We Love Budapest: Elég merész és nem mindennapi vállalás körbesétálni Budapest kerületeit. Hogyan jutott az eszedbe?
Balázs Jenő: A II. kerületben lakunk, amit már szinte teljesen végigsétáltam és felfedeztem. Gondolkodtam, hova menjek új látnivalókat és élményeket szerezni. Nézegettem a térképet, és szemet szúrtak az egyes kerületek határai. Már korábban is töprengtem azon, hogy milyen koncepció mentén haladva ismerhetném meg jobban a város kerületeit. Végigsétáljak a főutcájukon? Vagy csak random elinduljak erre-arra? Akkor jött az ötlet: végiggyaloglok valamennyi kerület határvonalán.
WLB: Szükség volt bármilyen előzetes felkészülésre, mielőtt belevágtál a nagy kerülethatár-sétába?
B. J.: Elmentem egy térképboltba, és vettem egy olyan Budapest-térképet, amin pontosan jelölve vannak a kerületek határai. Apró érdekesség, hogy ezen több déli kerület széle is
hiányzik. Egyszerűen nem fértek már rá a térképre. Más előkészületre nem volt szükség, sőt, kifejezetten vártam, hogy melyik kerület mivel lep meg.
WLB: Sorban haladtál az I. kerülettől a XXIII.-ig, vagy más volt a koncepció?
B. J.: Rövid gondolkodást követően arra jutottam, hogy a legkisebbekkel kezdek, hogy ha van valami olyasmi, amire a többi kerületben is figyelnem kell, az már az elején derüljön ki. Úgyhogy az I. és az V. kerülettel kezdtem. Utána pedig mindig a hangulatomtól függően választottam ki a következőt. A legnagyobbakat hagytam a végére.
WLB: Egy kis statisztika: összesen hány kilométert és hány lépést tettél meg?
B. J.: Csak saccolni tudok, mert kezdetben sajnos egyáltalán nem mértem, aztán meg mértem ugyan, de közben telefont cseréltem, és elvesztek a régi adatok. De nagyjából 4-500 km-t mehettem összesen, ami 400-500 ezer lépés, ha egy lépés egy méter. Ez azért a híres „másfél millió lépés”-nek a harmada.
WLB: Átlagosan hány napig tartott, amíg körbesétáltál egy-egy kerületet?
B. J.: Az V. kerületet 2 óra alatt kerültem meg, a – szerintem – legnagyobbat, a XVII. kerületet pedig 8 óra 22 perc alatt, de két napra elosztva, összesen 42 km volt a táv. A leglassabban a III. kerület ment, három nap kellett hozzá, mert egyszer például nem tudtam átkelni a 10-es úton, akkora volt a forgalom. És hát szerintem tilos is ott átmenni, ahol kellett volna. A II. kerületet is három körben sikerült teljesítenem. Télen pedig a korai sötétedés miatt több órával lecsökkent az az idő, amit a távok teljesítésére fordíthattam.
WLB: Milyen gondokkal, problémákkal kellett menet közben szembenézned?
B. J.: Ami bizonyos kerületekben nehézséget okozott, az a határvonal megtalálása és követése volt. Térképen még egyszerűnek tűnik, de egy erdőben, egy réten vagy a nagy utak mentén már okozott nehézségeket. Vagy volt (a XIX. kerületnél), hogy nagyon meleg napon indultam el, és szenvedtem a napsugaraktól. Olyan is előfordult, hogy a lábujjam véres volt, amikor este levettem a zoknit.
WLB: Mennyi ideig tartott végigjárni mind a 23 kerületet?
B. J.: 2018 tavaszán kezdtem, és 2022. január 16-án fejeztem be. Nyáron az említett hőség miatt ritkábban indultam el, esős időben vagy nagy hidegben pedig sosem. 2020-ban a Covid-helyzet miatt alig mozdultam. De egyébként is ráérősen teljesítettem a projektet, nem a kilométerek vagy az órák voltak fontosak számomra, hanem hogy minél többet lássak az út során.
WLB: Mi volt a legizgalmasabb élményed a kerülethatár-túra során?
B. J.: A teljesen ismeretlen részek voltak a legizgalmasabbak, mert fogalmam sem volt, mi vár a következő sarkon, a következő dombnál. Az M0-s autópályán vagy a vonatsíneken átjutni sem volt izgalommentes. Soroksáron pedig már kezdett sötétedni, amikor derékig érő gazban törtünk előre. Ami nagyon izgalmas volt még, hogy Térey János költő, akit személyesen is ismertem, két kerületnél – Csepel és a XVI. – csatlakozott hozzám. Lenyűgöző elme és személyiség volt, így mellette egy percet sem unatkoztam, egy két lábon járó lexikon volt, aki ráadásul csodás képekben tudott fogalmazni. Pár hónapja azt álmodtam, hogy újra az utcákat járjuk ketten.
Az egyik legkedvesebb emlékem pedig a XVIII. kerületi Szemeretelephez kötődik. Megálltam az egyik kerítésnél, hogy lefotózzam. A kerítést pár méterenként kis, fémből készült galambok díszítették. A kertben dolgozó idős bácsi meglátott, és odajött hozzám. Kérdeztem tőle, hogy lefotózhatom-e a kerítést. Mire ő nagyon kedvesen elmesélte, hogy 1984-ig postagalambokat tartott, majd amikor ezzel fel kellett hagynia, a kerítésen megörökítette a szívének oly kedves állatait. Róla is készítettem egy fotót, néha előkeresem és megnézem – annyira megkedveltem azt a bácsit és a galambjait.
WLB: Lehet markáns különbséget tenni határok alapján az egyes kerületek között?
B. J.: A XIX. és a XX. kerület eléggé más a határ két oldalán, de markánsabb különbségeket inkább a kerületeken belül láttam, elég, ha a IX. kerület két végére gondolunk, a Ráday utcára és a Határ útra. Vagy mondhatom Soroksár két szélét is, a Horgász partot és a Pesterzsébeti temetőt.
WLB: Azt feltételezi az ember, hogy jártál olyan vidékeken is, ami a senki földje lehet. Voltál veszélyben vagy rizikós helyzetben?
B. J.: Sok senki földjén jártam, illetve jártunk – a kerületek felét egyedül, a másik felét barátokkal jártam körbe. A XVI. kerületben egy ilyen, kies vidéken baktattunk épp, amikor egyszer csak felbukkant mögöttünk egy nagy terepjáró. Megállt mellettünk, ablak le, és kérdezték, hogy mit keresünk itt, mert ez magánterület. Mondtam, hogy megkerüljük a kerületet. Látszott rajtuk, hogy bolondnak néznek minket, barátságosabb hangra váltottak, és mondták, hogy el kéne hagynunk a területet. Egyszer pedig az M0-son kellett átjutnunk, Pécel és a XVII. kerület határánál, és már kezdett sötétedni. Végül találtunk egy átjárót az út alatt, amolyan Cormac McCarthy-s hangulata volt a helynek. Szerencsére még a teljes sötétség előtt elértük a Pesti úti buszmegállót. Amúgy pedig egyedül a csaholó kutyáktól tartottam, de szerencsére velük végül nem volt gond.
WLB: Melyik kerület volt a legizgalmasabb, és melyik kevésbé érdekes?
B. J.: Az V. kerület volt a legkevésbé érdekes, de csak azért, mert azokat az utcákat már elég jól ismertem. Leszámítva a rakparti lépcsőket, az érdekes élmény volt – ha a rengeteg szemetet nem veszem figyelembe. Egyébként az összes kerületet nagyon szerettem, mindegyiket más miatt. Annak nagyon örültem, amikor egy kerület meglepett, például Csepelen a Kolonics sétány: hosszú kilométereket tud menni az ember úgy, hogy szinte csak fák, növények, a Duna, vízimadarak, kenusok és kajakosok veszik körül. Volt egy kis bisztró az egyik sporttelepen, ott le is ültünk egy hideg sörre Téreyvel. A Tétényi-fennsík is levett a lábamról. Az Üllői út legvégét is nagy élmény volt
látni. A IV. kerület hangulata is nagyon bejött, a végén van egy kis patak meg sok zöld. Amikor a határától visszanéztem, azt láttam, hogy a Megyeri hídig is még vagy fél óra séta lesz a Váci úton. A végcél viszont az Újpesti vasúti híd volt, közel Újpest-központhoz.
WLB: Volt bármi olyan felfedezés, ami átszínezte a Budapestről benned élő képet? Volt „ezt se gondoltam volna” érzésed?
B. J.: Az elején nem gondoltam, hogy ekkora szerelemprojekt lesz. Rengeteget fotóztam, gyakran vissza kellett fognom magam, nehogy lemerüljön a telefonom már a séta közepén. Teljesebb lett a bennem élő Budapest-kép. Számos fehér folt eltűnt, és most már tele vagyok képekkel, hangulatokkal, emlékekkel. Ami még meglepett, és gyakran tetszett is (noha inkább szomorú a dolog), hogy elég sok helyen úgy éreztem magam, mintha megállt volna az idő sok évtizeddel korábban. Mintha valami skanzenben jártam volna.
WLB: Ha valaki utánad csinálná, mit tanácsolnál? De úgy is kérdezhetném: mivel ajánlanád másoknak, hogy kövessék a példádat?
B. J.: Azoknak ajánlom, akik szeretik az apró részleteket, akiket nem csak a sztárépületek vagy a mesebeli tájak érdekelnek. Elkezdhetik egy kis kerülettel vagy a saját kerületükkel, esetleg a szomszéd kerülettel, de akár a legmesszebb esővel is.
WLB: Ha valami összefoglaló konklúziót kéne mondani, mi lenne az? Volt-e bármi nagy megvilágosodás, felismerés?
B. J.: Először is az, hogy minden perce megérte, nagy élmény volt, sokkal többet kaptam az egésztől, mint amire számítottam. Másodszor az, hogy teljesen beleszerettem ebbe az ún. városfelfedezés dologba. Annyira, hogy bárhol kitehetnének ma a városban, az országban, azonnal elindulnék felfedezni a környéket, mert azt tapasztaltam a projektem során, hogy – és most Saly Noémit idézem – ha elég közelről nézed, akkor minden érdekes. Az is konklúzió, hogy Budapest elképesztően sokarcú város, gyakran egyetlen utcán belül is olyan, mintha más országokban járna az ember. Illetve a külvárosokban szép fokozatosan felismertem és megfogalmaztam magamnak, hogy nagyon érdekel, mennyiféle kert(filozófia) van a városban. Mára a gardenspotting (nem tudom, van-e ilyen szó) a mindennapjaim része lett.
WLB: Most, hogy ez a több évig tartó projekt lezárult, van-e újabb terved, lesz-e következő sétavállalás?
B. J.: Az egyik barátommal, aki több kerületbe is eljött velem, abban maradtunk, hogy néhány kerületbe még visszamegyünk, de már nem a határra, hanem csak úgy felfedezni a belső részeket. Elsőnek Budafokra megyünk. De a Pest környéki települések is érdekelnek: Fót, Kistarcsa, Pécel, Maglód, Gyömrő, Gyál stb. Ezeket még kevésbé ismerjük, mint a legtöbb kerületet.
