Palya Bea évek óta visszatérő fellépője a Városmajori Szabadtéri Színpadnak. 2021 nyarán az énekes-dalszerző új, Élet című lemezével – a szomorkásabb hangvételű Hazatalálok album után – tér vissza, amelyen az életöröm és az életigenlés kerül a középpontba.

Palya Bea új lemeze méltó folytatása a Nő, a Tovább nő és a Hazatalálok albumoknak, hiszen most is, mint mindig, azokat az önazonos, nyers és valódi témákat járja körbe, amiket éppen megél a maguk szépségében, mélységében, profánságában vagy éppen tragikomikumában.

„A válásom után az élet értékelése központi témám lett, a hála kifejezést napi gyakorlattá tettem, az örömküszöbömet pedig alaposan legyalultam, alacsonyabbra, hogy még több öröm tudjon bejönni az ajtómon. Így az album témája az életöröm, önmagam még teljesebb elfogadása és a gondolataimra, érzéseimre mondott hatalmas és egyértelmű IGEN” – mesélte Bea a lemez inspirációjáról.

A Városmajori Szabadtéri Színpad július 17-re meghirdetett koncertjén a korábbi népszerű dalok – mint a Szabadon, a Szaladós – mellett az új album irányadó slágerei (Élet, Igen, Meztelenül, főkötőben) is felcsendülnek majd.

Palya Bea a magyar zenei színtér és a világzenei közeg egyik legmeghatározóbb, legszínesebb és legenergikusabb alakja. Folyamatosan alkot, kísérletezik, legfőbb inspirációja azonban mindig saját maga: élete és személyes megélései. Szövegei teljes valójukban belülről fakadnak, néha fájóan őszinték, néha inkább ironikusak. Éppen ezért a dalok témái, a megfogalmazott élethelyzetek és érzések ismerősen csenghetnek bárki számára. Karizmatikus hangjával, szuggesztív előadásmódjával és erős színpadi jelenlétével, szókimondó humorával rögtön bűvkörébe ejti a közönségét.

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék