A kirándulók és az utazók körében is olyan nagy siker volt a tavalyi vonatpótló, majd a szezonra állandósult hajós körjárat a Dunakanyarban, hogy a Mahart idén is útjára indítja a járatot. Sőt, a Visegrád–Nagymaros–Zebegény–Dömös–Nagymaros–Visegrád útvonalba idén Szobot és Verőcét is bekapcsolják.

Idén is megcsodálhatjuk majd a Dunáról a Dunakanyar lenyűgöző látványát, ugyanis a Mahart ismét elindítja a tavaly nagyon hamar népszerűvé vált hajós körjáratát, ami Visegrádot és Zebegényt is érinti – írja a turizmus.com. Az első hajót április 24-én, szombaton vehetjük igénybe. A járatra 1000 forintért válthatunk napijegyet, amellyel az adott napon bármelyik kikötőben fel- és leszállhatunk, tetszőlegesen megszakítva az utazást. 

Az utazás ingyenes a Kajla útlevéllel rendelkező diákok és a két éven aluliak számára, amennyiben kutyát vagy kerékpárt is szeretnénk magunkkal vinni, úgy az egységes, 1000 forintos jegyár mellé további 500 forint fizetendő. A részletes menetrend ide kattintva olvasható.

A Mahart júniustól további három körjáratot indít a Dunakanyarban: az Esztergom–Szob–Zebegény és a Szentendre–Leányfalu–Tahitótfalu–Visegrád, illetve újdonságként a Vác–Verőce–Visegrád útvonalon. 
 
Forrás: turizmus.com

Címkék