Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

gasztró

szerkesztés

Füstös falatok a Fő utca felett – A most nyílt UMO étterem modern grilltechnikákkal nyit ablakot a világra

Szerzők

  • We Love Budapest

2021. 12. 23. 11:25

Az Arany Kaviár Étterem egyik tulajdonosa, Molnár Attila és családja, valamint az Arany Kaviár új koncepciója kapcsán már korábban megismert kolumbiai fejlesztő-kutató séf, José Guerrero nevéhez fűződik a város legújabb étteremnyitása a budai Vár tövében, ahol mindent a füst ihletett.

A gyönyörűen átalakított egykori kapucinus kolostor elegáns „üvegházába” a Ponty utcából nyíló, egyedi hangulatú, rejtett kert felől vezet az utunk. A Monastery Boutique Hotel aljában a Moné étterem helyét vette át a füstön és grillezésen alapuló, abszolút nemzetközi bisztrókonyha, ami a manapság egyre kedveltebb „plate sharing” koncepció alapján működik (szakít a klasszikus előétel-főétel-desszert szentháromsággal, és moderáltabb árak és adagok formájában a közös, társasági étkezést preferálja, az ételeket az asztal közepére tálalva, így együtt kóstolgathatunk mindenből).

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

„Éttermünket és ételeinket a füst ihlette. Modern grilltechnikákat használunk, miközben a világ különböző pontjairól mutatunk be kiváló alapanyagokat és különleges ízeket. Abszolút nemzetközi konyhát álmodtunk ide, ezért több kultúra, több tájegység találkozik egy tányéron” – kezdi Molnár Attila tulajdonos a bemutatást.

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

A multikulturális koncepcióra példaként az Oh!Padron (grillezett durbincs binchotan faszénen sütve, vajemulzió és padron paprika – 6900 Ft) fogást hozza. A durbincs frissen, az Adriai-tengerből érkezik, egy francia konyhára jellemző mártás (beurre noisette) kíséri, körete pedig a Spanyolországban tapasként fogyasztott padron paprika. Ehhez társul az UMO Paloma koktél (2500 Ft), mely mexikói jegyeket hordoz (alapja füstös jegyekkel bíró mezcal grépfrúttal és fűszersóval). 

Az ételek mellé ugyanis a máshol megszokott borpárok helyett a konkrét fogásokhoz kikísérletezett koktélpárok rendelhetők. Az UMO koktéljait pedig nem kisebb név alkotta meg, mint Nagy Zoltán, a Boutiq'Bar tulajdonosa. 

A koktélok alapjául szolgáló szirupokat különböző gasztronómiai technikák alkalmazásával készítik, a füst nagyon fontos számukra

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

„Amikor a koncepciót fejlesztettem, az lebegett a szemem előtt, hogy az UMO nyisson ablakot a világra, az alapanyagok és a gasztronómiai technikák közös játéka hozzon létre egy felemelő élményt. A komplex kóstolási élmény kialakulásában a konkrét ízeken kívül komoly szerepe van a textúráknak, a kóstolási környezetnek, a vendégek aktuális hangulatának, sőt még az egyes ételnevekhez, alapanyagokhoz kötődő emlékképeiknek is. Mi ezeket a korábbi emléktársításokat szeretnénk az általunk kínált új élményre változtatni, hogy innentől mi váljunk az elsődleges hivatkozási ponttá vendégeink számára” – avat be minket José Guerrero kutató-fejlesztő séf a koncepciójuk mélységeibe.

Picantón UMO chicken

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Padron

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

A kóstolómenüt (14 500 Ft/fő) választottuk, aminek részeként amuse-bouche-nak fejenként egy darab samosa (dél-ázsiai sült péksütemény zöldségekkel és mangócsatnival) érkezett, amit nihon teien salad (különös gondossággal összeválogatott 15-féle mikrolevél UMO ponzu öntettel – citrusos, szójás japán szósz), pulpo a la parrilla (grillezett polipláb, friss, apróra vágott paradicsom, hagyma, koriander, citromszósz és papadum), picantón UMO chicken (citrusos-mézes grillcsirke), Mexican mangalica (grillezett mangalicaszelet a mexikói nagymama étcsokis-chilis mole szószának receptje szerint) és Gaudi cauliflower (karfiolsteak, póréhagyma) követett tacosszal, tabbouleh-val, padron paprikával, moléval, sárga és zöld curryvel együtt tálalva. Ráadásként pedig UMO sajttorta jött kellemesen édes lezárásnak. 

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Érdemes figyelni rájuk, mert az UMO nyitása csak az első lépés, annyit ugyanis még elárulhatunk, hogy híreink szerint igazi gasztroközpont van kialakulóban a Ponty utcai főhadiszálláson. Mi pedig izgatottan várjuk, hogy beszámolhassunk róla.

Hasonló tartalmak

Admin mode