Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Látnivalók és kultúra

Édes-bús panelnosztalgia – Darabos Évivel, a Pá kis panelom! animációs film rendezőjével beszélgettünk

A panel erkélyéről monolitként lezuhanó betonkönnycsepp, egy zsemleszínű óriástacskó hátán boltba siető néni, a biciklist elnyelő hatalmas szotyi, Kukac úr és Bubi bácsi – csak pár ikonikus alak és jelenet Darabos Évi animációs filmrendező Pá kis panelom! című kisfilmjéből. A gyerekkori nosztalgiát szürreális elemekkel ötvöző animáció 2019-es bemutatása óta számos hazai és nemzetközi filmfesztivál rangos díját hazahozta.

A Pá kis panelom! Észtországtól Japánig beutazta a világot, ahol hol a panelnosztalgia, hol az édes-bús felnövéstörténet érintette meg a nézőket. Évivel az animációs alkotófolyamatról, a telepek iránti rajongásról, paneléletről, filmes kulisszatitkokról és persze Budapestről beszélgettünk, miközben bejártuk az újpesti tömböt, mely a film legfőbb ihletője volt. 

Március 17-én 18:00 órától a Madhouse Street Gallery rendez filmvetítést és kiállítást az Anker közben, ahol a film illusztrációinak megvásárlásával az Egy Sima Egy Fordított Egyesületet támogathatjuk.

We Love Budapest: A Pá kis panelom! animációs filmet mi 2019-ben láttuk először, amikor ezzel diplomáztál a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mesterképzésen. Már akkor is rajongtunk érte, de kezdjük az alapoknál. Hogy lesz valakiből animációs rendező?

Darabos Évi: Mindig is szerettem rajzolni, de 14-15 éves korom körül pont ide Újpestre – ami a Pá kis panelomat inspirálta – kezdtem rajzszakkörre járni. Kezdetben a grafika érdekelt, aztán elmentem a MOME nyílt napjára, ahol először találkoztam azzal, hogy az animáció sokkal több lehet annál, mint amit a gyerekeknek szóló rajzfilmekben látunk. Utána rájöttem, az érdekel, hogyan tudom megmozgatni a rajzaimat, és ezzel egész világokat teremteni. Nekem a grafika olyan, mint a mono hangzás, az animáció pedig maga a Dolby Sorround. Rengeteg lehetőséget láttam benne, és elkezdtem falni az animációs fesztiválokat és filmeket. Aztán jöttek a sikertelen felvételik... Sokadik próbálkozásra vettek fel a MOME-ra, de közben folyamatosan képeztem magam. Az alapképzés után viszont már egyenes út vezetett az animációs mesterszakra, ahol 2019-ben diplomáztam, közben pedig elvégeztem a tanárszakot is. Most felvételi előkészítőket tartok, három csoporttársammal pedig megalapítottuk a saját stúdiónkat, a Hen Animationt.  

WLB: A paneléletről mindenkinek van egy sztorija, sokan ott nőttünk fel, de legalább volt egy haverunk a suliból, aki ott lakott, és lehetett vele bandázni. Neked honnan jött az ötlet, hogy pont a paneleket helyezed a diplomafilmed fókuszába?

D. É.: Angyalföldön, a Gyöngyös utcai panelek között voltam gyerek, ott nőttem fel, később pedig a nővéremmel együtt költöztem az újpesti tömbök egyikébe, ez volt az első önálló fészkünk, ahol magunkra voltunk utalva. Közel hét évig laktam itt, rengeteg emlék köt ide. Ráadásul órákig tudtam csavarogni a panelek között a suliból vagy a munkából jövet. Mindig jóleső nyugalom fogott el, amikor megérkeztem ide, szinte felért egy meditációval. Megfogtak azok a kontrasztok, amiket a panelek között tapasztalhatunk, egy robusztus kockában emberek ezrei élnek, mindenki önálló karakter, akik tele vannak sztorikkal. Amikor arról volt szó, hogy miről készítsem a diplomafilmemet, rájöttem, hogy engem mindig is foglalkoztatott a panelélet, erről tudtam akkor vizuálisan a legtöbbet mesélni.  

WLB: A Pá kis panelom! úgy kezdődik, hogy búcsút kell venned az újpesti panellakástól, majd szürreális események egész sora kezdődik. Voltak a panelek között olyan élményeid, melyek ezeket a fordulatokat ihlették?

D. É.: A Semsey parkban, ahol a lakás volt, egy hatalmas, zölden burjánzó grund terül el a rengeteg beton között, ami szintén egy érdekes kontraszt. A filmbe konkrétan nem került bele, de az egyik kedvenc történetem, hogy egyszer, egy majális alkalmával vurstli költözött a park közepére. Még a reggeli kávémat sem ittam meg, amikor elhúztam a függönyt, és megpillantottam egy óriáskereket, nagyon pöpec volt, de közben mégis teljesen szürreálisan hatott a panelek között. A környék pedig tele van csupa izgalmas karakterrel. Élénken él bennem még a Gyöngyösi utcai panelből egy néni emléke, aki folyton a zsemleszínű tacskóját sétáltatta, egészen kiskoromból maradt meg, talán még kicsit féltem is tőle. Aztán persze sok más tacskós nénivel találkoztam, ez a karakter aztán a filmbe is bekerült. 

WLB: A sok ötlet között, hogy találtad meg a végső stílust az animációhoz?

D. É.:
Sokat jegyzeteltem a paneles élményeimről, ami először vizuálisan egy minikiadvány formájában kelt életre, amit Zsebpanel névre kereszteltem. Ez nagyon jó volt arra, hogy különböző technikákat próbáljak ki és rendszerezzem a gondolataimat. Már rég rajzoltam manuálisan, úgyhogy elkezdtem az ötleteimet cerkával, festékkel, krétával, fotómontázzsal formába önteni, hogy végül a sok irány között megtaláljam a megfelelő vizuális nyelvet a filmhez.  

WLB: A gyerekkori élmények, az első önálló lakás tapasztalatai, a panelek közötti barangolások adták az ihletet, amit a rendszeres jegyzetelés fogott össze, ezek mellett végeztél más előtanulmányokat is?

D. É.: A szakdolgozatomban a filmekben megjelenő paneléletet vizsgáltam, amihez készítettem egy kérdőívet is, ahol arra voltam kíváncsi, hogy másoknak mit jelent panelban lakni. Sok aspektusra rákérdeztem, de a legfőbb tanulság az volt, hogy ugyan nagyon jó a panel, de azért elköltözni is jó lenne. Ez rávilágított arra, hogy mint nekem is, sokaknak a panellakás egy átmenet, ami aztán a Pá kis panelom! alapját is adta, hogy ott kell hagynom az első fészkemet. Ez is egy olyan ellentét, ami már tudat alatt is megragadott, kicsi-nagy, zöld-beton, menni-maradni… 

WLB: A mókás karakterek mellett maga a panel is életre kel. Hogy láttad meg a fantáziát a nagy kocka tömbökben?

D. É.: A panelek formavilága nagyon adta magát, könnyű volt építkezni a téglatestből, és formálni a képzeletemben, eljátszottam a gondolattal, hogy mi történhet ezekkel a tömbökkel, és ez a formajáték a filmben is visszaköszön. Hol egy egész hegyoldalt szabadítottam a panel oldalára, hol elcuppantottam a földtől, és megmutattam mi van alatta, hol pedig áttranszformáltam őket más geometriai testekbe. Nagyon izgalmas volt ezzel játszani, és az elsőre unalmasnak tűnő téglatestek mögé és alá nézni.

WLB: A Pá kis panelom! egyszerre szatíra, felnövéstörténet, szürreális sci-fi és egy nagy adag nosztalgia, mégis nagyon logikus rendszerben, jól összerakott történetet látunk 9 perc alatt. Hogyan állt össze végül a sok kis mozaik egy kerek egésszé?

D. É.: Fontos volt, hogy kitörjek a saját nézőpontomból, és ne akarjam túlidealizálni a paneléletet, mert az, ami az én kis rózsaszín buborékom, az másoknak egy szürke kocka. Ezért is van a filmnek egy keserédes hangulata. Formailag nagyon vicces, de mégis vannak benne szórakoztatóan keserű részek, amik elgondolkodtatnak. Például amikor Kukac úr hullafáradtan hazamászik az aktatáskájával, vagy amikor Bubi bácsi kinéz az ablakon és annyira elvágyódik innen, hogy a felsőteste egy buborékban kiszippantódik a panelből. A történet szempontjából pedig kezdtek összeállni a mozaikok, de ehhez el kellett telnie egy fél évnek. Végül elkészítettem a storyboardot, meglett a film íve, majd egy kis csapat elkezdett dolgozni a filmen, akik szuper ügyesek voltak, és örökké hálás leszek nekik.

WLB: Hogy kell elképzelni ilyenkor a csapatmunkát, milyen feladatok vannak egy animációs film elkészítésénél? Mi volt a legnagyobb kihívás?
 
D.É.: A rendezés önmagában óriási kihívás volt. Amellett, hogy fejlesztettem a sztorit és a karaktereket, igyekeztem összefogni a csapatot. Beindítottam a részfeladatokat, és amikor megvoltak az alapok, akkor már ki tudtam adni a munkát. A karakterek mozgatásához, az animáláshoz, az effektanimációkhoz és a hátterek elkészítéshez is kellett a csapat. De hatalmas lendületet adott a film vágója, Czakó Judit is, aki talán előbb megértette, mit akarok, mint én. Végül még a családomat is behúztam, például a film elején apukám hangját lehet hallani. A hanggal egyébként is nagyon sokat dolgoztunk, a hangmérnökkel kijöttünk ide a Semsey parkhoz, és sokáig vettük az atmoszférát. Az egyik legnagyobb kihívás pedig a hátterek elkészítése volt. Ez volt az első nagy látványtervezésem az egyetem alatt, és hát miért is ne egy közel 9 perces filmmel kezdjem? De végül minden összeállt, és a diplomavetítésen pozitív visszajelzéseket kaptam, aztán beindult a fesztiválozás.  

WLB: A Pá kis panelom! számos díjat hazahozott, járt a film Barcelonában, Argentínában, Japánban, Londonban, és még számos helyen, és persze itthon is nagy sikere van. Melyik elismerésre vagy a legbüszkébb?

D. É.: Először Ottawában díjazták a filmet, egy nemzetközi animációs fesztiválon, ahol egész hihetetlen módon a Pá kis panelom! megkapta a legjobb designnak járó díjat. Ez nagyon nagy elismerés, hiszen ez az egyik sarkalatos pontja a filmnek, és ez volt az első nagyobb látványtervezésem. Hazai fronton pedig annak különösen örültem, hogy szerepelhetett az Anilogoue-on, mert ez volt Budapesten az a fesztivál, ahol először láttam olyan animációkat moziban, ami később engem is arra inspirált, hogy ezzel foglalkozzak. A miskolci Cinefesten pedig a CineNewWave kategóriában nyert a film, illetve ott kaptam meg a Dargay Attila-díjat is, melyet kifejezetten az animációsoknak, évente egyszer osztanak ki, így ez szintén óriási megtiszteltetés volt.

WLB: Az Újpesti lakótelep Budapest, sőt Magyarország legnagyobb lakótelepe, közel 17 000 panellakás található itt, szinte város a városban. Arról már meséltél, milyen volt itt lakni, de mi az, ami még inspirál Budapesten? Mik a kedvenc helyeid?

D. É.: Ugyan imádok a panelek között sétálni, és a Pá kis panelom! készítése során sok más lakótelepet is bejártam, de Budapest más részein is nagyon szeretek csavarogni. A magas helyek különösen vonzanak, ahonnan lenézhetek a városra. Most a Margit-sziget környékén lakom, ma már az jelenti a kikapcsolódást, ha oda kimehetek sétálni, futni, vagy csak úgy lenni. A paneles időkből pedig az újpesti Horváth cukrászda a kedvencem, ahol most beszélgetünk, de a Go-go hami is felüdülést adott anno, amikor az éjszakából jöttem haza. A belvárosban pedig a Pótkulcs az egyik kedvenc helyem, de a Habos Gofri, a Bors Gasztrobár és a Spicy Fish is benne van a top 10-ben. Na meg a régi Dürer és az A38! Ráadásul a kézműves sörök nagy kedvelője vagyok, így különösen nagy öröm, hogy március 17-én pont egy ilyen helyen, a Madhouse-ban nyílik kiállításom, ahol a Pá kis panelomat is meg lehet nézni.  

A Pá kis panelom! egy szürreális, sokunk számára ismerős nosztalgikus utazás a magyar panelek közé, amelyből néhány kedvenc motívumot március 17-től a Madhouse közönsége és az Anker köz járókelői is szemügyre vehetnek. A Madhouse Street Gallery kiállításán látható képek megvásárolhatóak lesznek, amelynek bevételét az Egy Sima Egy Fordított Egyesületnek ajánlják fel, amely a fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek inkluzivitását tűzte ki célul.

Március 17-én 18:00 órakor a kiállításmegnyitón a Pá kis panelom vetítésére is sor kerül, ahol megnézhetitek a filmet.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Kultúra

Oscar-nap a Művészben

Március 11-én 96. alkalommal díjazza az előző év legjobb filmjeit és filmeseit az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia. Nincs is jobb hangolódó program a gálára, mint a március 10-ei Oscar-nap a Művészben, amikor 13 órától estig jelölt filmeket nézhetünk meg.

Kultúra

Janikovszky-est a vaksötétben – avagy a lemez két oldala

A Bodor Tibor Kulturális Egyesület közreműködésével március 13-án a Lurdy Moziban egy egyedülálló képzeletszínházi előadásban lesz részünk, A lemez két oldala címmel: Janikovszky Éva írásainak segítségével teljes sötétségben, csak a hangokra és szavakra koncentrálva fedezhetjük fel mindennapjaink rejtett oldalait.

Kultúra

Mai Manó fotográfiái

A PaperLab Galériában kiállított 50 fotóból álló, ingyenesen megnézhető válogatásban olyan alkotásokat láthatunk, amelyeket Mai Manó fotográfus a budapesti műtermeiben készített a századforduló környékén.

Neked ajánlott

A