Bár eddig is ajánlott program volt, mostantól még inkább az lesz: Pesterzsébet is megkapta a maga hol árnyas, hol napfényes, az egész családnak kikapcsolódást és aktív pihenést biztosító partrészét, a Duna sétány első – a pesterzsébeti strandtól egészen a sporttelepekig tartó –, 600 méteres szakaszát. A bringával, autóval és tömegközlekedéssel is kényelmesen és jól megközelíthető Duna-parti parkban lehet sportolni, ejtőzni, enni-inni, de találunk itt modern vizes játszóteret, sőt közösségi kertet is.
Ha a Gubacsi hídtól elindulunk déli irányba a Kis-Duna mentén, a parton szép, vadregényes sétában lesz részünk: előbb a pesterzsébeti szakasz, majd a soroksári jön, és ha még bírjuk, tehetünk egy kört a Molnár-szigeten is. Hangulatos, vadregényes és hosszan elnyúló partrész ez, aminek rendezése már régi terve a kerületi és a fővárosi önkormányzatnak. Most pedig elkészült az első, pesterzsébeti rész felső szakasza, ami a Gubacsi híd lábától indul Soroksár és a Molnár-sziget irányába, dél felé, és a játszótérnél, valamint a közösségi kertnél ér véget, ahol kezdődnek a vízisport-telepek.
Bringával a területre nem lehet begurulni – még akkor sem, ha tolja az ember –, viszont minden egyes bejáratnál több kerékpártárolót is felállítottak, ráadásul a sétányt kamerával megfigyelik, szóval nyugodtan és biztonságban ott lehet hagyni a kétkerekűt, akár több órára is, amíg két lábon bejárjuk a sétányt, és akár programozunk is, nem csak szétnézünk. Érkezhetünk Csepelről, a Gubacsi hídon keresztül, vagy Pestről, a Soroksári úton, mert az érinti a hidat, aminek a pesti oldalának a lábánál kezdődik a sétány, ami mágnesként vonzza magához az embert, és ami a hídról szemlélve tökéletesen belátható.
A strand mellett induló Duna sétány párhuzamosan halad a Vízisport utcával, csak közvetlenül a folyó partján. 600 méter talán nem olyan sok, viszont annyi a látnivaló és a kipróbálásra okot adó dolog, nem beszélve a vendéglátó-ipari egységekről, hogy haladás közben meg-megáll az ember, hogy szétnézzen, megnézzen, használjon vagy csak leüljön. Elhaladunk a Duna Garden hotel és étterem mellett, majd egy evezősklubház jön, utána pedig a VakVarjú csónakház. Az utolsó szakaszra jut a Zöld Duna Futball Centrum, majd a vizes játszótér és a még kialakítás alatt álló közösségi kert.
A sétány kifejezetten jól felszerelt: a padok, asztalok, napozóágyak, pihenőháló és ivókutak mellett széles stégekkel és úszóművekkel is bővült, de elhelyeztek pár okospadot is, megújult a játszótér, és fedett szabadtéri edzőrész is kialakításra került.
A sétány kifejezetten jól felszerelt: a padok, asztalok, napozóágyak, pihenőháló és ivókutak mellett széles stégekkel és úszóművekkel is bővült, de elhelyeztek pár okospadot is, megújult a játszótér, és fedett szabadtéri edzőrész is kialakításra került.
A Duna sétány most átadott, első szakasza a nyugalom szigete, ami nemcsak arra alkalmas, hogy aktívan pihenjünk, hanem arra is, hogy békésen elmerüljünk a természet látványában vagy akár önmagunkban.
A Duna sétány azonban nem használható a nap mind a 24 órájában: a nyári időszakban, ami május 1-jétől szeptember 30-ig tart, reggel 6-tól este 10-ig látogatható, míg a téli időszakban – október 1. és április 30. között – reggel 7-től este 8-ig. A biztonság érdekében pedig nemcsak kamerák, de biztonsági szolgálat is vigyázza a Duna sétány rendjét.
Aki igazán bevállalós, vagy netán kerékpárral tekerne el a Duna sétányhoz, annak ajánljuk a továbbhaladást a folyóparton, és akkor egész remek kis hétvégi program hozható ki a területből. A sétány végénél egy rövidebb szakaszon ugyan nem tudunk továbbmenni közvetlenül a víz mentén, néhány 100 métert így a Vízipsort utcában kell megtenni. Ám a Halas Guszti előtt – ami április 1-jén nyit, hisz közeleg a nyári szezon – újra letérhetünk a partra, és egy, még kiépítetlen, vadregényes földúton haladhatunk tovább, egészen a Molnár-szigetig. Egyszer majd ebből a szakaszból is sétány lesz, bár, bevalljuk, nekünk nagyon tetszik így, a természet által megformáltan is.