: Markovics Ferenc, Benkő Imre, Urbán Tamás, Korniss Péter, Révész Tamás, Stalter György, Szebeni András, Teknős Miklós, Soós Lajos, Déri Miklós, Szalontai Ábel, Birtalan Zsolt, Dudás Szabolcs, és külön büszkeség számunkra, hogy fotósaink közül ketten is szerepelnek, Csudai Sándor és Polyák Attila.
Amikor az ember végignézi az 1980-as évek elejétől a 2022-es évig tartó kiállítás anyagát, nemcsak azt a következtetést vonja le, hogy mennyit változott a világ, és mennyi minden történt ezalatt, hanem azt is, hogy a magyar fotósok bizony nagyon tehetségesek, és szerencsére folyamatos a színvonalas utánpótlás is. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a kimerítően gazdag kiállítási anyagot végignézve folyamatos lesz az aha-élmény, annyi benne a régi kedves (fotó)ismerős.