Tavaly még online zajlottak az események, idén azonban ismét élőben rendezik meg a turisztikai rendezvényt február 24. és 27. között. Az izgalmas városnézéseket busszal, hajóval és villamossal tartják majd, de lesznek séták is. Bár annyi program most még nem lesz, mint a járvány előtti időkben, de azért így is bőven lesz miből válogatni. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.

Budapest, sőt az egész ország még csak most ocsúdik fel a pandémiából, a vendéglátás és a turizmus egyelőre az erejét gyűjti, nem állt még talpra teljesen. A február 24. és 27. között megrendezésre kerülő idegenvezetők világnapja – ami nem egy nap, hanem négy – is a folyamat felgyorsítását tűzte a zászlajára, hogy fellendítse a hazai turizmust. Idén 50 különféle program közül választhatnak az érdeklődők, ám a nagyrészt ingyenes városnéző túrákon való részvétel regisztrációhoz kötött.

A különlegességekkel és épületbejárásokkal teli tematikus sétákon többek között szó lesz a Duna gazdaságélénkítő szerepéről és az egykori ipari negyedek fejlődéséről, megújulásáról és funkcióváltásáról is. Újdonság, hogy buszos városnézések indulnak a Wekerletelepre, az egykori Óbudai Gázgyár területén működő Graphisoft Parkba, Kőbánya egykori iparközpontjába és Újpest ipari körzetébe. Szintén idén tartanak először városnézést különjárati villamossal, ami az 1-es vonalán Óbudától Kelenföldig tart majd, természetesen szakértői idegenvezetéssel.

A részletes programot, valamint a regisztráció lehetőségét itt találják az érdeklődők.

Forrás: turizmus.com 

Címkék