Érdemes útra kelni és bebarangolni a II. kerületet, mert a magyar kultúra napja óta olyan kiegészítő táblával gazdagodott 44 utcatábla, amelyen akár József Attila-, Szerb Antal- vagy Petőfi-idézeteket is olvashatunk.

A magyar kultúra napja alkalmából a II. kerületi önkormányzat kiegészítő táblát helyezett el minden olyan közterülettábla alá, ami kulturális életünk valamelyik fontos szereplőjéről kapta a nevét. Ezeken a táblákon idézeteket olvashatunk például József Attilától, Arany Jánostól, Kölcsey Ferenctől vagy Mikszáth Kálmántól, de még azt is megtudhatjuk, hogy mikor és milyen alkalomból nevezték el róluk a közterületet. Sőt, ha telefonunkkal beolvassuk a táblákon lévő QR-kódot, akkor az adott alkotó munkásságáról és életéről is olvashatunk történeteket. 

„49 közterületünk viseli fontos alkotók nevét, ebből 44 helyszínen már elhelyeztük a kiegészítő táblákat. Három helyszínen még nem avattuk fel az utcatáblákat, két helyszínen pedig kiegészítő munkákra lesz szükség a felszereléshez, de a táblák természetesen ide is kikerülnek, legkésőbb az adott utcák vagy terek ünnepélyes táblaavatóján” – olvasható a II. kerület oldalán.

Címkék