Katona Éva és Hitka Viktória már évek óta az I. kerületben élnek, egymás közvetlen szomszédságában. A korábbi NOS-t úgy hozták létre, hogy kedvenc törzshelyüket sikerült megszerezniük és kedvük szerint továbbfejleszteniük, így adta magát a koncepció, hogy egy olyan boltot, közösségi teret hozzanak létre, ahol mindenki otthon van, ráérősen el lehet beszélgetni, miközben szép tárgyakat is látunk. Ahogy Éva elmondta, azt szeretnék, ha az I. kerület, a város turistaszempontból egyik legfrekventáltabb része kevésbé lenne skanzenszerű, hanem olyan kortárs alkotók, alkotások és helyszínek jönnének itt létre, amelyek párbeszédet generálnak, a helyek pedig egymás kontextusában, egymással összenőve határozhatnák meg a kerület hangulatát, éppen úgy, mint például a környéken ébredező Margit-negyed esetében.
Viki és Éva ebben a szellemben hozta létre a korábbi Kaffantó kávézó helyén az új NOS-t, ahol jó kávé és szuper hangulat van, és a korábbi vevők is elkezdtek feltünedezni. A helyen az aranyos vintage nippek és porcelánok mellett vásárolhatunk Tiszta Techno Rendes House felsőket, Filep Kata (ATAK PELIF) virágcsokrokat, Anna Korolovszky sorszámozott linómetszeteit, RebakTomi printjeit, Felső Boróka risoprintjeit, de a boltot üzemeltető Hitka Viki beszédes porcelánjait és Katona Éva (ëviköt) színes, kötött téli kiegészítőit is.
A bolt januárig biztosan marad, a lányok majd ekkor döntenek arról, hogy maradnak-e tovább is, de már most számos tervük van, később az üzlet hátsó részében galériát alakítanának ki, és workshopok is lesznek.