Szeptember 9., csütörtök
Brain Bar
Szeptember 9-én és 10-én új helyszínen, a budapesti Millenárison vár minket a Brain Bar a világ minden pontjáról érkező előadókkal, zenei és művészeti produkciókkal, food truckokkal – és a jövő legmenőbb álláslehetőségeivel. Idén kifejezetten azokat a kulturális értékeket és technológiai megoldásokat állítják fókuszba, amelyek a globális hangzavarban is biztosítják a tartalmas életet, az értelmes munkát és a jó minőségű emberi kapcsolatokat.
További infók
Kraft Sörfesztivál
Utoljára 2018-ban volt Kraft Sörfesztivál, avagy a kraft sörök rendes évi seregszemléje. A Budapest Beer Week csapata idén az új Dürer Kertbe szervezte az eseményt, ahova 20 hazai és 8 külföldi sörfőzdével robbannak be szeptember 9. és 12. között. A Kraft Sörfesztivál egy olyan, külföldi és régiós neveket is felvonultató nagy sörös ünnepély, ami inkább a hazai fogyasztókat célozza meg és a magyar kraftsör-főzdéké a főszerep.
További infók
Hullámtörés-lemezbemutató
A Lázár tesók Hullámtörés című nagylemezének első élő bemutatója Budapesten teljes, nagyzenekaros felállásban szeptember 9-én 19:30-tól hallható az A38 koncerttermében. Előttük vendégként fellép boebeck, vagyis Andl-Beck Boróka pécsi dalszerző-énekes.
További infók
Szeptember 10., péntek
Őszi Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show
Szeptember 10. és 12. között jön az Őszi Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show a Kincsem Parkba. A Food Truck Show elsődleges célja, hogy egy időben és egy helyen mutassa be a legjobb minőségi ételeket, italokat kínáló, mozgásra képes vendéglátójárműveket. A változatos alapanyagokból készülő ételek mellett kézműves szörpökkel, sörökkel, pálinkákkal és borokkal olthatjuk szomjunkat a rendezvényen. A hétvégi kínálat ráadásul a spanyol ízek szerelmeseinek fog kedvezni. A guruló gasztronómia képviselőinek krémje mellett lóversenyfutamok, agárversenyek, gyerekprogramok, zenekarok, utcazenészek, artisták szórakoztatnak majd minket.
További infók
Mordái-koncert
A Mordái a 60-as, 70-es évek kísérletező magyar népzenei vonulatok repertoárjából (Muzsikás, Sebő együttes stb.) táplálkozó folk rock zenekar, melynek vezetője a Middlemist Redből is ismerős Nóvé Soma. Hangvételében az útonállók sötét szellemiségét idézi meg. Az együttes új, kibővített zenekari felállásban egy különleges, meghitt hangulatú nyárzáró koncertre készül az Urániában, megünnepelve az idei évet és fennállásuk harmadik születésnapját.
További infók
Misima Jukio: Az égő ház – Forte Társulat
Egy szerelmespár legyezőt cserél. Egy fiú szerelmes lesz mostohaanyjába. Két bolti eladó átveri főnökét. Egy apa nem látja, hogy családja szétesőben. A Forte Társulat előadása Misima Jukio négy egyfelvonásos darabjából készült: Az elcserélt legyezők, A világítótorony, Ízletes méreg és Az égő ház. A darab szeptember 10-én és 11-én este 19 órától látható a Szkéné Színházban.
További infók
Obroni & Friends
Péntek este Obroni-diszkóra pöröghetünk, vagyis élőben megszólaló hangszerekkel felturbózott live szettek, barátok a keverőpult mögött és természetesen a jól megszokott reggelig tartó önfeledt tánc várható a hajón. Az est rezidensei széles palettával érkeznek, a tikkasztó italo és indie dance diszkótól kezdve a hajnali afrohouse-on keresztül a good vibe technóig mindennel.
További infók
Posztfelnőtt kiállítás
Az egyetlen dolog, ami megszabadíthat minket új, a felnőttkor utáni gyermekkorunktól, valószínűleg az lenne, ha szemügyre vennénk, elismernénk valóságát, és némi szeretettel megmosolyognánk. Ha ezt tennénk, tipikusan egy felnőtt erősségét mutatnánk, amelyet Sigmund Freud a humor fogalmával írt le, s amelyről megjegyezte, hogy a gyerekeknek nincs szükségük rá ahhoz, hogy boldogan éljenek. A szeptember 10-i, Posztfelnőtt című kiállítás e humor bizonyítékait mutatja be a művészetben, kiegészítve tudományos és ritkasággyűjtemények leleteivel.
További infók
LavaLava Club Season Opening
A hűvösebb éjszakák beálltával beindul a klubszezon is. Szeptember 10-én este nyitástól zárásig a LavaLava rezidensei lesznek a pultban, 3-3 óra szettidővel. Rengeteg új saját zene várja már a tesztelést, aminek most a Toldi lesz a melegágya. Ez egy olyan este lesz, amin nem külföldi fellépők óhajait lesik, így még több idő lesz a kapcsolatteremtésre a közönséggel a DJ-pulton innen és túl.
További infók
Szeptember 11., szombat
Budapest100
A Budapest100 hétvégéjét idén szeptember 11–12-én szervezi meg a KÉK – Kortárs Építészeti Központ. A 11. évébe lépő, rendkívül sikeres fővárosi civil ünnep az újratervezéssel foglalkozik, és az 1921–1930 és 1945–1957 között épült, újraépült, átadott házakat mutatja be az ott élők és dolgozók közösségével együtt. Az önkéntes kutatók listáján közel 400 épület szerepel, közülük kb. 40 megnyitására számíthatunk.
További infók
26. ALDI Női Futógála
A 26. ALDI Női Futógálára, szeptember 11-én, elmehetünk a barátnőinkkel, anyukánkkal, a gyermekeinkkel, a nagyinkkal vagy a kolléganőinkkel a Népligetbe, és részt vehetünk együtt az év legnagyobb női futóeseményén. Ráadásul nem feltétlenül kell aktív futónak lenni ahhoz, hogy az eseményen elinduljunk.
További infók
Independent Label Fair Budapest 2021
Szeptember 11-én ötödik alkalommal szervezik meg az Independent Label Fair Budapest (ILF) vásárát a Pontoon állóhajóján, ahol közel ötven hazai és határon túli magyar független kiadó kínálatából szerezhetjük be lemez- vagy kazettagyűjteményük legújabb darabjait. A vásár mellett a zeneipari témákkal foglalkozó szakmai programokkal, koncertekkel, live actekkel, a gyerekeknek pedig lemezborító-készítő workshoppal is készülnek. Ráadásul a szakmai programok között szerepel egy érdekes beszélgetés is a hamarosan nyíló magyar lemezgyárról.
További infók
Tudósok 35 – lemezbemutató ünnep
Harmincöt éves a magyar avantgárd-underground jazz-punk dada-diszkó össz-akadémikus mindentudója, a Tudósok együttes. Ennek örömére hatalmas születésnapi örömünnepet rendeznek, amelyen bemutatják új lemezüket, a Buta szeretnék lenni! címűt, levetítik legszuperebb videóklipjeiket, eljátsszák a legzseniálisabb számaikat a legsúlyosabb festményeik párhuzamos vetítésével, s szeptember 11-én végre elhozzák azt a katartikus örömöt az A38 Hajóra, amelyet már jó ideje megérdemeltünk, s amelyet sehol máshol nem kapunk meg.
További infók
Hetedhét Kultúrfesztivál
Szeptember 11-én Hetedhét Kultúrfesztivált rendeznek, vagyis összművészeti szabadtéri kultúrfesztiválon vehetünk részt a belső-erzsébetvárosi Klauzál téren. Ingyenes színházi produkciók, koncertek, gyerekelőadások, irodalmi programok idézik majd meg a kulturális hagyományokban gazdag kerület múltját és jelenét.
További infók
Szeptember 12., vasárnap
Népsziget Bolhapiac
Vasárnap újra megrendezik a már hagyománynak számító Népsziget Bolhapiacot az ATNO Forge Klubműhelyben. A piacon szabadon válogathatunk a legkülönfélébb portékák közül, mint például műszaki cikkek, gyerekjátékok, vintage bútorok és ruhák, de találkozhatunk nagyszülőknél kerülgetett sámlival vagy porosodó kempingcuccal is. Ha pedig megéheznénk a kincsvadászat közben, a szervezők harmincféle lángossal, fenséges óriáspalacsintával és természetesen frissítő italokkal is készülnek.
További infók
Fekete-fehér – monodráma
Légrádi Gergely Fekete-fehér című monodrámájának premierjét láthatjuk szeptember 12-én, vasárnap 19:00-kor a B32 Galéria és Kultúrtérben. A darab az intellektus, a műveltség, az egyén hatalommal és saját magával vívott harcáról szól, méghozzá a szereplők zseniális sakkpartijának izgalmas megjelenítésén keresztül.
További infók
Természetes fény – filmvetítés
Ezen a napon az Uránia Nemzeti Filmszínházban részt vehetünk a Természetes fény premier előtti vetítésén, amely után az azonos című, nagy sikerű, a film alapjául szolgáló regény szerzőjével, Závada Pállal is találkozhatunk.
További infók
Városnéző séta
Mi köti össze Szepes Máriát, Hamvas Bélát és Baktay Ervint? Miként jött létre Budapesten Európa első jógaiskolája? Hogy kötött ki Kaliforniában a XX. század legnagyobb magyar boszorkánya? Ilyen izgalmas kérdésekre kaphatunk választ a vasárnapi városnéző sétán, amely a Mystery Hoteltől a Vigadó térig tart.
A túra során értekezünk magyar szabadkőművesekről, teozófusokról, antropozófusokról és olyan nagy formátumú ezoterikus írókról, mint Hamvas Béla, Szepes Mária, Haich Erzsébet, Baktay Ervin, Kaczvinszky József és Zsuzsanna Budapest. Szó lesz továbbá Etka anyóról is, vagyis a legkedvesebb magyar ufóról.
További infók
Somló Dávid: Drift
Somló Dávid egy Budapesten élő interdiszciplináris alkotó/zenész. Az elmúlt években olyan interaktív, hangalapú performanszokat készített, amelyek mobil hangforrások segítségével emelik ki a tér, a test és a hang kapcsolatát, és egy, a befogadót átölelő előadói teret teremtenek. A Drift című előadás egy mozgás- és hangkoreográfia, nagy közterekre és tizenöt előadóra komponálva, amit szeptember 12-én mi is megtekinthetünk a Széll Kálmán téren.
További infók
Szeptember 13., hétfő
Recirquel: My Land
A nemzetközi hírű hazai Recirquel Újcirkusz Társulat My Land című produkcióját 2018 augusztusában a világ egyik legrangosabb művészeti fesztiválján, az Edinburgh Festival Fringe keretében mutatta be, ahol a kritikusok több ezer produkció közül a legjobbnak ítélték. A Vági Bence által rendezett előadás az emberiség gyökereit, az ember és az anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba és jeleníti meg egy illúziókkal teli térben.
A produkció egy új előadó-művészeti műfaj, a cirque danse kiteljesedése, de nem csak műfaji szempontból tekinthető unikálisnak: ez a Recirquel első olyan darabja, amelyben kizárólag külföldi vendégművészek szerepelnek. Vági Bence hét, a maga zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket – hagyományokat, szabadságot és szerelmet – kutatva hozták létre a produkciót. A fantasztikus előadást szeptember 13-án 19 órától láthatjuk a Müpában.
További infók
Szeptember 14., kedd
BME Egyetemi Napok
A BME Egyetemi Napok, vagyis Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválja idén immár 14. alkalommal vár minket szeptember 14. és 17. között, hogy méltó módon indíthassuk az őszi szemesztert. A több mint ötven fellépős programban ezúttal is megtaláljuk majd a hazai zenei élet színe-javát.
További infók
11. Frankofón Filmnapok
Szeptember 14. és 19. között az áprilisi online fesztivál után végre újra mozivásznon érkezik a francia nyelvű filmek legjava több budapesti moziba. Az összesen 15 alkotást – vígjátékokat, fesztiválfilmeket, romantikus játékfilmeket, drámákat és restaurált klasszikust is – tartalmazó program az Uránia Nemzeti Filmszínház mellett az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben várja az érdeklődőket. Isabelle Huppert, Omar Sy, Monica Bellucci, Audrey Tautou, Gaspar Noé – igazi sztárparádéval és meglepetésvendégekkel várnak bennünket a mozitermekbe.
További infók
A Világraszóló Bajnokaink kiállítás hazánk legsikeresebb olimpiai sportágait és a felejthetetlen pillanatokat mutatja be. Szeptember 14-én 17:30-tól a kiállítás közönségtalálkozóján személyesen is megismerhetjük a vízilabda legnagyobb hőseit: Kemény Dénest, a háromszoros olimpiai bajnokcsapat szövetségi kapitányát, Biros Péter olimpiai bajnokot, Vári Attila olimpiai bajnokot, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökét, valamint Märcz Tamás olimpiai bajnokot, a férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitányát – emlékeikről, közös pillanataikról sztoriznak majd Gundel Takács Gábor mikrofonja előtt. (x)
Ricsárdgír-koncert
Szeptember 14-én egy egészen különleges (elmebeteg) bulival zárja a nyarat a Ricsárdgír a Kobuciban, ahonnan végre ellátogatunk Káosz bolygóra, ahol mindenki boldog. Ezen a sci-fis Ricsárdgír-partin lesz minden, ami miatt érdemes zenekart csinálni: űrlények, űrhajókilövés, performance, új zene, vendégfellépők, űrhajók, egy új bolygó, igazi kilövés, új mörcsök és boldogság. Hagyjuk itt a Föld nevű bolygót, és szakadjunk ki (vagy ketté) ezen a csodálatos estén, ahol a Ricsárdgír tagjai sci-fis jelmezben, több dalukat újragondolva leszúrják a zászlót egy idegen planétán! Akár be is öltözhetünk, felvehetjük legjobb űrruhánkat, lehetünk ufók, űrhajósok vagy ami csak a fantáziánkból kitelik, és lehet, hogy még nyerünk is a jelmezversenyen! Öveket tehát bekapcsolni, kilövésre pedig felkészülni!
Az estét a 90-es évek hangulatát felidéző grunge rock zenekar, az Abigél nyitja, akik a nyári fesztiválok után itt fogják bemutatni az első nagylemezüket, a Sugarmamat. Egy biztos, extrán erős és hangos szettel készülnek nekünk.
További infók
Szeptember 15., szerda
Elfriede Jelinek: Árnyék – színház
A Nobel-díjas osztrák írónő, Elfriede Jelinek kiemeli a mítoszt az antik környezetből, és kibontja mindazt, amit az alvilágba szállás, a felemelkedés és az újra mélybe zuhanás közben Eurüdiké gondolhat, érezhet. Ahogyan népszerű popzenész férje árnyékaként éleslátással és iróniával küszködik és küzd meg a női szerepből is fakadó komplexusaival. Története kifordított tragédiaként a feleség halálával indul, és az árnyék megszületésével ér véget.
Az ősbemutatón Jelinek darabját egy tematikus est keretében Monteverdi operája és egy balettelőadás keretezte. Erre rímelően az előadás alatt Eurüdiké belső monológjával dialógusba lép a zene és a tánc, három Orpheusz: a Freakin’ Disco, Kákonyi Árpád és Gergye Krisztián személyében.
További infók
Csaknekedkislány- és Carson Coma-koncert
Szeptember 15-én egy este alatt két koncerttel is várnak minket a Budapest Parkban. A Csaknekedkislány tánczenekar legénysége egy csapat csupa szív, vicces srác, akik még a
„falábú nőt” is táncra bírják! Hozzájuk pedig csatlakozik az elmúlt évek egyik legnagyobb sikersztorijának számító Carson Coma csapata, akik az ország legkülönbözőbb pontjain is megtöltik a koncerthelyszíneket. Szerda este tehát nem érdemes otthon maradni, mert ritkán jön létre egy helyen ilyen izgalmas együttállás.
További infók
After Work Market – Paletta
A hideg idő ellenére sem áll meg a teraszozás, szerda esténként a mediterrán esti piacok hangulatát idézik meg a Tompa utcai Palettában. A következő After Work Market szeptember 15-én lesz, amikor a munka fáradalmait az étlapon szereplő ételeken kívül valenciai csirkés paellával, behűtött habzóborral és sangriával pihenhetjük ki.
További infók