Közeleg a Valentin-nap, amit többféleképpen lehet ünnepelni: romantikus programmal, vacsorával, meghitt beszélgetéssel. Mi lenne, ha mindezt ötvöznénk? A 2021 júliusában debütált Grand Hotel Esztergom különleges Valentin-napi ajánlattal is készül, hogy egy kicsit elvonulhassatok a világ zaja elől. Irány a Dunakanyar!

Az év egyik legkevésbé várt hónapja a február: még benne vagyunk a télben, nem ér el annyi napsugár, amennyire szükségünk lenne, de azért ott lebeg a szemünk előtt, hogy közeleg a március és a tavasz is. Lelkesítő továbbá a szerelmesek ünnepe is, Valentin-napon érdemes kidugnunk az orrunkat és valamilyen emlékezetes programmal kényeztetni a párunkat és magunkat is. 

Helló, Grand Hotel Esztergom!

A Dunakanyar fővárosa Esztergom, az év minden szakaszában ideális kirándulóhely: a klasszicista bazilika, az esztergomi vár, a dzsámi bejárása is jó programnak bizonyul, ha pedig a város legszebb arcát szeretnénk látni, elég csak átmenni a Mária Valéria hídon Párkányba, hogy mindent egyben szemlélhessünk. 

2021 júliusától új időszámítás kezdődött a város turisztikájának életében: megnyílt a Grand Hotel Esztergom, a Continental Group üzemeltetésében, ezzel egy egészen új szintet képviselve az esztergomi szálláshelyek között. A világszínvonalú szálloda négycsillagos minősítést visel, csupán 1,5 kilométerre tőle helyezkedik el a bazilika, amire pompás a rálátás a Superior, a Superior Plus, a Prémium Superior, a Deluxe és a Superior összenyitható szobatípusok zöméből. 131 szobát és 18 luxuslakosztályt jegyez. 

Wellness a köbön

Saját wellnessrészlege minden igényt kielégít: a panorámás tetőtéri Day Spából az egész város megcsodálható. Ez egy kisebb befogadóképességű spa, mely vállalja a szerethető „kizárólag felnőtteknek” besorolást, hogy a pihenés zavartalan, relaxáló lehessen.

A szaunavilágban gőzkabint, finn szaunát, privát jakuzzikabint, infraszaunát, bioszaunát és egy csupa egészséges frissítőt kínáló Day Spa Bart is találunk. Ez az élmény abszolút szakít a hétköznapokkal, új dimenziókat nyit a kényelem és a wellness területén. Az Aquasziget Élményfürdő egy kőhajításnyira található a Grand Hotel Esztergomtól, ahova a korlátlan belépést a szobaár tartalmazza. 

Pingpongparti után egy jó borjúbécsi

Akinek a pihenés aktívan értendő, a 700 négyzetméteres rekreációs térben sok lehetőség közül választhat: gamer PC, Playstation, lézermezős játék, léghoki, pingpong, csocsó vár – pároddal pár órát rászánhattok egymás kihívására. 

A szálloda étterme is fontos állomás: látványkonyhán készülnek a hazai alapanyagokra építő, ám erősen nemzetközi ihletésű ételek. Aktuális menüjükön helyet kap a vörösborban abált kacsamáj fügével és vajas kaláccsal, a szarvasraguleves vargányával és friss tárkonnyal, főételképp pedig akár egy igazi borjúbécsit is rendelhetünk, melyhez snidlinges burgonyasalátát kínálnak.

Valentin-nap a Grand Hotel Esztergomban

Február 11. és 20. között exkluzív Valentin-nap-csomagokkal szólítja meg a szálloda a szerelmeseket: az összes típusú szoba közül választhatunk, igényeinkre szabva. Az egyedi belsőépítészeti megoldásoknak köszönhetően és a hotel stílusához igazodva az összes szoba élményszerű állomása lesz a közös pihenésünknek. A csomagban bőséges büféreggelit és vacsorát kínálnak, a Day Spa szolgáltatásait pedig pihe-puha bekészített köntös és papucs teszi még kellemesebbé. Az ünnepi üdvözlőital és az egyelőre még titkos romantikus meglepetés is a Grand Hotel Esztergom ajándéka. 

Minden napra készülnek egy-egy exkluzív programmal is: élő zenés estek, reggeli panorámás jógaóra, moziest teszik még változatosabbá a náluk töltött időt. 

Február 13-án, vasárnap pedig a hotel szállóvendégein kívül minden ínyencnek elérhető lesz a Valentin-napi brunch, ami egy extra napkezdés és randialkalom egyben. 12-től 15 óráig elérhető, welcome drinkkel, két lehetőség közül választva: italcsomaggal vagy anélkül. Patai Lajos „Lali”, az étterem konyhafőnöke jóvoltából emlékezetes, érzékeket megszólító brunchra számíthatunk, élő zenés kísérettel. 

Címkék

Elérhetőségek

Grand Hotel Esztergom 2500 Esztergom, Táncsics Mihály u. 7. Facebook-oldal Weboldal