Szinte napra pontosan egy éve nyitott meg a főváros egykori utolsó jelentős nagy kockaköves burkolatú főútján, a Thököly úton egy tündéri, hívogató, ízlésesen kialakított „nyugalom- és ízkuckó”, a Csiribiri Termelői Bolt.

A 2009-es átalakításáig a Thököly Budapest utolsó jelentős nagy kockaköves burkolatú főútja volt. Az egykori Csömöri utat szűk 140 éve még lóvasút koptatta, aminek szerepét később a villamos vette át, mi azonban már busszal érkeztünk. Régóta terveztük ugyanis már a Csiribiri megírását, de az időközben állandóan kiszaladt a kezünkből, azonban ami késik, nem múlik, így múlt héten végre meglátogattuk a zuglói kis oázist. Hiba volt ennyit várni, ezt utólag már belátjuk: Hickersperger Nóra és Fekete Zsuzsa csodálatos kis meseboltja úgy magába szippantja az embert, hogy nem is akar innen elmenni.

A Csiribiri nem kifejezetten biobolt, nem is akart soha kimondottan az lenni, egyszerűen próbálják megtalálni a legjobb és legmegbízhatóbb magyar termelőket. A liszt Mohácsról, a kenyér a Harapnivaló pékségből, a kolbászok a békési Püski Manufaktúrából, a sajt pedig Csokonyavisontáról, a GombSajt üzemből érkezik, ahonnan Margót már 8-10 éve ismerik a sashalmi piacról. Így megy a kapcsolatteremtés és a jó minőségű alapanyagok beszerzése, a vendégkörnek pedig már nem kell a XVI., XVII. kerületből Budáig vagy Újlipótvárosig utazni, ha, mondjuk, kimérve újra akarja tölteni a mosogatószerét. 

A részben zöldségpüréből (30 százalékban répa, paradicsom, cékla, spenót, máshol kápia paprika), olívaolajból és fűszerekből, Szűcs Árpád gödi Míves műhelyében készült színes, durum száraztészták főzés után testes, vastag és selymes ízű étellé válnak, amik gyakorlatilag szósz nélkül, csupán kis parmezánnal is megállnák a helyüket. Mi otthon azért tettünk rá Hekli Martin cserhátsurányi tökmagvajából is, ami 100 százalékban héj nélküli tökmagból, tartósítószer hozzáadása nélkül készül, és igazából olyan, mint egy tökmagpesto. 

Szintén különleges termékeket találhatunk a Szolnok melletti Tenyőszigetről származó Töviskertem családi vállalkozás jóvoltából, akik a saját maguknak telepített homoktövis-bioültetvényről szüretelik az alapanyagot. A szörpjük is igazából velő, és méz van benne, nem cukor. Amikor Zsuzsáék kóstoltatják a boltban, akkor napi 2-3 üveggel biztosan eladnak belőle. Nem vagyunk meglepve.

Hála Istennek egyre több embernek van újra igénye a valóban minőségi alapanyagokra, bár sokszor megkapjuk, hogy ezek drágábbak a nagyüzemi, kommersz, műdolgokhoz képest. Na most egyrészt nem mindig és nem sokkal, másrészt a minőségbeli különbség összehasonlíthatatlanul nagyobb az árbelinél – természetesen a kézműves termékek javára. Minden attól függ, hogy az étkezés kinek mit jelent. A magyar kistermelők támogatása mellett így újra felfedezhetjük nagy- és dédszüleink adalékanyag-mentes, sokszor már elfeledettnek hitt, természetes ízeit.

A helyzet az, hogy nem csak a kínálat miatt érdemes ide járni: Nóra és Zsuzsa nyugtató erejű és szeretetteljes kisugárzásával együtt a bolt atmoszférája is felér egy alapos csakratisztítással. Ők egyébként – Waldorf-szülőként – a Csiribiriben környezettudatos és családbarát Hangák közösséget létesítettek, ami így az együttgondolkodás közösségi tereként, gyerekeknek pedig játszósarokként funkcionál sima élelmiszerbolt helyett. Milyen fura is az élet! Egy kora téli délutánon vásárolni indultunk, de a Csiribiriben végül minket vettek meg maguknak...

Címkék

Elérhetőségek

Csiribiri Termelői Bolt 1146 Budapest, Thököly út 135. Facebook-oldal