A Falk Miksa utca területét 1752-ben vásárolja meg a főváros a Margit-szigeti apácáktól, de a malmokkal, sóhivatalokkal zsúfolt, sőt szeméttelepnek is használt terület még ezután is sokáig Csipkerózsika álmát alussza, ahol a Szabadság tér elegáns és grandiózus formái helyett a nevében és megjelenésében egyaránt fantáziátlan, katonai célokra épült Újépületet találjuk. A fejlődés a laktanya lebontásával indul meg, a grandiózus elegancia pedig a Parlament 1904-es megnyitása után szabadul el, ekkor válik nyilvánvalóvá, hogy az ekkor még Nádor utcának hívott területen, adókedvezmények segítségével és nagyon speciális szabályoknak megfelelve luxus bérpaloták fognak épülni.
Szintén egy ilyen építésének szándékával vásárolja meg a jelenlegi Stollár Béla és Falk Miksa utca sarkán álló telket Weisz Bertholdtól és Manfrédtól Pollák Ignác, aki régi ismerősét, Fodor Gyula építészt kéri föl a bérpalota terveinek elkészítésére. Fodorról keveset tudunk, de ez nem azért van, mert munkássága megkerülhető, sokkal inkább amiatt, mert az állami megbízások helyett általában gazdag magánmegrendelőknek dolgozott, de nekik igen lelkesen, hiszen 1903 és 1914 között közel 50 bérházat tervezett, köztük a Napoleon-udvart és az Arany Sas-udvart, a Falk Miksa utcában pedig három bérháznak is ő az építésze (Falk Miksa utca 13., 22., 18–20.)
A kőműves végzettséggel is rendelkező, és később a Bécsi Akadémián végzett építész nemcsak az esztétikus megoldásokról volt ismert, hanem arról is, hogy nagyon jól tudta kihasználni a rendelkezésére álló teret. A Falk Miksa utcai telken is így tett. Az első tervek 1911-ben láttak napvilágot, ezeken a főváros módosítást kért, majd 1912-ben belépett a palota történetébe az Atlantica Tengerhajózási Részvénytársaság és annak vezetője tiszasülyi Polnay (Pollacsek) Jenő, friss nemes, későbbi miniszter, a cég pedig jelezte, hogy három szint hosszú távú bérlését tervezi, így különleges igényeiket is figyelembe kellett venni az építkezésnél.
Ma már nehéz elképzelni azt a tőkemennyiséget és bonyolult kapcsolati hálót, amely a korabeli tengerhajózást fémjelezte. Az Atlantica célja ugyanis az volt, hogy Fiumét (Rijeka) és az Al-dunai részeket összekösse a nagyobb kikötőkkel, ehhez pedig különböző hajókból, gőzösökből, uszályokból és hat tengerjáróból álló jókora kereskedelmi flotta állt rendelkezésükre. Budapesten 25 főt foglalkoztattak, de voltak irodáik Fiuméban, Odesszában, Londonban is.
A vállalatot pártfogoló pénzemberekből, nemesekből álló tulajdonosi kör bonyolult összefonódásai, aprócska szívességek hálózata tették enyhén móriczivá a vállalat mindennapjait, de Polnay, maga is kereskedőcsalád sarjaként ügyesen igazodott el ebben a világban. Először fakereskedelemmel foglalkozott, majd több hajózási cégnél is dolgozott, végül többek között londoni tapasztalatszerzés után, 1907-ben megalapította az Atlantica Tengerhajózási Részvénytársaságot, olyan előkelőségekkel együtt, mint gróf Batthyány István nyugalmazott pénzügyminiszter vagy Szterényi államtitkár. Érdekesség, hogy a hajókat az alapítókról nevezték el, így egészen az I. világháborúig a társaság egyik hatalmas tengerjárója Polnay néven szelte a vizeket, később a harcok folyamán a britek foglalták le ezt a hajót. A vállalatot amúgy 1917-ben Atlantica Trust névre keresztelték, így még 1930-ig működött.
A Mesélő Házakról
A Mesélő Házak programjai mögött Szuhai Barbara idegenvezető áll, munkájának köszönhetően már hétféle séta közül válogathatunk, és a blogján is követhetjük várostörténeti érdekességekről szóló írásait. A különböző túrákon elsősorban épületek, lakóházak történetét ismerhetjük meg. A Falk Miksa utcai túra azért is különleges, mert itt viszonylag sok ház lépcsőházába bekukucskálhatunk.
Mivel az I. világháborúban Magyarország elvesztette tengeri kijáratát, a társaság folyami hajózásra tért át, részt vettek a Duna dél-budai szakaszának szabályozásában is, a Kvassay zsilip, a Soroksári- és Hárosi-Duna-ág, a csepeli kikötő építésében. A társaságnak amúgy a Víg utcában is volt egy bérháza, 1920-ban pedig nem nagy kedvvel, de náluk dolgozott József Attila három vontatógőzösön is, melyek közül a Türr Istvánt (a korszakban Tatár volt a neve) még ma is használják, de magántulajdonban van.
A társaság 1912-ben, tengerhajózással foglalkozó, igazán prosperáló időszakában béreli ki a Falk Miksa utcai luxusbérház három alsó emeletét, meglehetősen speciális igényekkel. Polnay Jenő a vezérigazgató, ugyanis özvegy emberként négy gyermekével költözik ide, egy szolgálati lakosztályba, miután felesége nem sokkal korábban szíven lövi magát. Érdekes és szomorú tény, hogy az igazgató egyik leánya, Lucy később szintén boldogtalan házasságot köt, amiből sikertelenül keres apjánál menedéket, és végül ő is az öngyilkosságot választja. Ám Polnay mélységekben és magasságokban gazdag karrierreje és magánélete ezzel még nem fejeződik be, a második világháborúban újabb feladatok várják, 1944-ben ugyanis a Gyermekkert Egylet vezetőjeként közel 400, többségében zsidó gyermek életét menti meg, maga is zsidó származásúként.
A vezérigazgató egy teljes szintet bérel saját használatra, ahol szalonok, kiszolgálóhelyek váltják egymást, minden gyermeke külön-külön szobát kap, míg a neki magának egy emelettel följebb jut sarokiroda, mellette a titkár és az írnok számára fenntartott helyiség, a harmadikon pedig újabb hivatali szobák, a könyvelés, levelezés és más kiszolgáló funkciók kerültek. A vállalat számára rendelkezésre álló hatalmas és elegáns tér a cég anyagi lehetőségeinek szűkülésével párhuzamosan csökken, az Atlantica megszűnésekor már csak néhány szobát birtokolnak.
Azonban ne szaladjunk még ennyire előre. A cégnek a beköltözéskor nagyon jól megy, ezért is fontos, hogy az ide látogató ügyfelek reprezentatív környezetbe érkezzenek. A fontos urakat a sérülékenyebb részeken réz díszekkel fedett kovácsoltvas kapu, hajózással kapcsolatos reliefek és színes ablakok nyűgözhették le. Az ólomüveg ablakon látható virágdíszekben található, a lépcsőház csodás, rózsaszín Zsolnay-csempéjéhez igazodó tulipánok színét pedig arany hozzáadásával érték el. A hivatalosan ötemeletes, de beépített padlásterű épületben modern liftet is elhelyeztek, ezzel elérve, hogy az emeleti lakások ára ne legyen jelentős mértékben kevesebb, mint a földszintieké. A tetőtérben plusz adókedvezmények miatt műteremlakásokat alakítottak ki, amelyek közül egyben sokáig Ferenczy Noémi kárpitművész alkotott. Az Édes Anna világát pedig cselédlépcső, beépített porszívó, a földszinten és az alagsorban elhelyezett kiszolgáló helyiségek, vasaló- és mosószoba idézték.
Az épület sajnos találatot kapott a II. világháborúban, bal szárnyán javítás nyomai láthatók, az eredeti, Fodor házaira oly jellemző korlátok és ajtók ezen a részen nem is találhatók meg. Ennek ellenére a múlt egy csodálatosan megőrzött darabjáról van szó, a gyönyörű homlokzat mögött csodás lépcsőház, a lakásokban pedig, mint láthatjuk, ezernyi történet rejtőzik.
