Budapesttől pár kilométerre nyugatra, az Érdi járásban találjuk Sóskút községet, ami egy csöndes, apró, néhány ezer fős település, ami elsősorban a kőbányájáról híres. Azt viszont kevesen tudják, hogy milyen remek és változatos kiránduló-útvonal kanyarog a község körül, ami Sóskútról indul, érinti a falu mellett magasodó Kálvária-dombot meg a közeli Peca-tavat, majd a körtúra visszaérkezik a kiindulási pontra. Útközben sárkányok körvonalai sejlenek fel a sziklák mögött, és stációkal is találkozhatunk.
Sóskúton nem kevés olyan házat, pincét, építményt látni, amiket hatalmas kockakövekből emeltek, és olyan hatást keltenek, mintha a középkor kellős közepén épültek volna. Ezt teszi, ha a településen több száz év óta bányásszák a követ, a mészkövet. Az egykor tényleg nagy hírű sóskúti bányák köveit találjuk a bécsi Opera épületében, de itthon is szép számmal állnak itt bányászott kövekből emelt épületek és építmények, a budapesti Operától kezdve az Országházon át a Bazilikáig és a budai Várnegyedig. És sóskúti kőből épült a Lánchíd is, a kőoroszlánokkal egyetemben. A bányák fontosságát jelzi egyfelől, hogy mint vállalkozó Ybl Miklós is kivette a részét a kitermelésből, másfelől pedig hogy Sóskút települést 1869-től több mint 40 éven át lóvasútpálya kötötte össze Tárnok vasútállomással, ahonnan aztán továbbszállították a kibányászott követ.
Ha Biatorbágy felől érkezünk Sóskútra, akkor már távolról kiszúrhatjuk a Kálvária-domb oldalában éktelenkedő óriási sziklaüreget, meg több kisebbet is, ezek a kőfejtés, a kőbányászat során keletkeztek. Megközelíthetők, de nem könnyen. Teljesen mindegy, hogy a domb aljából kapaszkodunk fel valamelyik girbegurba kitaposáson, vagy felülről ereszkedünk le a meredek, köves talajon, egyik sem könnyű menet, mint ahogy a nagy üreg előtti rész sem. Nyugodtan mondhatjuk rá, hogy veszélyes, vagy legalábbis nagy figyelemmel kell lenni, nehogy elveszítse az egyensúlyát az ember.
Korabeli iratok alapján Sóskút már az 1200-as években ott állt, ahol most is, de a történetkutatás eredményei meg a régészeti leletek azt mutatják, hogy ha település még nem is, de történések azért már akadtak korábban is a területen. A Kálvária-dombon vezetett keresztül a rómaiak hadi útja, Árpád fejedelem pedig állítólag itt szervezte meg a honfoglalás idején a Dunántúl meghódítására indított hadjáratát. A régészek pedig még egy bronzkori vár maradványaira is rábukkantak Sóskúton.
Ennyi múlt után viszont vissza a jelenbe, ahol Sóskút kiváló lehetőség arra, hogy kiránduljon egy nagyot az ember. A hangulatos kis faluban is érdemes tenni egy kört, a túraútvonalat jelölő piros jelzést pedig a község központjában találjuk. Az út eleinte felfelé, a dombtetőre visz a bozótos, házak között kanyargó ösvényen, ami aztán csatlakozik a jóval szélesebb szekérúthoz. Kiszélesedik, és megjelennek az út mentén a stációk, Jézus keresztútjának 14 állomása, melynek végén felérünk a csúcsra, a kereszt mellé, ahonnan páratlan kilátás nyílik a környékre, dombokra és hegyekre, völgyekre és falvakra. A felfelé vezető út a stációkkal olyan, mintha egy Tarkovszkij-film díszletei között járnánk, amikor pedig felérünk a dombtetőre, és körbenézünk, akkor a Skót-felföld vadregényes tájaira asszociálhatunk. Ha szeretnénk lemászni a legnagyobb, sárkánybarlangnak tetsző sziklaüreghez, azt a kirándulásnak ezen a pontján tudjuk megtenni, mert a csúcsról a legkönnyebben elérhető. De szólunk előre: csak óvatosan!
A piros jelzés mentén továbbhaladva legyaloglunk a kopár, lépcsős kialakítású domboldalon, a sziklaképződményekkel tarkított ösvényen, majd a Benta-patak partján egy erdősebb részre jutunk. A fák közül kiérve a Peca-tóhoz érünk, ami, mint az a nevéből is következik, egy horgászparadicsom, nyugodt kis víz házikók és fák között. Innen, a tavat megkerülve, szépen lassan visszacsorgunk a faluba, a kiindulási pontra, ahol végre szusszanhatunk egy jó nagyot. Körbeért a túra, körbeért a sztori is.
